Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

TTF

(#2602) 2014. június 25., szerda

Valaha szeptember első hetének a vége volt a határidő... Valaha nem utolsósorban ennek az adatszolgáltatásnak az egységesítésére készítette az akkori fenntartó előbb a FŐKIR-t utána az F2-t. Később a határidő egyre korábbra tolódott, szeptember eleje volt egy ideig, akkor augusztus végén volt vele dolog, habár az F2-s időkben szerencsére nem kellett miden adat bevitelét évről évre elölről kezdeni.

A KIK-es időkben a határidő előbbre tolódott, nyáron kellett egy előzetest, augusztus közepére pedig egy végelest leadni. A forma, a technika brutális visszalépés volt, Excel táblában kérték.

Most minden tekinteben fokozódik a helyzet. A határidő június 30 – ez nem csak azért rossz, mert éppen egybeesik a tanévzárással, érettségiztetéssel, érettségi elszámolások készítésével, nem csak azért rossz, mert még igen csak van mozgás, igen csak vannak olyan pozíciók amikhez egyelőre nem tudunk neveket rendelni (és melyeket reméljük a nyár folyamán így vagy úgy sikerül nevesíteni, feltölteni), hanem mert a mód, ahogyan adatot kell szolgáltatni, még messze nem kiforrott.

Megkaptuk az azonosítót jelszót... A technológia a ma szokásos WEB-es form-ok sokasága, a lassúságra nem lehet panasz (habár a FŐKIR mélységeit nem éri el és szerencsére ehhez csupán egy böngésző kell, nem kell .NET, mint az F2-höz). A legrosszabb, hogy semmi, de egyáltalán semmi hasznos nincs benne, pedig ezeket az adatokat mi egyszer már felvittük, évente karbantartottuk... Most pedig, a szűk határidő, a még itt-ott hibázó felület, a nem gyors elérés, az olykor visszaköszönő leállások mellett, ellenére mindent fel kell vinni egészen az alapoktól..

Nagy menet lesz...

2602--ttf-a

Amikor működik...

2602--ttf-b

... és amikor nem!

2602--ttf-c

Ezt ma lőttem, öt perccel a tiltott időszak után nem enged be...

Update a nap vége felé: egész nap ezzel dolgoztam, de ez a program – borzalom. Nem tudom, volt-e már ennyire összerakatlan, megíratlan program, amivel dolgozni kellett. Majd rendszerezem (talán), most csak ötletelve... Létrehozom a csoportot, megadva, hogy mondjuk tanórai (gyakorlati). Aztán ha a csoporthoz osztály rendelek, akkor tantárgyat már nem lehet rendelni hozzá. Ha előbb tantárgyat rendelek hozzá az megy, ezután lehet osztályt is. De ha már van hozzá osztály rendelve csak akkor lehet tantárgyat is, ha a hozzárendelt osztályt előbb törlöm, tantárgyat kapcsolok hozzá majd ezután osztály (osztályokat) is. És ez sehol sincs leírva a "leírásban" – ami majdnem a kétharmada adatszótár, ami ugye kell nekünk ilyenkor, amikor agyon szűk határidőre kell megcsinálni ezzel a tákolmánnyal fontos határidős feladatot, kell mint a farkunkra a köröm... Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ezért a vacakért fizettek valakinek! Talán nem hiba re roppant ügyetlen megoldás, főleg mert egy 23 osztályos iskolában 2*23 csoport van egyrészt, 3*23 másrészt, ez 5*23, azaz 115 csoport, ez több lapon fér csak el a megjelenítés során. Ha az első lap betelt, új csoport csinálása során visszaugrik az első lapra, lapozni kell az utolsóra és akkor lehet a csoport jellemzőit kezelni...

Klikstat

(#2461) 2013. november 15., péntek

klikstat

Pontosan ez a képernyő nem sokáig volt fenn, de körülbelül ugyanez van most is kint: körmondatok arról, hogy hát lassú és nehéz használni (még az összeomlás is idézőjelben van), emlegetése egy táblázatnak ami sehol sincs, és egy főigazgatói levél ami technikailag semmit sem mond, és még a sortördelése is csúnya!

klikstat2

Ha be sem lehet lépni, akkor nincs gond, nincs túlterhelés: pénteken délelőtt már hiányzik a képernyő felső részén levő három naracsszínű csik jobboldali eleme. A középső a FAQ (semmitmondó, ráadásul elmosódott betűkkel olvashatatlan is), a jobb oldali a kitöltési útmutató... De kitöltést nem lehet kezdeményezni :(

Tulajdonképpen várható volt, nem is az az érdekes hogy most feladat lett hanem az, miért csak most...

A KLIK is elkészítette a maga statisztikai adatgyűjtő programját. Nem számít, hogy létezik hivatalos, törvény (nem rendelet, nem főigazgatói utasítás hanem törvény) által elrendelt adatszolgáltatás, a KLIK csinált sajátot. Az sem számít, hogy az egyik, ha nem a legnagyobb korábbi iskolafenntartó, a Főváros évek óta fejleszt adatkezelő rendszert ami most is üzemel, az intézmények egy körére nézve feltöltött – akár annak a kiterjesztése is lehetőség lett volna... Nem nem, mindenképpen újat kell csinálni! Persze hogy a Microsoft alkalmazását használja – régen volt az a december legvége, amikor rajtaütés szerűen kellett kommunikálni arról, mennyire nem egészséges ha a közszféra egyetlen piaci szereplőtől függ. Persze hogy WEB-es form kitöltése a feladat, persze hogy táblázatos dolog. És persze, hogy senki sem számolt, amikor a feladathoz eszközt terveztek. Nem pár falusi kis iskola adatkezelését kell megoldani hanem a KLIK összes iskoláját. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, persze hogy napokat hagytak határidőnek, had kelljen az amúgy is nagyon nagy, több ezres bejelentkezésnek egy vagy kettő napra koncentrálódni, ha a net sávszélessége bírná, majd a szervere fogják visszautasítani a nagyon nagy mennyiségű kiszolgálási kérelmet.

Maga a feladat nem lenne komplikált, sima kétdimenziós dolgok, meg kell adni osztályonként a képzés jellemzőjét és specialitásait oszt ennyi. Menne az, ha lehetne vele dolgozni, de most már hajnali négykor is csak jojózik itten. OK, a szerdai feladatelrendelés ami csütörtök (!) délután négyre rendelte kitölteni, felesleges pattogós katonáskodásnak bizonyult és mivel tudjuk egy ideje, hogy bizony a tények makacs dolgok és egy fránya szerver 5900 kérést egyszerre nem fog kiszolgálni, a határidő hétfő délutánra módosult. Hja, ha ma is meg hétvégén is csak a körpepörgőforgó izé lesz és munka nem lehetséges, akkor ez is csak halottnak a csók... Nem tudom, miért nem lehet a hibákból tanulni, a KELLÓ-féle kudarc nem volt intő példa? Nem tudom azt sem, hogy kik lehetnek a másik oldalon az informatikusok, mindenesetre fura, hogy ezév januárjának első napján amikor friss volt a KLIK honlapja, hát az is elég érdekes volt...