(#2577) 2014. május 17., szombat

64567

Az 1971-ben végzett 4/D osztály

No, nem az enyém... Utóbb szokás, inkább gyakorlat lett, hogy ha érettségi találkozó van az Iskolában, akkor én vagyok ott az iskola részéről. Teljesen rendben van ez, az ilyen sok év után tartott érettségi találkozón olyasmik bukkannak fel amik időben, korban közelebb vannak hozzám, mint a vezetőségbeli kollégáimhoz. (Hja, van amikor szembesülni kell azzal hogy nem vagyok fiatal.)

Szombaton egy órára jöttek az 1971-ben érettségizett 4/D osztály tagjai. Korábban ott voltam, negyed egy előtt ott voltam a suliban, átöltöztem az ott levő öltönybe. (Jó gyakorlat, hogy egy fehér inget meg az öltönyt ott tartom, nem kell cipelni, nem kell abban jönni menni). Fél egykor már voltak akik megérkeztek...

Miután megérkezett mindenki, miután letelepedtek (nem ment egyszerűen :)), miután elcsendesedett a csapat, ezután az egyikük pár szót szólt. Egészében nagyon megszervezték: mint kiderült, pár hónappal korábban egy osztálytársuk temetésén találkoztak néhányan és akkor fogalmazódott meg az érettségi találkozó ötlete – nos ez a magyarázata a nem kerek számnak. Mindenki megérkezett akit el tudtak érni és aki visszajelzett, egy kivételével aki lerobbant kocsival valahol az úton. Annyira fontosnak tartották a résztvevők hogy ttt lehessenek, hogy például az egyikük, aki németországban orvos, ezért hazarepült!

Ilyen sok év után már nem lehet mindenki jelen: az akivel telefonon beszéltem, aki a jelek szerint a szervezés oroszlánrészét végezte, hozott apró mécseseket, és ahogy a beszélő sorolta a már jelen nem levőket, akik már nem lehetnek jelen mert meghaltak, egyik mécsest a másik után gyújtotta. Rövid felállással adózott a társaság az elhunytaknak.

A találkozó elején nagyon konszolidáltak voltak az urak és a hölgyek – aztán ahogy telt az idő, eléggé felengedtek, a végére már egészen olyanok mint egy mai osztály. Kérték, ezért körbevezettem őket: előszörre a (volt) kémia nagy előadót. Ez különösen emlékezetes volt a csapatnak: az osztályfőnökük ugyanis Horányi Péterné (Pannika) volt, aki az iskolában kémiát tanított (annak idején nekem is). Ezután villamossági műhelybe vittem őket, ez most Juhász Gabi műhelye. Itt kevesebb dologra ismertek rá mint gondoltam. OK, valószínűleg sokat változott azóta, de volt egy felmetszett generátor, egy csúszóarmatúrás indítómotor, ezek annyira nem érdekelték őket, bár mint előtte a kémia előadóban is, itt is erősen nosztalgikus élményeik voltak, egyik poénosabb történet került elő a másik után. Olykor velem is csevegtek – természetesen és egészében nagyon kilógtam a társaságból –, itt például az egyik, a mienkhez nagyon hasonló iskola volt műhelyfőnöke (mint kiderült ez volt a munkája) mesélt: sok olyan nevet említett, ami a középiskolai munkából közös ismerős...

Érdekes, milyen kicsi a világ: egy másik jelenlevő ilyen beszélgetésekor derült ki, ő is a közlekedésmérnöki karon tanult. Sajátos: a beszélgetés onnan kanyarodott ide, hogy mi is volt a suli mögötti épület (szerintem a Taurus épülete, szerintük szappangyár), aztán a mostani lakóparkról, aztán arról hogy az egyik emeleti erkélyen egy csaj mindig meztelenül napozik és mennyire bajos volt amikor annak a palija vérszomjasan – szó szerint! – rontott át a suliba, aztán arról hogy amikor ő a közlekedésmérnöki karon járt suliba, akkor még a Közraktár utcában voltak, akkor ott volt a Közgáz kolesza, akkor a kora reggeli órák előtt azért mentek be korábban hogy gyönyörködjenek a félmeztelen egyetemista lányokba akik a koleszban felkapcsolt villany mellett grasszáltak melltartó nélkül! Na ekkor kérdeztem meg, mit is végzett a közlekedés karon, és – erre mondtam, hogy kicsi a világ – és mint kiderült, pont azon a tanszéken, a régebben Építő- és Anyagmozgató Gépek Tanszéknek nevezett tanszéken végzett, ahol annak idején én is, és ahol később dolgoztam is. Én építőgépésznek, ő anyagmozgató gépésznek. Szóval tényleg kicsi a világ... (Jó volt a nagyon régen ismert kollégákról hallani...)

Ezután az annak idején forgácsoló műhelyként használt, ma alapgyakorlatos műhelybe akartam elvinni. A csapat azonban az udvarra fordult ki, nem is lett rossz: a színpad megtetszett nekik, összeálltak egy csoportképre.

Ezután megnéztük az alapgyakorlatos műhelyt, na ez nagyon tetszett nekik! Nem csoda: itt van még egy olyan eszterga, amin ők is dolgoztak annak idején.

Innen eljövet kérték még a tornaterem kinyitását, itt már erősen oldódott a hangulat, a csapat egy része visszament a hetesbe, nekem kellett kicsit szaladgálni a kulccsal, mire visszaértem a csapat harmada-fele maradt a tornaterem előtt. Akik viszont maradtak nekik tetszett: annyira, hogy ketten még a kötélmászást is kipróbálták... Feléig ment – de nekem még kilenc évvel fiatalabban sem menne ennyire sem :)

Ezután visszamentünk a hetesbe, és még kicsit beszélgettek, azután szedelőzködtek, egy közeli vendéglőben foglaltak asztalt, ott folytatták a talit vacsora mellett. Nagyon udvariasak voltak, invitáltak engem is, ezt udvariasan visszautasítottam. Szép lassan kiürült a terem, elpakolok amit el kell, visszaöltözöm hétköznapiba és elindulok – Ürömre...