(#2906) 2017. március 31., péntek

Egy kollegina – műszaki elméletet tanít, félállásos – majd« másfél hétig hiányzott, helyettesítettük. Ennek a kiírása az én dolgom, minél előbbre vagyok ezzel időben annál problémamentesebb. A kolleginának pénteken nulladik első és második órája van, a diákok ezekkel az órákkal kezdenek, tehát egészen egyszerűen nem jönnek be…

… ha időben tudom őket értesíteni!

Tegnap bejött a kollegina, de (állítólag) haza lett engedve mert igen nagyon nem jól volt, és (állítólag) a mai napról is el lett engedve. Ezt csak délután három felé tudtam meg, azaz a mai napra ez a „nem jön be” opció ugrott!

Az első és második órára van H betűs kolléga (ki is írtam), a nulladikra azonban nincs, ez rám maradt. Nem baj: igaz, korábban kell induljak, de indultam korábban. Tekertem ahoyg tudtam, kapkodva átöltöztem és percekkel a becsengetés előtt – de: előtt! – már a teremben voltam.

Tök egyedül!

Gyerek ugyanis egy szem sem volt. Egészen egyszerűen nem jöttek be.

Remek érzés, hogy azt, ami a munkámhoz kellene, én tudom meg utoljára vagy mint most is, egészen egyszerűen meg sem tudom és árnyékra vetődhetek. Fogalmam sincs, mi legyen a következő lépés… Az biztos, hogy a diákkal veszekedni nem csak felesleges de helytelen is lenne. De akkor kivel? És főleg minek? Úgysem változik semmi…

Nevem: Senki.