(#2785) 2015. szeptember 6., vasárnap

Huszonnyolcadikán, csütörtökön megvolt a nagy értekezlet, az év nyitó értekezlete. Két okból is kissé rendhagyó volt ebben az esztendőben. A díszteremben szokott lenni (valaha ez lehetett a nagy tanári), most azonban a tankönyv csomagokkal volt tele, ezért a 31-esben volt. A másik, ami még soha nem volt ilyen, hogy a továbbképzés felmérésével kezdődött, aznap déli adatszolgáltatási feladat volt annak leadása, kinek mennyi órára van, lenne még szüksége. Azt sikerült tisztázni, bár híresztelés ezzel ellentétes volt, hogy a hatvanas (vagy korábbi) születésűek csak ezév augusztus harmincegyig kötelezettek a hétévenkénti 120 órára. Így aztán nekem nem kell ilyet teljesíteni, habár a főnököm szerint helyettesként is el kell (majd) a közoktatás-vezetőit végezni. Laci kézzel-lábbal tiltakozik ez ellen, mondjuk én sem rajongok az ötletért, hogy törvény- és rendeletértelmezéseket kelljen bemagolni. Persze ha kell akkor kell, meglátjuk, hogy tényleg kell-e. Miután ez megvolt, került sor az értekezletre, vagyis a tanév rendje megbeszélésére, és a szokásos reglamákra. Szokásos: mindig elhangzik, mit kell tennünk tanároknak és mi az amit nem szabad, bár sok foganatja nincs, mert amióta itt vagyok, ezek újra és újra elhangzanak, mivel hogy sokat nem változik egyik dolog sem. Nem változik például az, hogy kollégák késnek órákról, nem változik, hogy a jegyek kiosztása nem mindig következetes, feljegyzése pedig nem mindig időben történik (hanem sokkal-sokkal később). Habár ez utóbbi talán most váltzik majd: ez az első olyan tanév, amikor nem lesz papír alapon sem haladási sem osztályozó napló (nálunk amióta az eszemet tudom ez a kettő elvált egymástól fizikailag is), hanem csak e-napló. Ez persze fokozott teher lesz nekem, de nem baj mert szeretem csinálni. És ezt még legalább lehet csinálni és ez legalább olyasmi, ami bár rengeteg munkával jár, de van célja, értelme, haszna. Mindezekkel együtt is az értekezlet megvolt délre. Hja, majd' elfelejtettem (pedig kár lett volna), az értekezés most a baleset- és tűzvédelmi oktatással kezdődött (nem pontosan tudom miért, mert ez mindig a végén szokott lenni). Nem akarom a kollégát bántani aki tartotta, biztosan nagyon derék rendes ember, a szakmája legjava, de előadni azt talán nem kellene neki (vagy ezt még erősen csiszolnia kellene). Nem tudom miről esett szó, az nem maradt meg, az nem volt érdekes, az azonban igen, amikor az előadó ilyeneket mondott: „le szeretném zárni e tekintetben” vagy: „nem akarom Önöket hogyishívjákolni”, később pedig: „muszáj vagyok elmondani, hogy mégis érthető legyek”, megint később: „most durván mondom, jó?”, illetve: „ezt most kiírtam, mert szerintem önök jobban tudják”, aztán: „akkor még nagyon szomorú voltam de most már vidám vagyok”, és minden jó ha a vége jó: „örülök, hogy a végére összeszedtem magam”. Szóval vidáman, színesen kezdődött a tanév...