Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Hadnagylány

(#2659) 2014. szeptember 21., vasárnap

Egy fiatal nő, talán huszonöt harminc ha lehet, keresett meg pár hete, hadnagyként mutatkozott be. Katonának nem néztem, ahhoz túl filigrán volt, finánc vagy határőr minek keresne meg minket, mint kiderült valóban rendőrtiszt.

Felajánlotta, hogy bűnmegelőzési drogprevenciós előadást tartana a sulisban. Miért ne – bár vannak kétségeim az ilyen előadások hatékonyságéval kapcsolatban, de hát ezt ő parancsba kapta, és ki tudja, lehet, hogy lesz érdeklődés. Gondoltam én. A szülői értekezlet napját gondoltam kijelölni, ez neki is megfelelt.

Az oldalszárny 31-es alkalmasnak tűnt, amikor jött a hadnagynő (inkább csak kislány, alig idősebb Orsinál), ott beüzemeltem a kivetítővel a gépét (nem volt egyszerű, mert egy 230 V-os csatlakozó bizonytalan), de mint kiderült, kár volt.

Nem jött ugyanis senki...

Közzétettem ugyan az osztályfőnöki csoportban, de vagy nem hirdették az osztályfőnökök vagy el sem olvasták. Az osztályfőnöki csoportbéli felvételükről kaptak érdesítést, de legalább a fele vagy nem is látta, mert nem nézi a levelezését vagy látta de nem tudott vele mit kezdeni. Ez van.

Nagyon nem akartam a dolgot túllelkeskedni, mivel elvileg is hülyeségnek tartom. A hadnagylány persze teszi a dolgát és ez rendben van. Parancsot kap, végrehajtja, ez is rendben van. Elég hosszú prezit összeállított, megdolgozott vele, ez is rendben van.

Azzal kapcsolatban azonban van kétségem, hogy ha pusztán csak elmondjuk a szülőknek, milyen tudatmódosító szerek léteznek, mik ezek használatra utaló jelek, teszünk-e annyit, mint amit szükséges lenne, ezzel elérhetünk-e valamit. Felteszem, a képek szövegek többségét, amit például a hadnagylány a prezijében felhasznált, a net-ről szedte le (nincs ezzel semmi gond), ezeket az érdeklődő szülő tehát pont annyira el tudja olvasni ha akarja...

Persze azt nem tudom, mi lenne igazán hatékony hogy a fiatalok még csak – szerintük! – futó kipróbálás szintjén se kerüljenek ilyesmivel kapcsolatban, de gyanítom, hogy ez nem túl hatékony.

És a leglényegesebb ami miatt nem akartam túllihegni ezt a dolgot az, hogy szerintem a rendőrség a kényelmesebb, lustább utat választja, amikor ilyet csinál! A rendőrség amikor ilyesmiket szervez, a dolgot a lehető legkönnyebb oldalánál fogja meg. Nem tudok a legerősebb felháborodásnál finomabban arra gondolni, milyen már, hogy a rend őrei, amikor a baj bekövetkezik – nem drogproblémára, hanem garázdaságra gondolok, sajnos volt rá példa –, amikor az utcán suhancok egy csoportja elveszi a telefonját egy diáknak, amikor feljelentést tesz nagy nehezen a szülő és a rendőrség csak mentegetőzik előre is, hogy feltehetően nem lesz meg a tettes, nem tudom nem funkciótévesztésnek tekinteni, hogy a rendőrség okoskodó előadások megtartására szólítja fel a fiatal hadnagyait ahelyett hogy utcai harcosokká képezné őket (akit lehet, ezt a kislány feltehetően nem lehetne), akik nem szövegelnek, nem sopánkodnak hanem amikor, kell ott vannak, amikor szükséges, erőt mutatnak a rosszfiúkkal szemben és nem az áldozatnak kellene attól félnie, hogy mi lesz ha a feljelentés mentén ha a rosszfiúk rovására írják azt is amit ellene elkövettek, aztán a törzs éppen szabadlábon levő tagjai majd jól bosszút állnak! Sajnos ezt sem én találtam ki!

Nem vagyok rendpárti, a jog az jog, nem szeretem ha az átlagember a kezébe veszi az igazságszolgáltatást, hiszem, hogy az állam egyetlen monopóliumáról, az erőszak monopóliumáról soha, semmilyen körülmények között nem mondhat le. Az azonban, hogy ahelyett hogy rendet tartanának, ilyen előadások tartására adnak utasítást, nekem valahol komoly funkciótévesztésre utal... Vagy ami még rosszabb, gyávaságra és lustaságra...

István a király

(#2437) 2013. augusztus 23., péntek

A tüzijáték után láttam a TV-ben: „István, a király”. A képek alapján ezt Szegeden a Dóm téren rögzíthették. Ez az Alföldi Róbert -féle rendezés.

A csuda tudja miért kellett elővenni. Az eredeti, az 1983-as szerintem alig múlható fölül. Bár én olyan nagyon ehhez nem értek, nem vagyok sem irodalmár, sem különösebben zenerajongó, úgy gondolom ha ennyi idő távlatából is ismert az eredeti, akkor a művészi tartalom miatt is fontos darab lehetett. (Még az első előadás helyét is ennek alapján keresztelték át...) Az előadók, Vikidál Gyula vagy Deák Bill Gyula Nagy Feró, Victor Máté, Varga Miklós nevére emlékszem, még ezt is tudták fokozni. Azt pedig talán ma már nem nagyon teszik hozzá, hogy 1983-ban játszották először: akkor még híre-hamva nem volt a rendszerváltásnak, a szocializmusnak meg sok minden volt a jellemzője, de a nemzeti, pláne a keresztény nemzeti hagyományok odaadó ápolása aligha. Amint az ilyen musical sem tartozott általában a kedvencek közzé – szóval ott és akkor az a darab tényleg nagyot szólt.

Most viszont most van, itt és most. A két szerző személyében ugyanaz, de az azóta eltelt időben más-más oldalon exponálták magukat. Baj, elég nagy baj hogy ezek ennyire más oldalak – de hát ez a realitás. Nem világos, miért kellett pont ezt a darabot elővenni. Az érthető, miért most, hiszen az alkalomhoz kapcsolódik, az nem annyira, hogy miért egy korábban elég nagy port kavart darabot kellett elővenni. Biztosan nagyon sok tehetséges szerző akad, akinek a valóban kiválló munkája csak egy fájl a gépén, mert nem kell senkinek. Persze lehet, egy ismeretlen darab színpadra állítása csak egy lenne a színházi események között és ugye a hírverés mindennél fontosabb, az eseményről beszélni kell akár rosszat akár jót. Ez a darab erre pontosan alkalmas!

Ha a cél az volt, hogy beszéljenek róla, ha fontos szempont volt, hogy akár elragadtatottan akár fergetegesen pocskondiázósan elítélőleg de emlegessék, akkor mind a darab mint a rendező telitalálat!

Röviden: szerintem az eredetivel ez nem ér fel!

Hosszabban... Nekem inkább nem tetszett mint igen, több volt benne ami szerintem nem volt jó mint ami igen... Nem az a bajom vele, hogy nem kosztümös, hiszen akár ha egy ezredév távolából is veszi az alaptörténetet, persze hogy a mához akar szólni, nincs azzal semmi baj ha István királyon zakó és nyakkendő van... Azzal sincs gond, hogy a színpadi enteriőr inkább hasonlít készülő vagy bontófélben levő építkezési állványzatra, nem biztos hogy a korhű díszleteknek el kell vonniuk a figyelmet a történésektől (bár szerintem a tartalom és a forma azért nem jó ha nagyon elválik). Nem volt azzal semmi baj, hogy a két regős egy Trabanton jelenik meg, ők egészen jók voltak (lehet, csak azért mert éppen ők játszották) – persze olyan kevéskét, hogy ez az egész darabon sokat nem tudott javítani.

Leginkább az nem tetszett, hogy a rendező mintha nem tudta volna eldönteni, hogy sok színészi játékkal tarkított musical-t vagy szinte csak énekkel eljátszott színdarabot akar mutatni. Szerintem egyiknek is, másiknak is gyenge volt. Elhiszem a rozsdás csővázról, hogy királyi palota, korona vagy mi, elhiszem a zakóról nyakkendőről azt, hogy főúri dísz, de Stohl-ról sehogyan sem tudom elképzelni, hogy ő Koppány, és ahogyan erőlködött, ezzel csak rontott a dolgon. Ő nem tudom milyen kategória, bulvárszereplőnek biztosan remek, de az itt mutatottak szerint rosszul énekel mint színész és rosszul játszik mint musical szereplő. Szerintem ő volt a legrosszabb választás...

Persze lehet, hogy nem is ő volt a legrosszabb a darabban: a molett István inkább tűnt biztosítási ügynöknek mint a fejedelem fiának aki éppen a fél országot készül meghódítani a másik fél – és a meghódítottak – lelki üdvéért... Semmi sem sugárzott róla, ami hatalom, ami tekintély... Gizella a felesége sem volt nagyon a helyén, de ha már a női szeplőkről esik szó: nem a legfontosabb szerepek, de Koppány feleségei, hát kimondottan viccesek voltak, semmi erotika, csak az erőlködés... A sámán, Novák Péter, hát az még rossz sem volt, egészen egyszerűen nevetséges. Nem a lila bundája, nem az hogy elektromos gitárral tolja: az előbbi megfelelő környezetben, ahol nem a komolyság hanem a szatíra dominál helyén is lett volna, az utóbbi meg a formai elidegenítésbe beleillett, főleg ha jól csinálja... Hogy spanglit miért kellett a szájába nyomni a közönség egyik velének hergelésén túl fogalmam sincs... Egyszerűen, mint Stohl, ő sem volt képes velem elhitetni, hogy sámán... Inkább csak egy – bohóc!

Asztrik apát nagyjából ott volt, István anyja pedig egészen a helyén volt – de hát ők és azok akik, mint például Koppány lánya (aki szegény feltehetően a valóságban egyszerűen nem is létezett) tényleg jót alakítottak, maguk nem viszik el a darabot, az előadást.

Összefogla: sajnáltam volna ha nem látom (már csak azért is mert biztosan sokat fognak róla beszélni így is, úgy is), de egészen biztosan még egyszer nem nézem meg.