(#2243) 2012. szeptember 25., kedd, 06:00

Pénteken délután és szombaton délelőtt volt a Budai Középiskolában az ESHA Hungary egy értekezlete, konferenciája: „Az igazgatók szerepe a köznevelési törvény tükrében” címmel. Edina nem tudott elmenni, Laci iskolában volt (Győrben) pénteken és azt hiszem szombaton is, maradtam én, péntek délutánra... (Szombaton én sem tudtam menni mert tanítottam a főiskolásaimmal). Megérte elmenni, habár releváns újdonságokat nem tudtam meg, érdekes – pontosabban talán inkább ijesztő – volt azonban látni és hallani, hogy a magyar közoktatást az elmúlt évtizedeket tekintve legjobban érintő változás előtt alig három hónappal mennyi a bizonytalanság. És nem csak itt a béka feneke alatt mélyen, pár száz kilométerre, de azon a szinten is, amelyiken levőknek ehhez, a törvények megcsinálása, összebuherálása, gányolása, toldozása-foldozása (ők ezt nem kevés eufemizmussal törvényalkotásnak nevezik) útján keretet lenne kötelességük adniuk. Hiszen ezért választottuk meg őket és ezért élhetnek kimagaslóan jó körülmények között. Vagy valami ilyesmi... :(

Szépen sorjában...

Egy rohanás volt a nap, Saját óra, aztán a szakrajz páros órára készülés, aztán maga az óra – ez tetszett, erről teszek is ki majd írást – aztán egyik diákom szülei (Siófokiak, csak most tudtak jönni) a szülői helyett bejelentkeztek mostanra, velük beszélni... És utána lóhalálában a Budaiba, mert nem illik késni... Éppen sikerült is nem késni, három előtt pár perccel voltam ott..

A középiskola könyvtártermében volt a megbeszélés (konferencia), ami elég kicsi terem ehhez – habár az első szünetig volt csak tele, az illusztris vendég és/vagy a péntek délután előrehaladtával fogyott a létszám..

dr. Ács Katalin nyitotta meg a konferenciát. Ő az ESHA Hungary elnöke, régebben a Budai igazgatója, most azt hiszem már nyugdíjas. Üdvözölte a jelenlevőket. Ezután a hely, a Budai Középiskola igazgatójának adta át a szót. Banusné Molnár Zsuzsanna nem sokat beszélt, „csak” üdvözölte a jelenlevőket.

Ezután megint Ács Kati vette át a szót, ismertette a programot. Majd Pokorni Zoltán, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének (MKOGy) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság elnöke, bár itt inkább mint a Hegyvidék polgármestere volt jelen (mindkét minőségében szólt) kapta meg a lehetőséget és a szót. Ács Kati elég barátkozósan, joviálisan üdvözölte, felemlegetve, hogy mindketten tizenkettedik kerületiek... (Hja, meg budapestiek... Bár lehet, hogy valóban régebbi és alapozottabb kettejük ismeretsége, Pokorni mindenesetre nem nagyon viszonozta a barátkozó nyitányt.) A terem tele volt fotósokkal, már amikor gyülekeztünk is orrba-szájba Pokornit fotózták, fura volt látni ahogyan tűri, mint ha nem is látná. Hja, politikus...

Pokorni az udvarias üdvözlés során is zavartnak mutatkozott (vagy ez az ifjonti szerény zavartság az imázsa része?), mint ha nem lenne egészen képben azzal kapcsolatban, miért is van itt és miről is kell majd beszélnie. Láthatólag ezért (is) másról beszélt az elején, levette a zakóját, szabadkozott ennek kapcsán, ahogyan úriembertől illik (vagy ahogyan ő hitte, hogy illik.)... Lassan lendült bele, de profi retorikát művelőkét (és ebben semmi pejoratív nincs), amikor felvette az üzemi fordulatot, akkor már folyékonyan, jól elgondolva logikusan szerkezetbe foglalva fejtette ki a mondanivalóját...

Mindjárt részletezem is, de előtte azt, ami konkrétan nem hangzott el, de az elbeszéléséről egészében a véleményem. Tisztességes beszéd volt, nem politikusi, nem vagy nem észrevehetően :) volt benne csúsztatás, kajlaság, orvul célirányos ferdítés meg más mocskosság amit a semmire sem tisztelt politikusaink oly sokan, oly sokszor és oly profin űznek. A tárgyról, a közoktatási intézmények állami kézbevételéről beszélt, olyan emberként aki egyfelől benne volt a törvény előkészítésben és -alkotásban, aki a folyamat egészével egyetért és, de akit a folyamat során úgy tűnik, hogy félretettek, akinek a véleménye nem vagy alig érvényesült, akinek ellenvetései vannak a folyamat egyes, olykor nem is lényegtelen elemeivel kapcsolatban de aki, mert egyazon pártállás tevékenységéről mond véleményt, okos és higgadt emberként észrevételeket sorol, nem kifogásokat és főleg pedig semmiképpen sem kritikákat.

És akkor a részletek... (Nem tudok gyorsírni, ahogy lejegyzeteltem úgy adom vissza, ez természetesen nem kritikai pontosság, de a lényeg azt hiszem nem torzult!)

A kezdeti bizonytalanság után hamar rátalált a témára. Kifejti, hogy az új típusú működtetéssel nem egészen ért egyet. Az oktatási rendszer eddigi formája nem esélyteremtő, ennek egyik oka az iskolafenntartás eddigi rendszere is lehet. Jó, hogy ehhez hozzányúlt a Kormány. Az eddig oktatási rendszer szétaprózott. Adott a szabad iskolaválasztás rendszere és ezzel élnek is a szülők. Más rétegek gyermekei jutnak mondjuk a Hegyvidék jó középiskoláiban és mások maradnak mondjuk a Főváros környéki kistelepülések olyan iskoláiban, ahonnan a jobbak például jó fővárosi iskolát választottak. Olykor az iskolák gettósodnak. Az iskolafenntartó pedig erről nem tud, ezt nem látja, ezt nem érzékeli. Ez nem szándékos szegregáció hanem spontán – de tetten érhető! A nagyobb iskolafenntartó ezt felismerheti. Ezért feltételezhető, hogy a nagyobb tankerület jól működhet (ezt kezelni tudja). Pokorni szerint most a ló túlsó oldalára esünk át: A Klebelsberg Kuno Iskolafenntartó Központ gigászi a maga 120 ezer alkalmazottjával. Pl. a MÁV „csak” 30 alkalmazottat foglalkoztat – és az sem működik jól! [Derültség a hallgatóság soraiból] Az optimális méret kultúrális hagyományokon múlik. A Klebelsberg Központ túl nagy a mai magyar viszonyokhoz. Probléma még az is, hogy uniformizál, ezen túl pedig felülről akar dolgokat meghatározni. Ma a helyi tanügyigazgatás sok napi döntést hoz. Minél közelebb van a döntés a problémához, annál intelligensebb lehet. További probléma, hogy hivatalnokok hoznak fontos döntéseket. A választott politikus probléma-orientált, konfliktusvállaló. A választókat soha sem érdekli az, hogy mi miért nem sikerült, csak az, mi került megoldásra. Az apparátusnak ezzel ellentétben nem a választó a „főnöke”, az aparátcsik a konfliktust nem megoldani akarja hanem elkerülni. Konzervatív attitűd: ami jól működik azt nem kell átalakítani. Csak ott kellett volna az állami szerepvállalás, ahol baj van: a kistelepülések esetében. Orbán Viktor eredeti elképzelése a teljes állami kézbevétel, ez 900 milliárd forintba került volna közelítőleg. A probléma az, hogy a mai oktatásfinanszírozás több forrásra épít. Nagyjából fele az állami normatíva. Másik felét a fenntartó adja. Önkormányzat esetében ennek a forrása az SzJA helyben maradó része, a gépkocsi adó, az iparűzési adó, az egyes bérleti díjak. Sajnos, sok esetből az önkormányzatok a napi működést is hitelből finanszírozták és finanszírozzák, ez a csőd iránya. A helyi adók, kiemeltem az iparűzési adó kürölbelül 250 milliárd. Ez helyi adó, ezeket az önkormányzatok nem adták át. Ezeket központosítani nem lehet. Ez ugyanis felvetné a kettős adóztatás kérdését, problémáját ami az Európai Bíróság előtt nem védhető, erre ott az Olasz példa. Mivel ez a forrás nem áll az állami kézbe vétel során az állami intézményfenntartó részére, ezért az a megoldás született, miszerint az önkormányzatoké maradt az intézményfenntartás azon része, ami például a gáz- és a villanyszámla. A béreket és a taneszközöket az állam finanszírozza. Kivétel a 2000 fő alatti kistelepülések, valamint a szakképzés: ott minden az államé. Jobb lett volna, ha a fenntartó az önkormányzat lett volna, az irányító az állam. Most zavarosak a fogalmak. Mi lesz ebből? Most semmi: hamarosan repedések és két év múlva azok szakadékká fognak nyílni. Eddig az iskolában mindent mi intéztünk, ezután körülbelül bérlőként fogunk az iskolánkban tanítani.

Az iskolaigazgatók eddig maguk szervezték meg például a takarítást, két év múlva ezt, a festetést is az önkormányzaton kérhetik számon. Ez az öntudatos igazgatói magatartás akár jó is lehet. A valóságvan a hazai, most még zömében önkormányzati fenntartású iskolák anyagi színvonala vegyes. 1998-as a taneszközjegyzék: annak a precíz lajstromba foglalása, hogy a tanítás milyen eszközöket kíván meg. Ez precíz, de eléggé „mesés”, messze esik a mai magyar valóságtól és eddig senki sem merte életbe léptetni. Két év múlva például az igazgató ezt kérheti számon az önkorményzattól. A titkárnő vagy a rendszergazda főnöke ezután nem az iksolaigazgató hanem a polgármester. [Pokorni itt viccelődött kicsit ezen a szerinte abszurd szituáción] Ma még az sem tudható, hogy a hát-nyolc -féle TISzK miként fog a rendszerbe integrálódni. A Főváros kicsit más. Itt 8..10 intézményenként lettek az iskolát TISzK-be szervezve, emiatt egyszerűbb az állami kézbe vétel. Pölöskeinéék szorosan egyesítettek [Pokorni itt többször is becézett keresztnévvel említi a Fővárosi Önkormányzat oktatásért felelős főosztálya vezetőjét :)], most pedig folyik a harc, hogy az államosítás ne legyen ennyire szoros egyesítés. A fenntartás ettől kezdve nem az igazgató dolga. Az állam pedagógusai csak tőle függjenek, ez az államosítás egyik tettenérhető törekvése. Ez azonban felvet kérdéseket. Az önkormányzat finanszírozta órakeretekkel mi lesz? A szakkőröket, felzárküztató vagy éppen tehetséggondozó foglalkozásokat az állami fenntartó nem fogja finanszírozni, de ha ezeket az önkormányzat fizeti, akkor a edagógussal erre szerződést köt? Azzal a pedagógussal aki a kötelező órakretét az állam által folyósított fizetésért tartja és akinek a függősége ekkor már nem csak az állam irányában áll fenn? A gazdasági szervezetek létesítése során felfedezték ismét akik erről döntöttek a kései Kádár-korszak GAMESz-eit! Probléma a nagy egyesítés. Feltehetően e legjobb szándék vezette a rendszer kigondolóját, a cél a különbségek csökkentése iskola és iskola között, kérdés azonban hogy ez a gyakorlatban megvalósul-e és mennyi idő kell ehhez? Lesz-e erre plusz forrás ami nem kevés? Körülbelül 300 milliárdra lenne pluszban szükség, erre pedig a jelenlegi körülmények között esély nincs. A kiegyenlítő szerepp rövid és hosszab távon milyen eredménnyel jár majd? Feltehető, hogy ahol eddig a fenntartó az oktatásra az átlagnál többet költött, onnan az egységesített állami fenntartó elvesz majd. Ez persze rokonszenves, amolyan fobinhúdi dolog, ehhez meg lehet nyerni a közvélemény támogatását! Az elvonás azonban az oktatás színvonálát csökkenteni fogja, mégpedig azonnal. Például mos a Hegyvidék önkormányzata megtoldja az állami finanszírozást úgy, hogy 20%-kal nagyobb az órakeret, ez csoportbontásokat, tehetséggondozást tesz lehetővé. Ez az állami fenntartással megszűnik, nincs több órabontás, nincs szakkör. Ez gyor minőségromlást eredményez tehát ott, ahol eddig az átlag feletti volt az oktatás színvonala. Az így elvont pénz feltehetően oda kerül majd, ahol eddig az átlagosnál kevesebbet tudtak az oktatásra fordítani. Ez ott minőségjavulást eredményezhet, ám ha ez be is következik, ehhez idő kell. Mindenképpen több, mit ami ahhoz kell hogy az átlagnál jobb oktatás színvonalcsökkenése jelentkezzen. Hamar lesz minőségromlás és több idő kell másutt a minőségjavuláshoz legoptimistább előrejelzés szerint is. Államtitkárasszony [az elmondottakból világos volt, Pokorni itt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárra gondol] erre azt mondta, adjanak többet az önkormányzatok. De miből? Ha az oktatás elvonásával elvonják a hozzárendelhető forrást is, akkor miből? Ha „ágazat-soviniszta” módon, egyéb feladataik finanszírozásának elhanyagolásával az önkormányzatok meg is tenné az önkormányzat, miként juttatja el, hogyan adja oda? Például: az állami alkalmazott tanárt fizesse mondjuk a szakkőrök megtartásáért az önkormányzat? Ezt nem fogja az állami fenntartó engedni.

Itt kérdések következtek, de ezek egyike másika inkább hozzászólás volt, kiegészítés vagy a „kérdező” megszólalási lehetősége amivel ő is elmondta a véleményét, illetve amikor tételes konkrét kérdés – pl. hogy a bevezetni tervezett kötelező 32 órában benne lesznek-e a szakkőri foglalkozások – azokra természetesen Pokorni válaszolni nem tudott. Elhangzott a – szerintem teljesen költői – kérdés, miszerint miért kell elvenni az oktatásbarát önkormányzatoktól az oktatás: erre Pokorni ismét belelendült és egy hosszabb lélegzetű gondolatsor megfogalmazásával válaszolt, „válaszolt”...

Pokorni nem tudja a választ, de találgat. [Szubjektív megjegyzés: ez a találgatósdni volt az összejövetel visszatérő motívuma! :(] Kiegyenlíteni akar a kormány. Magához húz feladatot (és persze pénzt) és ezzel szándékozik kiegyenlíteni. Egységesítés és kiegyenlítés, ez a koncepció. Ez azonban a jobbak visszavágását jelenti. Pokorni szerint olyan 200 milliárdot kellene a rendszerbe tenni. Hangsúlyozza, nem érvel semmi mellett, csak magyarázni igyekszik. Felvetik olykor az átalakítás bevezetésének elhalasztása – ez azonban teljesen kizárt! Bevezetik – aztán majd sok-sok ponton módosítják, akár azonnal is, az elképzeléseket. Sok esetben például eredetileg kormányrendelettel találtak szabályozhatónak dolgokat de az már most látszik hogy, ez nem fog menni és sok dologhoz törvényi szabályzás kell, a kormáynrendelet nem elegendő. A pedagógusok pedig természetesen félnek a racionalizálástól hiszen az létszámcsökkentést jelent. A iks intézmények most sokan vannak. A járási szint jó lehet ezek racionálisabb működtetésére. A pedagógus szakszervezetek félnek. A közgazdászok viszont sokat várnak az álórák finanszírozásának megszűntetésétől. [A hallgatóság mukkanás nélkül hallgatta ezt – fogalmam sincs miért, nem tudom Pokorni úr mit értett álórán. Semmire jobban nem ügyelünk, mint hogy a dokumentált óra mögött tmegtartott óra legyen – lehet hogy ez ritkaság? Vagy csak Pokroni úr látott régen iskolát?] Kérdés az időzítés is. Mikor lehet a létszámot racionalizálni? Januári a rendszer váltása, ekkor azonban javában tart a tanév, tehát feltehetően 2013-ban lehet legelőszőr a létszámokhoz hozzányúlni. Ez azonban nagyjából a következő választási időszak kezdete. Ezzel választási kampányt nyitni elég nagy politikai hiba lenne. Az is kérdés persze hogy mennyire van alapja au ilyen számolgatásoknak más szóval hogy van-e egyáltalán erre az elhalasztásra lehetőség. Az ország el van adósodva, a 3%-os hiánycél kell, kellene tartani 2004 óta, de ezt folyamatosan túllépjük, talán csak au idán először nem. [A hallgatóság itt is pisszenéstelenül tűrte Pokorni úr csúf politikusi csúsztatását, amikor is a a maastrichti hiánycél megtartására történt magánnyugdijpénztár-kifosztás felett ilyen simán elröppent és hiánycéltartásként emlegeti a rablást] Kérdés ehát bárha nem is célszerű a racionalizálást 2013 őszén meglépni, lehet-e nem meglépni. Ott a (negatív) görög példa, kérdés tehát hogy a hamarosan végrehajtandó látszám-ésszerűsítést Nem fogja-e a gazdasági kényszer hamarabb megcsináltatni?

Itt megint olyan rész jött, amikor kérdésnek álcázva a jelenlevők mondták el az elhangzottakról a véleményüket... Valaki a bányászattal példálózott... Másvalaki a minőségügyet kérte számon az új renszeren. [Magánvélemény hogy de mennyire okafogyottá válik januártól az ilyesmi...] Pokorni jó politikusként ez utóbbira, a minőségügyre gyakorolt hatásra nem válaszol érdemben, igaz: mit is lehetne...?Kifejti, hogy az iskola működtetésénekmegítélése nagyon más társadalmi távlatból és életközelből. Gyakori kritika a jelenlegi oktatási rendszerrel szemben, hogy tiritarka, vibráló, sok benne a lehetőség. Az iskola környzeteének, mindenekelőtt a szülőnek az élménye mondjuk a nyolcvanas évekből a statikusság, ami az iskolarendszert illeti, megállapodott, kiszámítható volt. Ezt kéri most számon a nosztalgia, ezt is célozza az egységesítés, államosítás. Nem az a hibás, aki nosztalgiából építkezik, hanem mi akik nem tudtuk elég érzékelhetővé tenni a sokszínűség, a tarkaság erejét. [Nekem a „mi” volt e mondat legérdekesebb része... :)] A régi rendszernek volt egy önkorrekciós ereje, az újnak nem látszik ez. Az oktatás legnagyobb problémája a tanári minőség. Finnországban például nyolcszoros a pedagógus-képzésre való túljelentkezés. Sok szó esik róla: igen, fontos a bér de nem csodaszer! Kevesebb, de jobban képzett és persze jobban megfizetett tanár kellene! Jövőre 70 milliárd van a bérre az egyes rovatokon. 2014-re ennek a négyszerese kell (12 hónap), ez azonban most még nincs meg! Nagyon nehéz lesz előteremteni de még nehezebb lesz azt eldönteni, hogy ha meglesz ez a pénz, akkor hogyan és kiknek adjuk! Közkeletű tévedés, hogy a jó fizetés automatikusan minőségjavulást eredményez! [Itt is néma maradt a hallgatóság, pedig annyira kilátszott az ellentmondás... Alig egy óra választotta ez ezt a pillanatot, ahol Pokorni kifejti, a pedagógusokra költött pénz nem okoz automatikusan minőségjavulást attól a Pokoritól aki kifejtette, hogy nem azonnal ugyan, de a gazdagabb iskoláktól elvett és a szegényebbeknek juttatott pénz ott minőségjavulást okozhat. Ott igen, emitt nem...? Tartok tőle hogy az utóbbi volt az előbbire is igaz, de hát nem kommunikálhat akármit]

(A post még nincs készen, még folytatom!)