Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Scania

(#2870) 2016. április 15., péntek

70603

Nagyon sokan bámészkodtak a csodajárgány körül

A pénteki "Szakmák éjszakája" rendezvénysorozatra érkezett Pestre a képen (kissé) látható valami. Első ránázásre nyergesvontató, de arra inkább csak nyomkban emlékeztet, inkább – ennek a kategóriának a – tanulmányaitója. Mert ehhez vontatmány nem kapcsolható, nem is arra találták ki. Hanem mire...? Versenyzésre talán, a Scania reklámozására egészen biztosan. Na ennek megfelelően piszok nagy érdeklődést váltott ki a srácaink között! A kocsiról magáról nem csináltam képeket – rengetegen posztoltak ilyet a facebook-ra, ez nem unikum. Azt azonban lefotóztam, mennyire tetszett ez a legényeknek (és kevéske leányunknak).

Terror Háza Múzeum

(#2474) 2013. november 30., szombat

December hét az munkanap. Szombaton a kutya nem szeret dolgozni, a tanárok biztosan, de a diákok sem jönnek be, a legtöbb (sajnos!) ehhez a stabil szülői támogatást is maga mögött tudhatja. A szombati tanítási napokon jó, ha a diákok kétharmada bent van. A másik harmadának meg szinte kivétel nélkül aznap van családi programja, aznap lesz éppen beteg vagy a csuda tudja mit eszelnek ki odahaza... Szóval van abban ráció nagyon is, hogy szombaton, akármi is a munkarend, de tanítsunk, mert nagyon úgy sincs kit. Idén a december hetedikei szombattal kapcsolatosan az lett a döntés, hogy más napon, nem tanítási időben múzeumlátogatással abszolválják az osztályok osztályfőnökkel és egy kísérő tanárral a szombati napot. A reglama aztán annyit szelídült, hogy a mozilátogatás is bekerült az elfogadott programok körébe...

Tettem egy kísérletet, hogy demokráciát tanuljunk: felvetettem az enyéimeknek, mi is lenne az a program amire legszívesebben elmennének. Persze a jó demokrácia (a hatékony az mindenképpen) azt hiszem irányított, felvetettem tehát, hogy menjünk az elektrotechnikai múzeumba. Az azonban sajnos márciusig zárva, tehát ez ugrott. Jellemző a csapatomra, hogy az általános kiabáláson, az idétlen és korukhoz képest infantilis viccelődésen kívül alig akadt értelmes tipp. Szerencsére viszont az is jellemző, nem a csapatra de egyesekre, mindenképpen, hogy jó ötlet is akadt. Ilyen volt a Terror Háza Múzeum.

Erről hallani hallottam már. Amit, nos az alapján lehet, magamtól nem vittem volna el a srácokat... A felvetést meghallva azonban emellett mindjárt az jutott eszembe, hogy a kollégák, akik voltak már ott az osztályukkal, elismerően nyilatkoztak, hogy a pedagógusok, a mieink legalábbis nagyra tartják azt mint osztálynak szervezett programot. Nos, ha másért nem, ha csak azért mert ilyen nagy a presztizse ennek, akkor miért ne...?

A WEB lapjuk jó, kitér minden részletre. Például arra, hogy elég drága a belépő. Ahhoz képest mindenképpen, hogy – szerintem – a múlt dokumentálása, a tények rögzítése és bemutatása mellett van a kiállításnak és az intézménynek egyfajta agitatív jellege is. A 2000 Ft-os jegyár láttán az első gondolatom az volt hogy a csudába, ennél olcsóbban is kiválthatjuk azt a szombatot. A jegyre valókat nekem kell beszedni és a srácaimból pénz kiimádkozni nehezebb mint a sziklából vizet fakasztani! Aztán tovább olvasgatva megláttam, hogy mennyi az annyi, hogy lehet az kevesebb is. 800 Ft fejenként, ez a minimum, de ehhez 20 fő felett kell legyen a csoport. Az enyéimek mostanra már csak 24-en vannak, pár hiányzó pár lógós és máris a megadott határ alatt vagyunk...

Idegenvezetést is kértem elsőre. Ennek 6000 Ft. A díja (nem olcsó a múzeum), persze 24 főre ez megoszlik. Már ha lesznek ennyien... Ha nem, akkor bajban leszek a pénzzel, így az idegenvezetést végül is lemondtam.

Annyiban a dolog végül is jól alakult, hogy egy, betegség azaz igazolt távollét miatti hiányzót leszámítva mindenki ott volt. A csütörtöki hatodik elektrotechnika órát megrövidítettem 15 perccel. Bár utasítás volt, hogy nem iskolaidőben hanem iskola időn kívül kell a programot szervezni, de ha egy magyar tanárnő pénteken kettő óráját is elpasszolhatta – tette, tudom, mert nekem kellett a helyettesítését kiírnom! Nem nagyon tetszett a dolog, de hát a dolgom a helyettesítés kiírása, nem pedig az engedélyezése – szóval ha ilyet lehetett, akkor a 15 perc még bőven belefér...

Kicsit késve indultunk. A srácaim, hát mit is mondjak, finoman és irodalmian fogalmazva szilaj és duhaj viselkedést produkáltak. Szívem szerint ennél sokkal erősebb kifejezésekkel illetném, amikor 23 fő majdnem felnőtt fiatalember úgy viselkedik a villamosmegállóban, a villamoson, a metróban, mint ha várost alig látott, teljesen neveletlen óvódások lennének, vagy nem is tudom mi. Miért van az, hogy azok a srácok, akik külön-külön mind tudnak értelmesen, visszafogottan felnőtt módjára viselkedni – mert tudnak! –, azok ha csapatban vannak, akkor egészen megváltoznak? Miért bolondulnak meg, miért megy el az eszük, miért kell harsány, durva és olykor kimondottan tahó viselkedést produkálni csapatban!?

A Terror Háza Múzeum előtt csináltam egy csoportképet, ez is feladat volt. Amint sorra bekérem most utóbb ezt az osztályfőnököktől, mind rajtam élcelődik – azt sem értem, miért nem lehet megérteni, hogy ez kell hogy a dolgot komolyan vegye mindenki aki érintett, de fontosabb hogy kell, mert jó lenne végre nem csak csinálni okos hasznos dolgokat de dokumentálni is! Közre adni magunkról ezeket, hiszen más, nálunk sokkal silányabb roggyantabb iskolák WEB lapja olyan, ami szem szájnak ingere, mi meg agyondolgozzuk magunkat, de a net felé, ahol a legtöbb fiatal tájékozódik, ezt hatékonyan és egyelőre állhatatosan titkoljuk!

63339

A 11.E, legalábbis azon fele akiket sikerült összeterelnem a Terror Háza Múzeum előtt egy csoportképre 2013. november 28-án koradélután

A Terror Háza Múzeum igen sajátos intézmény. Nem tudom mit is lehetne róla mondani, írni, főleg azért nem, hogy az ember objektív és elfogulatlan maradhasson. Ez fontos: akkor is, ha amit és ahogyan bemutat a múzeum, azzal kapcsolatban nagyon nem könnyű elfogulatlannak maradni.

A Múzeum bejáratánál biztonsági őr van. Ez vicc!? Amikor megkérdezte kik vagyunk és elmondtam, rádión beszólt. Ez meg már mi? Ha ez is a fíling része, ha ez a hangulat felkeltésének eleme akkor rendben van – ha nem akkor egy orbitális ökörség!

A bejárat márvány, egy nyilaskereszt és egy ötágú csillag egymás mellett. Ez egyébként a Múzeum visszatérő jelképe. Ezt is sandaságnak érzem, ebben is mint a múzeum annyi megnyilvánulásában, a dokumentálás és történész munka, valamint a napi aktuálpolitika eléggé el nem ítélhető összefonódását vélem felfedezni. Nem vagyok történész, talán nem helyes a megközelítés, amatőrként azonban azt hiszem, egy nem hosszú ideig regnáló és „csak” borzalmat maga után hagyó rablócsapatot és a huszadik század legszervezettebb, máig is sajnos nem hatástalan ideológiáját így egybevarrni egyszerűen ostobaság! Történelmi szerepük összemérhetetlenül különbözik, holott ez a szimbólum-kettősség is mint a múzeum is, azt sugallja, egyik kutya másik eb.

Pedig azt hiszem, hogy nem.

A pénztáros pont olyan szigorú és akkurátus, mint a bejárati biztonsági őr. Elkérte a pénztáros a diákigazolványokat. Na ezzel megszívtam rendesen – bár végül is mindegy, már ott voltunk, telik az idő ezzel is. Összeszedtem, leadtam. A pénztáros persze hogy nem nézte át mind a huszonnégyet, leszámolta (lehet, hogy még azt sem, hiszen egyik srácnak nem volt ott de nem tette szóvá a mogorva kislány), aztán kiadta a belépőt. A kolleginának aki a kísérőtanár volt és nekem a pedagógusigazolvánnyal ingyenes volt. Azután a ruhatár, ez korrekt, hátizsákkal nem lehet az épületben karistolni...

Indulás... A múzeum belső kialakítása egy kis belső udvaros bérházra hajaz, a belső, átrium jellegű teret tető védi. Középen egy T54-es (vagy T55-ös?) harckocsi áll (a srácok persze tanknak emlegették). Lehet, hogy a típusmegjelölés nem pontos: a lánc furcsának, nem ismerősnek tűnt, a többi viszont igen. A harckocsi a belső átrium átlója mentén azaz ferdén áll, egy olajjal teli hatalmas medencében: lentről ez látszik, fentről azonban csak egy sima tükröző fekete felületet mutat a harckocsi körül. Ezzel ellentétes maga a harcjármű: mocskos! A felülete a Magyar Néphadseregben szokásos szürkés-zöld lehetett, de koszos, poros, valami sárgásbarna vacak, por, sár, a kettő keveréke fedi majdnem teljesen, ezzel nagyon ellentétben áll a körötte levő sima, fekete tükröződő felülettől. Ha ez volt a tervező, a belsőépítész szándéka akkor ezzel teljesen elérte célját. Hogy ez a cél amúgy mi lehetett azt nem tudom, fel nem tudom fogni, hogy ha a Múzeum valóban a XX. század két terrorisztikus rendszerének akart emléket állítani, miért olyan fontos ez a harcjármű, hogy elfoglalja a teljes belső átriumot, hogy a belépő ezzel találkozik egyből szembe és a múzeumot körbejárva mindig ez tűnik szembe lepillantva a középső térre.

A másodikon kell a kiállítás megtekintését kezdeni és haladni lefelé... Fent a nyilasuralom relikviái: képek, egyenruhák... Azt követi a szovjet megszállás: a háború és a rombolás képei. Ezután jön ami a múzeumi kiállítás lényegét képezi, az ötvenes évek, a proletárterror megjelenítése. Alapos munkát végeztek a múzeum megalkotói, van itt minden ami az ötvenes évekre emlékeztet. Az első emelet és a földszint után a pince következik. Ez a legrémítőbb része a múzeumnak, ez már színtiszta horror. Egy nagyon lassan haladó nagy befogadóképességű lift visz le, egy lapos monitoron pedig egy nem betabult szöveget mondó, nem profi színész mondja el, milyen egy – akasztás. Az előadás technikai fogyatékosságai, a beszélő egyes hibái ami a formát, a retorikát illeti, még életszerűbbé és ezért még rémisztőbbé teszi a dolgot, hitelessé, a szemtanú által elmondottá teszi a dolgot! A pincében a pincebörtön, a zárkák és a vallató terem. Itt is szerepel az egyes cellák falán az ott raboskodók neve, ahol erre md volt – szinte mindenütt – ott a képe is.

Nagyon komor, nagyon rettenetes anyag, egészében, amit kiállítottak. Kell ilyet, nem szabad ezt elfelejteni. Soha nem fogom megérteni, például miért viselnek fiatalok olyan pólót, amin Ernesto „Che” Guevarra képe áll. Persze az nincs meg nekik, hogy munkatáborok létesítésében volt benne annak az embernek a döntése, hogy politikai foglyok halálos ítéletében vett részt... Ilyesmi miatt persze fontos mindannak a bemutatása amit a Terror Háza Múzeum tesz – csak valahogy nekem ez nem múzeum, ez valami más. (A múzeum készítői is sejthették ezt, a kapott füzekében áll egy olyan bekezdés miszerint az átalakítás után ez nem egy az Andrássy út épületei közül hanem ez az áldozatok emlékműve...) A múzeum történelmet dokumentál, azt pedig nem szenvedéllyel kell hanem objektíven, már persze ha lehet. Sok mindent nehéz vagy nem lehet, sok esetben ha még nem telt el elég idő az között amit és az között amikor dokumentálni kell, nem is lehet objektivitást elvárni. Persze ettől még meg kellene próbálni...

Egy helyütt szerepel a falon a jelmondat, amit állítólag az AVO-s őrők számára előírás volt: „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” Mintha a múzeum magáévá tette volna ezt, és mintha ennek a szellemében állították volna össze az anyagot: „Ne csak bemutatsd, gyűlöld is!” Nem vagyok abban biztos, hogy ennek így kellene lennie...

Egészében: ott voltuk, láttuk – de azt hiszem, egyhamar nem megyek oda.

Hurbanovo, Ógyalla

(#2268) 2012. október 23. hétfő, 04 óra 31 perc

Huszonharmadikán kedden pár órára vendégül láthattuk a Hurbanovo-i (Ógyalla) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet három osztályát és két tanárnőjét. Sok hete E-mail útján kerestek meg minket – és gondolom még több iskolát, habár lehet nem is, mert a mi profilunk hasonlít leginkább az övékhez – szóval megkerestek, hogy a Rákóczi szövetség finanszírozná az útjukat, amihez azt hiszem a kapcsolat a mi iskolánkkal is kellett. Elég nehéz volt velük kommunikálni, nem siettek az E-mailjeinkre válaszolni de végül is csak összejött... Reggel hétre mentünk, előkészülni, ennek a java a szendvicsek megcsinálása, a díszterem berendezése volt. Kilencre ígérték, de a köd miatt késtek, fél tíz is elmúlt mire megjöttek. Két tanárnővel (egyikök német-magyar, a másikuk szlovák szakos) jött három osztályra való fiatal, ami, érdekes módon, nálunk negyven főt jelent. Az egész iskola nincs 160 főnél több jelenleg, ahogyan a körséta után a szendvicsezés közben a tanárnők elmesélték (valaha 400 fős is volt a intézmény), tizenhat fő a teljes tanári kar, szóval egészében kisebb mint a mi iskolánk. Hároméves képzésben szakmunkásokat képeznek, ha jól értettem autószerelőket és mezőgazdasági gépszerelőket, illetve van egy kétéves ráépülés szerűség ami érettségire készít fel. Érdekes volt azt is hallani, hogy náluk érettségi magyar, szlovák és egy idegen nyelvből van, szakmai elméletből és gyakorlatból, de a nálunk alapvetőnek tekintett két tárgy, a matematika mint reál és a történelem mint humán tárgy náluk nem kötelező! Tóth Laci beszélt nekik a műhelyekben, Zántó Edina a könyvtárban, aztán kaja, aztán mentek tovább: az Országházat nézték meg de háromra már jött is a busz értük és indultak vissza, mert náluk ez munkanap (huszonharmadika), és sok a Hurbanovo környékéről bejáró akik nem érnek haza, ha a koradélutáni utolsó buszt lekésik. (A tanárnők nemkicsit voltak tanácstalanok, hogy az iskolánkból miként jussanak el a parlamentig, a kettes villamos a jegy, a séta viszont a szűkre szabott idő miatt volt problémás). Miután elmentek, még a rendrakás maradt, olyan fél tizenkettőkor jöttem el...

59489

Előkészületek: a dísztermet rendeztük be...

59492

Előkészületek: készítjük a szendvicseket, vagy hát kiló kenyérből...

59532

... és elkészült, megterítve a Díszteremben!

59553

Tóth Laci a Csarnok1-ben tart bemutatót az ógyallai diákoknak...

59555

Az ógyallai csoport tanárnője, mellette Csókásné Gémesi Ildikó és jobb szélen dr. Zántó Edina igazgatónő

59594

A körséta utolsó állomása, a könyvtár

59599

Szendvicsezés a Díszteremben

59602

Az ógyallai csoport két tanárnője. Sajnos a nevüket nem tudom (a lapjukon sincs tanári névsor sajnos). Balra a szlovák, jobbra a német-magyar szakos kollegina...