(#2805) 2015. november 28., szombat

00069457

A tanári kórus...

Tegnap ez is megvolt. Mint tavaly is, csupán annyi volt a dolgom, hogy felolvassam/elmondjam Szalai Jóska beszédét a Féner díj kapcsán (évről évre pontosan ugyanazt mondom, jó az, nem akarok azon szemernyit sem változtatni), átadjam a díjakat, és persze hogy ott legyek.

Ez megvolt idén is, maradéktalanul.

Fél négykor indultam az iskolából. Nem voltam benne biztos, hogy sikerül: Hegedűs Judit kért meg segítségre, ő is portfóliót csinál. Gondja volt a PDF készítéssel, és gondja volt azzal is, hogy a (diákok által készített) prezentációt (PPT és PPTX) hogyan tegye bele az óratervbe. A mostani konfiguráció szerint ugyanis nem lehet külön ilyen anyagokat (még PDF-fé alakítva sem) feltölteni – állítólag az előző időszakban még lehetett.

Egyik sem volt nehéz feladat. LibreOffice szépen olvassa a DOC, DOCX állományokat. OK, ha agyonformázottak lennének, lehet, lenne velük gond, de hát a portfólió az nem műszaki anyag: sehol egy képlet, egy diagram, egy metszeti rajz, egy robbantott szerkezeti ábra (mondjuk a CAD program saját formátumában [nem, nem AutoCAD, rendesebb program formátuma]), szóval az ilyen szövegben már az is összetett formázás, ha egy beillesztett kép úszó keretben van és bal vagy jobb margó tartozik hozzá. :) Judit dokumentumaiba oldalszámot kellett tenni, aztán mehetett PDF-fé. A PPT/PPTX átalakítása JPGvé és képként beillesztése is inkább volt időigényes, semmint technikailag kihívást jelentő feladat.

Negyed négyre meglettem, átöltöztem, összepakoltam – lehet, egy öltönynek nem ideális egy hátizsákban kuksolnia, de hát szerencsére ez nem Armani, mondjuk ha az lenne lehet, az Audi A8-as hátsó ülésén figyelne :) – szóval bemálháztam és indultam. Az udvarról úgy gurultam ki hogy Zsilka Pista éppen csak megelőzött: legalább 10 perccel hamarabb ott voltam a Kertészeti Egyetem (ma Corvinus Egyetem Kertészettudományi kar, már persze ha még megvannak, a sajtóban mintha hallottam, olvastam volna rumliról körülöttük) parkolójában kerékpárral, mint ő a Suzuval. Ekkora volt a csúcsforgalom tegnap, péntek délután.

Szokás szerint az emeleten egy kisteremben (tárgyaló vagy kiselőadó) van a tanári terem, most azonban valami védés volt ott. Háromnegyed négy sem volt, mire odaértem, voltunk már páran - de a helységben valami védés volt, várni kellett arra, hogy birtokba vehessük, elég sokat. Még így is időben elfoglalhattuk, közben a földszinten – a küzdőtéren – Edina vezényletével a tizenegyedikesek már rendezték be a helyet, székek sorát állították fel.

Negyed öt is elmúlt, amikor a tanári kórus próbálni kezdett, ezt négyre tervezték. A szülőket és hozzátartozókat fél öt magasságában, talán kicsit később kezdték beengedni. Öt után pár perccel kezdődött a buli. A műsor? Mint eddig mindig: elég hosszú és (szerintem) sok olyan elem volt benne ami a jelen levő végzősöket, szülőket rokonokat (barátokat barátnőket) nagyon nem érdekelte. A korábbi évekhez képest most viszont talán kicsit rövidebb volt, ez erőssége volt mindenképpen. Persze voltak beszédek is… Mindegyik a lehető legjobb szándékkal íródott és hangzott el, azt persze, hogy mennyire talált nyitott fülekre és megértő lelkekre az a sok-sok veretes okosság, ami ilyenkor verbalizálódik, na az már más kérdés... (Én, azaz Szalai Jóska tartózkodott ettől, ezért is ragaszkodom ahhoz a beszédhez, abban semmi léleknemesítő útravaló nincs!) A szalagtűzés most nem a négy osztálynak párhuzamosan volt, hanem egyenként. Ez sokat lassított rajta (még akkor is ha a bések és az esek nagyon kevesen vannak), de azt hiszem megérte, mivel ez (a táncok után talán) ez az, ami a jelenlevőket leginkább érdekli, így megfelelő figyelmet, súlyt kap. A táncokról nem tudok sokat: a szalagtűzés után felmentem a tanáriba és ott beszélgettünk kollégákkal, persze leginkább sorstársakkal, olyanokkal, akik nemrégen csinálták meg, vagy mint én, éppen most készülnek befejezni, lezárni és véglegesíteni a portfóliójukat.

Hamarabb lett vége, mint mondták, már fél kilenckor erősen ritkult a tömeg. Mire átöltöztem, mire az öltöny megint vissza szuszakolódott a hátizsákba, mire elindultam, megint olyan üres lett a küzdőtér, mint amilyen akkor volt, amikor megérkeztem.

Ez is megvolt. Egy esztendő megint letelt...