Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Szalagavató

(#2805) 2015. november 28., szombat

00069457

A tanári kórus...

Tegnap ez is megvolt. Mint tavaly is, csupán annyi volt a dolgom, hogy felolvassam/elmondjam Szalai Jóska beszédét a Féner díj kapcsán (évről évre pontosan ugyanazt mondom, jó az, nem akarok azon szemernyit sem változtatni), átadjam a díjakat, és persze hogy ott legyek.

Ez megvolt idén is, maradéktalanul.

Fél négykor indultam az iskolából. Nem voltam benne biztos, hogy sikerül: Hegedűs Judit kért meg segítségre, ő is portfóliót csinál. Gondja volt a PDF készítéssel, és gondja volt azzal is, hogy a (diákok által készített) prezentációt (PPT és PPTX) hogyan tegye bele az óratervbe. A mostani konfiguráció szerint ugyanis nem lehet külön ilyen anyagokat (még PDF-fé alakítva sem) feltölteni – állítólag az előző időszakban még lehetett.

Egyik sem volt nehéz feladat. LibreOffice szépen olvassa a DOC, DOCX állományokat. OK, ha agyonformázottak lennének, lehet, lenne velük gond, de hát a portfólió az nem műszaki anyag: sehol egy képlet, egy diagram, egy metszeti rajz, egy robbantott szerkezeti ábra (mondjuk a CAD program saját formátumában [nem, nem AutoCAD, rendesebb program formátuma]), szóval az ilyen szövegben már az is összetett formázás, ha egy beillesztett kép úszó keretben van és bal vagy jobb margó tartozik hozzá. :) Judit dokumentumaiba oldalszámot kellett tenni, aztán mehetett PDF-fé. A PPT/PPTX átalakítása JPGvé és képként beillesztése is inkább volt időigényes, semmint technikailag kihívást jelentő feladat.

Negyed négyre meglettem, átöltöztem, összepakoltam – lehet, egy öltönynek nem ideális egy hátizsákban kuksolnia, de hát szerencsére ez nem Armani, mondjuk ha az lenne lehet, az Audi A8-as hátsó ülésén figyelne :) – szóval bemálháztam és indultam. Az udvarról úgy gurultam ki hogy Zsilka Pista éppen csak megelőzött: legalább 10 perccel hamarabb ott voltam a Kertészeti Egyetem (ma Corvinus Egyetem Kertészettudományi kar, már persze ha még megvannak, a sajtóban mintha hallottam, olvastam volna rumliról körülöttük) parkolójában kerékpárral, mint ő a Suzuval. Ekkora volt a csúcsforgalom tegnap, péntek délután.

Szokás szerint az emeleten egy kisteremben (tárgyaló vagy kiselőadó) van a tanári terem, most azonban valami védés volt ott. Háromnegyed négy sem volt, mire odaértem, voltunk már páran - de a helységben valami védés volt, várni kellett arra, hogy birtokba vehessük, elég sokat. Még így is időben elfoglalhattuk, közben a földszinten – a küzdőtéren – Edina vezényletével a tizenegyedikesek már rendezték be a helyet, székek sorát állították fel.

Negyed öt is elmúlt, amikor a tanári kórus próbálni kezdett, ezt négyre tervezték. A szülőket és hozzátartozókat fél öt magasságában, talán kicsit később kezdték beengedni. Öt után pár perccel kezdődött a buli. A műsor? Mint eddig mindig: elég hosszú és (szerintem) sok olyan elem volt benne ami a jelen levő végzősöket, szülőket rokonokat (barátokat barátnőket) nagyon nem érdekelte. A korábbi évekhez képest most viszont talán kicsit rövidebb volt, ez erőssége volt mindenképpen. Persze voltak beszédek is… Mindegyik a lehető legjobb szándékkal íródott és hangzott el, azt persze, hogy mennyire talált nyitott fülekre és megértő lelkekre az a sok-sok veretes okosság, ami ilyenkor verbalizálódik, na az már más kérdés... (Én, azaz Szalai Jóska tartózkodott ettől, ezért is ragaszkodom ahhoz a beszédhez, abban semmi léleknemesítő útravaló nincs!) A szalagtűzés most nem a négy osztálynak párhuzamosan volt, hanem egyenként. Ez sokat lassított rajta (még akkor is ha a bések és az esek nagyon kevesen vannak), de azt hiszem megérte, mivel ez (a táncok után talán) ez az, ami a jelenlevőket leginkább érdekli, így megfelelő figyelmet, súlyt kap. A táncokról nem tudok sokat: a szalagtűzés után felmentem a tanáriba és ott beszélgettünk kollégákkal, persze leginkább sorstársakkal, olyanokkal, akik nemrégen csinálták meg, vagy mint én, éppen most készülnek befejezni, lezárni és véglegesíteni a portfóliójukat.

Hamarabb lett vége, mint mondták, már fél kilenckor erősen ritkult a tömeg. Mire átöltöztem, mire az öltöny megint vissza szuszakolódott a hátizsákba, mire elindultam, megint olyan üres lett a küzdőtér, mint amilyen akkor volt, amikor megérkeztem.

Ez is megvolt. Egy esztendő megint letelt...

Beszéd

(#2629) 2014. augusztus 24., vasárnap

Tegnap, szombaton volt a negyvenéves osztálytalálkozónk Ürömön. Edit, aki a szervezte (én facebook-on tőle értesültem valamikor tavasszal a találkozóról), megkért, hogy mondjak majd pár szót az osztály nevében. A felkérés megtisztelő, de nagyon nem tudtam, mit is mondhatok... (Mármint a beszédben, nem a felkérésre :))

Halogattam, halogattam, aztán szombaton délelőtt egy lendületből begépeltem az első változatot. Azután ezt leírtam papírra kézzel: nem egy lapra, hanem két A4-est négyrét vágtam, hat ilyen papírdarabra kézzel leírtam bekezdésenként (persze megszámozva a papírdarabokat)

A szöveg változott kicsit, amikor a gépelt szöveget leírtam kézzel akkor is – főleg mert elcsúsztam a dolgaimmal és kapkodni kellett –, és persze más hangzott el, kissé más, mint ami le volt írva.

És akkor a szöveg (amennyire emlékszem, az ami elhangzott):

„Edit engem kért meg, hogy a negyven évvel ezelőtt végzett osztály nevében szóljak pár szót. Köszönöm a megtiszteltetést!

Június nyolcadikán volt napra pontosan negyven éve, hogy elballagtunk az Ürömi Általános iskolából. Nem sok minden emlékeztet a mostani iskolából arra, ahol mi végeztünk. Tudom: a napokban nyitva találtam, elbóklásztam udvaron épületben, fotókat csinálhattam és majd' fél óra is eltelt mire valaki odajött és megkérdezte, ugyan mit is keresek itt... Bezzeg negyven, pláne negyvennyolc éve, amikor apró elsősként bekerültünk a suliba, ilyet nem kérdezett senki!

Köszöntjük tanáraink közül azokat akik most itt lehetnek! Klári nénit, aki az írás és olvasás nehéz mesterségébe bevezetett minket! Köszöntjük Gyöngyi nénit is, aki komolyan megküzdött velünk tizenkettő, tizenhárom, tizennégy éves kamasz korunkban, végzősökként. Nem lehetett az sem egyszerű!

Negyven év nem kis idő. Mint osztály, sajnos már nem lehetünk itt teljes létszámban. Nem lehetnek velünk: Budai Mari, Komáromi Béla, Miskolczi Laci, Mizsei Zoli, Orbán Misi, Tóth Vali és Turai Laci. Reméljük, valahonnan látnak bennünket, velünk lehetnek most is.

Bár Edit nyomatékkal megkért, hogy ezt ne mondjam, nem tudom nem megtenni: köszönet azoknak, akik oly sokat tettek a mostani találkozó megszervezésében, előkészítésében: Edit, Ági aki most nincs itt, Mariann és Ica. Köszönet a munkájukért: jó és fontos, hogy összejöhettünk!

Azt ígértem, rövid leszek, nem is szaporítom tovább a szót. Befejezésül még annyit: reméljük, a következő és az azt követő még megannyi találkozón is valamennyien itt lehetünk! Köszönöm a figyelmet!

Hétfő, egyszerűen

(#2259) 2012. október 9., kedd, 03:57

Hétfő, október második hete: a tanév második havának második hetének első napja (ha régiesen akarom datálni, bár nem helyénvaló az enyhe gúny mert talán többet mond ez a forma mint a puszta dátum, keltezés – mindegy, nem erről akarok írni...)

Reggel lóhalálában beírtam az eheti órákat, bejegyzéseket a haladási naplómba, aztán legalább ennyire kapkodva megcsináltam a keddi szakmai írásbeli vizsga felügyeleti listáját. A dolgot az bonyolítja meg, hogy más az osztásköze a tanóráknak (45 perc, 10 perc szünetekkel és háromnegyed tizenkettő tájt egy 20 perces szünet), valamint a moduloknak és ehhez kell az óránkénti váltást igazítani. Azt találtam ki, hogy Excel-ben ezt is azt is egymás mellett ábrázolva egy cella 5 percet reprezentál, így szépen egymás mellé téve a hibázás kis esélyével tudom, ezt az órarendi elfoglaltsággal összevetve azt kikeresni, ki szabad akkor, ki osztható be. Szerencsére a létszám nem nagy, a 14 (illetve mert lemondta tegnap délután egy legény, már csak 13) fő egy terembe simán beosztható, egy teremfelügyelő és egy folyosós kell csak. Na ez is nehezen jött össze :( Aztán nekem nyolckor órára kellett loholni, Aztán hogy levélben Mónika megkapta, Laci és ő kicsit átalakították – mert a kollégák ezt-azt nehezteltek. Na erre inkább nem írok semmit, volt is benne igazság meg nem is. Mindegy, végül is megvan (A szerdait kell még megcsinálni, az egyetlen háromórás blokk, azzal azt hiszem kevesebb gond lesz.)

Óra előtt felvittem a műhelyirodába a ruhapénzt. Ez volt az első ami kissé felpaprikázott: Jutka ugyan mondja, mondja hogy neki kell a pénz mert tovább kell adnia – ez rendeben is van – de nála az adatlap, erről ő tudja melyik legénynek mennyit kell fizetnie, velem meg csak egy végösszeget közöl. (Hja, már pénteken délután el akartam számolni de közölte velem, hogy neki lejár a munkaideje... De kár, hogy nekem nem tudom mikor jár le :(:() Aztán csak rávettem hogy részletezze, bár végül csak én vittem fel a pénzt. Mg vagy hatan nem hozták be, végtelenül bosszant amikor kérem és a diák csak suta vigyorgással közli hogy majd holnap. Amit egyébként már vagy három hetet tesz, amikor kérem... Mindegy: remélem nem voltam nagyon zord a műhelyirodán – annyira meg remélem igen hogy kihallatszódjék, nem kóser ez hogy az osztályfőnöknek úgy kell valamit megcsinálnia, hogy nincs hozzá infója. Azt meg, hogy a legények hányavetiségével elégedetlen vagyok, palástolni sem akartam...

Az első két órám a sajátjaimakkal van. Kettővel kevesebben vannak: egyik diák távozását nagyon sajnálom, addig próbáltam tartani, lebeszélni amíg csak lehetett de sajnos és ezek szerint csupán eddig lehetett. Sajnálom, meg azt is hogy nem nagyon lehet a helyzettel mit kezdeni, hiszen feltehetően abban, hogy elment, a kevésbé jól nevelt – finoman megfogalmazva a bajaimat! – osztálytársai viselkedése is benne van. Kitenni pedig mindenkit, aki erre akármi csekély mértékben rá is szolgált, nem lehet mert ez egy ilyen világ, akármilyen is a diák, belőle kell embert faragni. Ha hagyja... A másik diák más eset, maradjunk annyiban, elment és ez így van jól. A németesek tizenegyen, az angolosok tizenöten maradtak, de a németesekkel nehezebb a munka, állandóan hülyeségeket fecsegnek, dolgozni eléggé nem akarnak. Hétfőn reggel, a harminchetesben azért valamennyire rá lehet őket venni, de nem egyszerű. Az angolosokkal a nyelvlaborban más miatt nem egyszerű, egészében mégis velük végeztünk többet. Egy tavalyi, összetettebb prezentációkelező feladatot vettünk, olyat aminek java része grafika. Elsőre a paint-tel kell megcsinálniuk, majd ezt követően megcsináljuk Gimp-pel i sehogy összevethessék, mennyivel jobb egy nagy képességű grafikus program kezelésével bajlódni.

Ezt a szakrajz óra követte. A terem kicsi, a diákok nem nagyon akarnak (nem tudnak?) tisztán, fegyelmezetten dolgozni hát már előre aggódtam meg azért is mert nem tudtam alaposan utánanézni annak, mi is legyen a téma. Alapszerkesztések, ez rendben van, de ha tempósan tudunk haladni, elfogy az, amit ennyi felkészüléssel elő tudok vezetni. Nem így lett. Inkább legyen szép és jó amit megcsináunk: az óra címe, alcíme szabványbetűkkel kerül fel, aztán egyetlen dologra, a szakaszfelező merőlegesre futotta (elment operatívkodással, a munkaruha pénzzel elég sok idő).

Kettő órán nem volt tantermi feladat, a tanulmányi területek megadását csináltam meg, bár ez csak tizenötödikén határidős, de jobb meglenni vele. Aztán a statisztika, ez is tizenötödikei határidő, de ezzel rengeteg meló lesz még. Kajálni már nem tudtam elmenni az óra előtt: a kcisiknek (ők most a 09.A egyik fele) a Degemben óra. A legrosszabb terem ahol infó óra lehet, alig van üzemképes gép, nem hat jól a diákra ha nincs lefoglalva. Ezzel együtt is meglepően fegyelmezettek voltak szerencsére. Sokat nem haladtunk, egy három állományos, nem túl bonyolult feladatot kezdtünk el (civilizáció), túl kevesen vannak gépnél, túl kevesen tudnak érdemben dolgozni hogy legközelebb ha a nyelvlaborban lehetünk, ne kelljen majdnem elölről kezdeni a dolgot. Szerencse mondom, hogy legalább fegyelmezettek voltak, bár hárman is volt hogy nem tudtak bejelentkezni, és mivel még tanári gép sincs, nem is tudok rajtuk segíteni. Még jó hogy az infó veszített súlyából hiszen nekik már közlekedési ismeretek közlekedéstechnika c. tárgyból kell ötödik tárgyként vizsgázniés hatodikként csak nagyon kevesen fogják felvállalni...

A mélyben való száműzetés – a Degem az alagsorban van, a gyerekkoromban ez volt a diák öltöző – a harminchetesben az enyéimeknek érettségi előkészítő volt. Ezt a diákok kérték, most már heten voltak, három németes és négy angolos. Heten hétféle egyéniség, mind kicsit szertelen és jókedvű – amivel semmi baj – de mert felkészítő, ezért lelkesek és kérdeznek és akarnak haladni. De mennyivel másabb ez mint a tanóra: itt az irányt kell megszabni és mennál többet elmondani, nem mint a tanórán, a többséget noszogatni vonszolni... Van ugyan itt is probléma, az egyik legény, R.D. Állandóan fecseg, szünet nélkül, de olyan szinten zavarta olykor a foglalkozást, hogy a többiek (is) leszólták, vagy duguljon el vagy hagyja ott a foglalkozást mert hogy ezzel csak akadályozza... Azért tudtunk haladni: az első alkalommal egy egytáblás adatbázis-kezelő feladatot csináltunk meg félig (sok elment az érettségiről fecsegéssel), hétfőn azt befejeztük és egy többtáblásat kezdtünk el. Pont addig jutottunk amikor kicsengettek, hogy több táblából kellett volna, lehetett volna lekérdezni. Eddig csak a WHERE-vel kapcsoltunk táblát, velük szeretnék majd a JOIN-nal is foglalkozni: középszinten ugyan nem kell de legalább egyikük, F.L. (nem kevéssé édesanyja „rábeszélésére”) emelt szintet is akar majd (persze előtt tolja szépen a középszintet). Majd meglátjuk. Egy nem sikeredik: másik alkalmat is akarnak a héten (igazuk van, egyszer 45 perc kevés), de nem tudnak megegyezni mikor, mert mind a hétnek nem jó egy időpont. Képtelenek kooperálni, olyan szinten individualisták ilyen apróságban is hogy az elképesztő! Mindegy, én nem fogom még ezt a kis csoportot is kettévenni, egyezkedjenek ha tudnak, ha meg nem akkor marad ez az egy alkalom!

Délután a helyemre visszaérve derült égből villámcsapásként ért, hogy előzetes normatíva adatszolgáltatást kérnek hátfőre, és ráadásul öt olyan rovaton tényszámokat amiket magam nem tudok! Mindez majdnem három órakor! Szerencsére az ötből ránk csak kettő vonatkozott, az egyikkel kapcsolatban M.E.-től kaptam adatot (már a vonaton hazafelé értem el), a másikat is egy kollégától kellett volna megkapni, De Zs.I. Is már hazafelé volt, ráadásul a kért adat neki sincs meg, összesítenie kell hozzá, a telefonban csak becslést tudott adni. Ezek azok a pillanatok amikor rossz és rossz között kell választani. Rossz, ha hétfőn ezt nem adom le, rossz, ha ez az adat hiányzik, rossz ha ez az adat becslés – de még az utóbbi a kevésbé rossz... Hát ezt választottam, megcsináltam, leadtam.

Délután még egy kis statisztika – neki kell feküdni mert már csak ez a hát van és sok a hijja – aztán indulni is kellett mert az ötös busszal el kellett jöjjek, hatra a közeli Kosztolányi Általános Iskolában kellett legyek pályaválasztási szülői értekezleten. Évek óta vagyok ilyenen... Eredetlieg a lacim-cim egyezés miatt kaptam, ez is az is József Attila lakótelep. Azaz közel van hozzánk. Mivel hazajövet kajáltam, csak alig 10 perccel előbb érkeztem ami azt jelenti hogy a 11 meghívott iskola kéviselői között 8. voltam és itt érkezési sorrendben lehet megszólalni. Aki elmondta a magét mehet, azaz ki kellett várjam a végét. Mivel hogy csak nyolcan jöttünk el.

Meglepő volt, hogy az iskolák nem vezetőkkel képviselik magukat! Persze lehet, nem olyan fontos a gyerek – dehogynem – vagy csak nem tartják ezt elég hatékonynak – lehet,nem az – de még inkább lehetséges hogy a januári váltás előtt nagy a káosz és a pánik, sok iskolavezető „menekül” a nyugdíjba. Mindegy, ettől még a nyolcadikosoknak kell (jó hogy kell, jó hogy lehet) mesélni ilyen alkalmakkor iskolánkról. Elsőnek a Leövey képviselője szólt, nem volt szimpi mert úgy rohant mint egy politikus, 5 perc után elhúzott, sokat érdemben nem is mondott (amit meg igen, abban több volt a marketing mint a tény). Aztán a Patronás kollegina szólt, ő még nem volt ilyenen azt hiszem, legalábbis nem emlékszem. Aranyos volt, amikor elmondta, hogy ők különösen a lányokra figyelnek az iskolai munkájuk során – ami aranyos, hiszen ők deklaráltan csak lányokat tanítanak! :) Utána a Szentistvános kollegina beszélt: ő még szórólapot sem hozott. Aztán asszem a Bókay-s, akik humán szakközép és valami egészségügyi OKJ-s szakmákra képeznek elő – de szakmát nem adnak, na ezt szépen kikerülte a kollegina, nem tudom értette-e a hallgatóág a dolog nesze-semmi-fogd-meg-jól jellegét... Aztán a Pataky-s kolléga dicsérte a suliját, elmondva milyen közel van (a csudát van közel), majd a Puskás igazgatóhelyettes kollégája: ő volt az egyetlen aki elég általános dolgokkal nyitott, eléggé tanárkodós volt a beszéde de hát ki tudja mi a hatékony a szülők meggyőzésre. Ki tudja mi a hatékony, hogy rávegyük a szülőket, a gyerekeiket adják hozzánk – és ki tudja milyen szülőket érdemes erről meggyőzni... Most nem a régi igazgató volt ott, ő szegény elhunyt egy autóbalesetben, és – ahogyan a helyettes kolléga elmenetel során pár szót beszélgetve elmondta – már a második sikertelen pályázaton vannak túl, és erősen tartanak attól, hogy a januári váltás után már nem pályáztatnak hanem mint a régi-régi időben, egészen egyszerűen kineveznek! Ijesztő, hogy visszafelé haladunk az időben? Majd meglátjuk, soha még ennyire nem akartuk iskolában dolgozóként, hogy a pesszimista gondolatok nehogy realistának tűnjenek januárban. Pedig erre minden esély megvan... A pályaválasztási szülői ahhoz képest, hogy hány középiskola képviselője volt jelen, meglelően hamar véget ért. Máskor öten hatan vagyunk és nyolcig eltart, most nyolcan voltunk és hétkor már kifelé jöttem...

Este Nóra csinált palacsintát, viszonylag jókedvű volt – de azért a távost azért csak nem adta ki a kezéből! :)