(#2325) 2013. január 27., vasárnap

A szombat most nagyon húzós volt... Fél kilenckor kezdtem, HTML, XML volt a foglalkozás tárgya. A tematika tartalmaz frameset-es lapok készítésének tanítását. Nem tudom miért, amikor az elavult technológia, de mindegy, ha ezt kell akkor ezt tanítjuk. Ezután dolgozatot írtak, egy egyszerű feladatot: a három dolgozat feladatból ez volt a legkönnyebb, de nem nagyon ment nekik. Három és kettő éve volt nekem hasonló tárgyam, igaz: WEB programozók számára. Nekik csak négy foglalkozás volt de azt hiszem, úgy emlékszem, hogy velük többre haladtunk. OK, nem ez a csapat rosszabb, egészen egyszerűen ők rendszergazdák lesznek, nekik ez nem fő tevékenység, számukra, sokuknak legalábbis újdonság volt minden alapvető fogás. Sokat dolgoztak a feladattal, egy kivételével mindenki beadta, az az egy hallgató meg... Hát nem tudom mihez kezdek majd vele, mert az előző feladati is pocsékok... A dolgozat után rátértünk az XML-re, de sokat nem tudtunk vele foglalkozni. Csak megemlíteni tudtam a DTD-t és az XSLT-t, egy primitív és egy összetettebb XML megszerkesztése során a CSS-t is gyakoroltuk, amikor az XML-hez CSS-sel kapcsoltunk formázást... A CSV-sel sajnos semmit sem tudtunk foglalkozni egyáltalán, mert elfogyott az idő... :(

Ezután jött a nagy mumus, a multimédia utolsó foglalkozása. Szerencsére most olyan teremben voltunk ahol volt gép és jó gépek voltak (el nem tudom gondolni, hogy miért nem itt voltak a korábbi miden foglalkozások, de mindegy). A SzÁMALK szakközép egy kolleginája jött be, valami munka- és tűzvédelem vizsga kapcsán kérte el a diákokat – a foglalkozás után. Aztán nekiláttunk mindannak amit aznapra terveztem (számonkérés itt már nem volt) Előbb a filmvágást csináltuk. Majdnem csuklottam amikor kiderült, hiába készültem fel az 1.5-ös Premier-rel, a gépeken a CS5-ös van fenn :(:(:( Szerencsére mindent meg tudtunk csinálni, mert kis keresgélés után meglett minden. Nem voltam csúcsformában, de ahogyan a bemutató tanításokon, vizsgatanításokon a mentortanár a jelölttől elsőnek mindig ezt kérdezi: „Az óra elérte-e e kitűzött célját”, nos határozott igennel tudnék válaszolni egy ilyen kérdésre ha feltennék (senki sem teszi fel), mert láttak ilyet is a hallgatók, maguk csináltak egy kisebb filmvágást és hangszekvencia szerkesztést, ennél többet azt hiszem nem reális kitűzni egy ilyen órasorozatban délként.

A foglalkozás kicsivel négy után ért véget. Pöttyösbe mentem, aztán Ürömre. Vettem zsömlét meg kaját a CBA-ban, aztán feltekertem a fűtést, mert elég hideg az a kilenc fok! Kaja, aztán szombat esti ejtőzés a csendben a TV előtt – szeretem dolog...