(#2885) 2016. június 5., vasárnap

Tegnap délután megvolt az emelt szintű gépészeti alapismeretek érettségi szóbeli része is.

Újpestre kellett menjek, a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolába. Volt olyan ötletem, hogy kerekezem, de letettem róla, nem is csak mert öltönyben kerekezni nem a legjobb ötlet, de mi van ha esik, és akár esik akár nem, leizzadva mégsem lehet vizsgáztatni. Így metróztam. Szokatlan volt. Nagyon hosszan kell menni, a végállomásig.

A suli elég közel van a metró újpesti végállomásához. Korán érkeztem (nem akartam késni), várni is kellett egy sort. Jöttek mentek a diákok – sok a lány – meg tanárok is, aztán jött egy nagyjából velem egykorú úr. Testes, nagydarab ember, ő volt a tantárgyi bizottság másik tagja. Egy Athene nevű szakképző (magán)iskola vezetője, ahogyan mesélte. A vezetéknevére nem emlékszem (a suli lapján nem találom), János a keresztneve. Hamarosan érkezett egy szintén magunk korabeli hölgy, ő is emelt szinten érettségiztetni jött de mint kiderült, nem a gépészeti hanem a mezőgazdasági alapismeretek tárgyból. János még humorizált is, hogy tuti nem a gépészetre jött mert ott nem volt annak idején sok lány. Tényleg nem...

Az iskola igazgatónője és a helyettese fogadott bennünket, mutatta meg azt, merre van a vizsgaterem. Az igazgatónő meglepően lazán hétköznapian öltözött hölgy (Edina mindennapi tip-top viselete után ez fura volt), a helyettese egy alig harmincas (még talán annyi sem), nagyon csinos nő, mint később kiderült magyar-pszichológia szakos tanár.

A Kanizsay idén volt első alkalommal kijelölt vizsgahelyszíne a Pest Megyei Oktatási Hivatalnak (ezt is az igazgatóhelyettestől tudtuk meg). Minden a helyén volt, ám az tényleg látszott, hogy rutinjuk ebben még nincs. A vizsgabizottság harmadik tagja egyben elnöke kicsit később jött, ő is olyasforma korú mint mi, alacsony vékony ember. A vezetéknevére nem emlékszem, A keresztneve Lajos. Nem emlékszem arra sem, hogy mit mondott, hol is dolgozik, az biztos hogy nagyon sok -féle mindent csinált (talán éppen azért nem marad meg konkrétum).

Kibontottuk a szóbeli tételcsomagot. Meg a papírokat, amiket adminisztrálni kellett. Ebben János inkább otthon volt (Lajos egyáltalán nem, még soha sem volt tantárgyi bizottság elnöke). Aztán megnéztük milyenek a szendvicsek – jók voltak, azt hiszem a másik két vizsgabizottságnak nem nagyon maradt – és amíg a kettő órát vártuk, a vizsgázókat, ment a trécselés. Ők ketten beszéltek, felváltva (nekem nem volt mit mondanom). Érdekes volt hallani, főleg mert az ilyen történetmesélés talán többet árul el a mesélőről, mint a tárgyáról…

Kettőre egy szem diák (vizsgázó) sem volt jelen… Ekkor Lajos – nagyon akkurátus ember – megkérte az igazgatóhelyettes asszonyt, hívja fel a Pest megyei Kormányhivatalt, mi a teendő ilyenkor. (Tavaly egy egészen hasonló szituációban az elnő egyszerűen várt fél órát, aztán papíroztunk majd – hazamentünk.) Ssem Lajs sem az igazgatóhelyettes asszon nem nagyon voltak képben ami a vizsga menetét illeti… A Kormányhivatal válasza az volt, fél háromig várjunk aztán lehet adminisztrálni és menni.

Így is lett. Na a papírok töltögetésénél volt megint tétova tanakodás, még jó hogy János amit kellett kitöltött. Kicsit még szövegeltünk, egy jóízűt szidtuk a szakgimnáziumok rendszert (szidták – nekem most sem kellett beleszólnom), aztán Lajos kitalálta, hogy a tételeket átadás-átvételi papírral adhatja csak vissza. Ez volt az a pont amikor János is, én is úgy találtuk, szerepünk itt véget ért, elköszöntünk és elindultunk a metróhoz.