(#2871) 2016. április 21., csütörtök

Tegnapelőtt hazafelé bementem a Bécsi úti, a régi cserépgyárral szemben levő Tesco-ba. Vetőkrumplit akartam venni, itt az ideje már azt hiszem földbe tenni. Sokat tekeregtem, majdnem fel is adtam, mire megtaláltam. Ha már ott vagyok, gondoltam, veszek szalonnát is, jó lesz vacsorára. Egy alacsony, idős kis nő ott az eladó – párszor vettem ott ezt-azt, de azt hiszem mindig ő volt ott –, fura műbőr kalappal. Most egy másik, magas molett, kicsivel csak kicsivel fiatalabb nővel volt párban, utóbbi szólított meg. Mondom és mutatom, mit szeretnék. A magasabb nő tanácstalan, keresgéli a táblácskát az áruk között, azt amire rá van írva, mi is az amit kinéztem magamnak. Nem találja, erre -türelmemet kérve – kérdi az alacsonyabbiktól, mi is az mennyi is az. Az odajön, és már ketten keresgélik a kis táblát, sikertelenül. A magasabbik szabadkozik, bocs', de ő még csak egy napja van itt. Rendben, mondom (és gondolom is), nem sietek, kivárom. Az idősebb kis hölgy odébb megy, egy fiókot húz ki amiben számtalan kis táblácska van, keresgél, keresgél, elég sokat. Aztán, nem valami meggyőzve, az egyikkel odajön, mondja mennyi az annyi. Le is méri a kinézett darabot, 1200 Ft. Hm, gondolom, legutóbb fele ennyi volt, egészen biztosan ilyen szalonna, persze lehet kicsivel kisebb is volt – bár nem hiszem. Na mindegy, lehet múltkor tévedett és olcsóbban adta ide a drágábbat, akkor most kiegyenlítődtek a dolgok. Elveszem, megköszönöm, elköszönök és megyek a pénztárhoz. Előttem elég sok cuccal egy nagyon molett fiatal lány, miközben a sorára vár, a telefonján valami cset ablakba ír. Mindegy, valamivel el kell ütni az időt… Rá kerül a sor, a pénztáros nő aki igencsak rosszkedvű, a kínok kínját kiállva – és ezt nem is leplezte – kezdi a tételeket beütni. Közben fennhangon kurjongat a szomszéd pénztárosnak, hogy ő pár perc múlva megy, jöjjön valaki, mert csak két pénztár megy. Ez is mindegy, majd megoldják… Majdnem rám kerül a sor (a nagyon molett lány már fizet), amikor feltűnik a magasabbik nő a szalonnás pultból, engem keres. Mondja, jöjjek vissza, rossz árat tettek rá. Na tessék gondolom, ha még drágább, sértődés lesz vagy nem, én nem viszem el. Többet ütöttek be mint amennyi, mondja az eladónő mintha csak gondolatolvasó lenne. Az alacsony idős eladó már teszi is a szalonnámat megint a mérlegre, üti be a kilós árat. A végeredmény alig több mint hatszáz… Na tessék, gondolom, ilyen is van…? Az alacsony nénike sűrűn kér elnézést, én meg sűrűn nyugtatgatom – és komolyan is gondolom –, hiszen rendes volt tőle, hogy utánam küldte a kollégáját. Ilyen is van...