(#2778) 2015. június 22., hétfő

Nem vicc… Sokszor beszélünk róla gúnyos mosollyal, beszélünk róla mint olyasmiről, amit persze persze, amit be kell tartani de ugyan már, hiszen olyan bonyolulttá tudja tenni a dolgokat… A facebook-on a sokadik bizonyítványt látom. Nem a fedlapot, a bizonyítvány lapot a tantárgyakkal, osztályzatokkal, igen: és a dicséretekkel. (Olyan nem tesz ki senki amiben sok igazolatlan az óra vagy gyengébbek a jegyek.) Most nem is arról akarok írni, hogy nem mindenki kap 20 talentumot, van aki csak tízet és elég sokan vagyunk akik éppen csak ötöt. Azaz nem mindenkinek ugyanaz az az abszolút értelemben vett teljesítmény a saját személye skáláján a csúcs. Inkább arról, ki lehet-e, ki szabad-e ezeket tenni? A diák (aki szinte mindig a post-oló gyereke, rokona) beleegyezett-e? Akármilyen kiskorú is, az eredményei személyes adata, a post-olással még akkor is, ha ezt „csak” az ismerősök látják, nem adattovábbítás hanem adat közzététel történik, személyes adatokkal kapcsolatban pedig ennek elég súlyos feltételei vannak. Hogy ez csak móka? Nem hinném. Amikor egy-egy dolgozatot kiosztok, az előtt is meg kell – nem illik, meg kell – kérdezni, hogy a jelenlevők közül van-e akinek ellenvetése van eredményei osztályközösség előtti közzétételével kapcsolatban? Nem szokott – hiszen ismerik egymást – de ha lenne, természetesen az ő eredménye nem kerülne felolvasásra! (Aki hiányzik, nem tud beleszólni, az ő eredményit soha sem olvasom fel.) Ez szerintem nem puszta móka, nem csupán intellektuális finomkodás, kell ez, valahogyan rá kell őket szoktatni hogy van olyan, ami személyes adat, ezeket pedig közzétenni nem veszélytelen!