(#2904) 2017. március 29., szerda

A múlt héten pénteken nem biciklivel mentem suliba. Este felnőttképzés volt, későn értem ki, de szerencsére a tízest az Árpád hídnál elértem (pedig az automaták tettek komoly kísérletet, hogy ne, vagy nem időre tudjak jegyet venni). A busz kifelé megáll a régi végállomásnál. Egy idősebb pasit láttam futni amikor begurult a megállóba a busz. Aztán elkezdett az a pár utas aki ilyen későn még van felszállni. Már majdnem elfogytak, amikor egy idősebb nő szólt fel a buszvezetőnek, ne induljon, mert valaki a busz után futtában elesett. Elől ültem, a jobb oldalon: ekkor láttam meg szegényt. Valóban az az idősebb férfi volt, akit láttam a busz után futni: most azonban hason feküdt, arccal a földnek és nem mozdult. A táskája mellette, páran élesztgették, de nagyon nem mozdult. Nagyon beverhette estében az arcát, fejét. Többen próbálták arcra fordítani, eléggé nehezen ment. Ekkor mozdult meg először: tétován, bizonytalanul, láthatólag nem tudta, merre is van. Ekkor már a buszvezető is leszállt. Ő is, más is telefonált, azt hiszem a mentőknek. Az öregurat eddigre sikerült hátára fordítaniuk és nagy nehezen felültetni. Az arca véres és poros volt. A zsebében kotorászott, előhalászott egy zsebkendőt és az orrát, arcát törölgette. Az egyik segítő a háta mögött állt, neki támaszkodott, így tudott csak ülve maradni. A mozdulatai nagyon bizonytalanok és lassúak voltak. Közben hallottam (a buszvezető nyitva hagyta az első ajtót, a motort is járatva hagyta), hogy a mentőkkel beszél, elmondja ő ki, hol van é miért hívja őket. Kérdezett is: meg kell-e várja a mentőket. A választ nem hallottam, de ki lehetett találni. Miután letette a telefonját, komótosan fellépett a buszra és leállította a motort. Cigarettát kotort elő és rágyújtott. Közben az idős férfi, aki a betonon ült és még mindig bizonytalan mozdulatokkal törölgette a képét, a telefonjával babrált. Ekkorra már többen körülállták, ahogy az ablakon át hallottam, beszélni is próbáltak vele de eléggé sikertelenül, a pasi zavarodott tekintettel méregette a körötte levőket. A telefonját sem tudta bekapcsolni – ezt később beszélték akik felszálltak – így az övéit sem tudta a balesetről értesíteni. Közben a vezető a másik cigarettára gyújtott, megint telefonált, hallottam amint mondja: késni fog a tizenegyessel. Remek, gondoltam, elértem ugyan a tízest de most meg emiatt lesz jó későn mire kiérek. Persze ez színtiszta önzés: az öregúr sokkal-sokkal rosszabbul járt, mint én a kis késéssel. Végül nem lett sok késés: hamarosan már látszott a mentő villogó fénye, megjöttek és gondjaikba vették az öregurat. Akik eddig a járdán álldogáltak vagy megpróbáltak neki segíteni (beszédbe elegyedni vele) is felszálltak, a vezető is felszállt, indított, becsukta az ajtót… Végül is olyan fél óra késéssel értem ki. Nem tudom, mi lett az öregúrral, a buszon még beszélték kifelé, hogy a telefonja PIN kódját nem tudta beütni (minek PIN a telefonjára?), nem tudta az övéit hívni, milyen lehet már nekik hogy nem tudnak róla semmit…? Remélem, rendbe jön...