(#2874) 2016. április 26., kedd

Az elmúlt héten pénteken volt a „sportnap”. Nagyon régen, amikor még én idejártam (diákként) is volt hasonló, akkor ha jól emlékszem ősszel (és talán nem is minden évben a négyből). Diákként szívből gyűlöltem a testnevelést, biztosan mert nyeszlett, vézna gyerek voltam és a tesióra maga volt a kudarc, sőt a kudarcok sorozata. A sportnapból is annyi maradt meg, hogy eléggé későn (ősszel korán sötétedik) valami parkban vagy sportpályán hosszan, nagyon hosszan kellett futni, én meg úgy éreztem, kiköpöm a tüdőm! A sportnapot Pletser Jóska elevenítette fel, április közepén, vége felé került megrendezésre évről évre. Jóska nagyon fontosnak tartotta, Márton Peti volt mindig, aki megszervezte. Ideértve talán mint legfontosabbat, a kapcsolatait felhasználva nagyon-nagyon nyomott áron jutott hozzá az iskola a pár órai bérlethez valamely nem távoli sportpályán. Kezdetben a Népligetben, az Építők (?) sporttelepe volt a helyszín, azután mivel ott valami tulajdonosváltás volt, Kőbányára került át a helyszín (az annyira nem volt jó, de hát ez van…) Azután a dolog kifulladni látszott. Nagy munka az egész iskolát megmozgatni, ráadásul van korosztály ahol ez majdnem (vagy egészen) lehetetlen. A „nagyon”, a végzősök és a szakképzésben résztvevők ezt inkább a szabadban eltöltendő szünnapnak tekintették, amivel még akkora baj nem is lett volna, igazán destruktív az volt, amikor és akik hozták a spécizett motorjaikat és főleg kocsijaikat, bőgették a motorokat a sporttelep kerítése mellett, vagy driftelni próbáltak a járgányaikkal. Az egyes versenyszámokban való részvételre annál inkább lehetett rávenni a diákokat, mennél alacsonyabb évfolyamba jártak. Egészében, bár kimondani senki sem merte, úgy kellett ez a program mindenkinek, mint púp a hátra. A végzős osztályfőnökök, az érettségi tárgyat végzősöknek tanító kollégák ki is mondták, nem jó ez hogy a véghajrában esik ki egy teljes nap. (Azon persze lehet vitatkozni, miért ezen a napon akarja akárki is, tanár, diák megváltani a világot, de mindegy.) A program egészében elhalni látszik. Ebben benne vannak a külső körülmények is – a népligeti pályát éppen átalakítják, a másik, a kőbányai pálya kiadásával is problémák vannak és mert piaci árat egy iskola fizetni nem tud, vagy nincs sportnap vagy más helyszín után nézünk. Az utóbbi történt ebben az évben, vagy legalábbis majdnem… Április tizenötödikén volt pénteken a „Szakmák éjszakája” nevű dzsembori, Péterék is sportprogramokat is szerveztek, és úgy tekintettük, a sportnapot ezzel abszolváltuk. A tanév rendjében azonban mint tanítás nélküli munkanap szerepel… Veszni hagyni kár lett volna, hát az eredetileg tervezett szerdairól pénteki napra áttettük, és lett egy – tanítás nélküli péntek, azaz a legtöbb kollégánk és majdnem minden diáknak egy kicsit hosszabb hétvégéje...