Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Hétfő, egyszerűen

(#2259) 2012. október 9., kedd, 03:57

Hétfő, október második hete: a tanév második havának második hetének első napja (ha régiesen akarom datálni, bár nem helyénvaló az enyhe gúny mert talán többet mond ez a forma mint a puszta dátum, keltezés – mindegy, nem erről akarok írni...)

Reggel lóhalálában beírtam az eheti órákat, bejegyzéseket a haladási naplómba, aztán legalább ennyire kapkodva megcsináltam a keddi szakmai írásbeli vizsga felügyeleti listáját. A dolgot az bonyolítja meg, hogy más az osztásköze a tanóráknak (45 perc, 10 perc szünetekkel és háromnegyed tizenkettő tájt egy 20 perces szünet), valamint a moduloknak és ehhez kell az óránkénti váltást igazítani. Azt találtam ki, hogy Excel-ben ezt is azt is egymás mellett ábrázolva egy cella 5 percet reprezentál, így szépen egymás mellé téve a hibázás kis esélyével tudom, ezt az órarendi elfoglaltsággal összevetve azt kikeresni, ki szabad akkor, ki osztható be. Szerencsére a létszám nem nagy, a 14 (illetve mert lemondta tegnap délután egy legény, már csak 13) fő egy terembe simán beosztható, egy teremfelügyelő és egy folyosós kell csak. Na ez is nehezen jött össze :( Aztán nekem nyolckor órára kellett loholni, Aztán hogy levélben Mónika megkapta, Laci és ő kicsit átalakították – mert a kollégák ezt-azt nehezteltek. Na erre inkább nem írok semmit, volt is benne igazság meg nem is. Mindegy, végül is megvan (A szerdait kell még megcsinálni, az egyetlen háromórás blokk, azzal azt hiszem kevesebb gond lesz.)

Óra előtt felvittem a műhelyirodába a ruhapénzt. Ez volt az első ami kissé felpaprikázott: Jutka ugyan mondja, mondja hogy neki kell a pénz mert tovább kell adnia – ez rendeben is van – de nála az adatlap, erről ő tudja melyik legénynek mennyit kell fizetnie, velem meg csak egy végösszeget közöl. (Hja, már pénteken délután el akartam számolni de közölte velem, hogy neki lejár a munkaideje... De kár, hogy nekem nem tudom mikor jár le :(:() Aztán csak rávettem hogy részletezze, bár végül csak én vittem fel a pénzt. Mg vagy hatan nem hozták be, végtelenül bosszant amikor kérem és a diák csak suta vigyorgással közli hogy majd holnap. Amit egyébként már vagy három hetet tesz, amikor kérem... Mindegy: remélem nem voltam nagyon zord a műhelyirodán – annyira meg remélem igen hogy kihallatszódjék, nem kóser ez hogy az osztályfőnöknek úgy kell valamit megcsinálnia, hogy nincs hozzá infója. Azt meg, hogy a legények hányavetiségével elégedetlen vagyok, palástolni sem akartam...

Az első két órám a sajátjaimakkal van. Kettővel kevesebben vannak: egyik diák távozását nagyon sajnálom, addig próbáltam tartani, lebeszélni amíg csak lehetett de sajnos és ezek szerint csupán eddig lehetett. Sajnálom, meg azt is hogy nem nagyon lehet a helyzettel mit kezdeni, hiszen feltehetően abban, hogy elment, a kevésbé jól nevelt – finoman megfogalmazva a bajaimat! – osztálytársai viselkedése is benne van. Kitenni pedig mindenkit, aki erre akármi csekély mértékben rá is szolgált, nem lehet mert ez egy ilyen világ, akármilyen is a diák, belőle kell embert faragni. Ha hagyja... A másik diák más eset, maradjunk annyiban, elment és ez így van jól. A németesek tizenegyen, az angolosok tizenöten maradtak, de a németesekkel nehezebb a munka, állandóan hülyeségeket fecsegnek, dolgozni eléggé nem akarnak. Hétfőn reggel, a harminchetesben azért valamennyire rá lehet őket venni, de nem egyszerű. Az angolosokkal a nyelvlaborban más miatt nem egyszerű, egészében mégis velük végeztünk többet. Egy tavalyi, összetettebb prezentációkelező feladatot vettünk, olyat aminek java része grafika. Elsőre a paint-tel kell megcsinálniuk, majd ezt követően megcsináljuk Gimp-pel i sehogy összevethessék, mennyivel jobb egy nagy képességű grafikus program kezelésével bajlódni.

Ezt a szakrajz óra követte. A terem kicsi, a diákok nem nagyon akarnak (nem tudnak?) tisztán, fegyelmezetten dolgozni hát már előre aggódtam meg azért is mert nem tudtam alaposan utánanézni annak, mi is legyen a téma. Alapszerkesztések, ez rendben van, de ha tempósan tudunk haladni, elfogy az, amit ennyi felkészüléssel elő tudok vezetni. Nem így lett. Inkább legyen szép és jó amit megcsináunk: az óra címe, alcíme szabványbetűkkel kerül fel, aztán egyetlen dologra, a szakaszfelező merőlegesre futotta (elment operatívkodással, a munkaruha pénzzel elég sok idő).

Kettő órán nem volt tantermi feladat, a tanulmányi területek megadását csináltam meg, bár ez csak tizenötödikén határidős, de jobb meglenni vele. Aztán a statisztika, ez is tizenötödikei határidő, de ezzel rengeteg meló lesz még. Kajálni már nem tudtam elmenni az óra előtt: a kcisiknek (ők most a 09.A egyik fele) a Degemben óra. A legrosszabb terem ahol infó óra lehet, alig van üzemképes gép, nem hat jól a diákra ha nincs lefoglalva. Ezzel együtt is meglepően fegyelmezettek voltak szerencsére. Sokat nem haladtunk, egy három állományos, nem túl bonyolult feladatot kezdtünk el (civilizáció), túl kevesen vannak gépnél, túl kevesen tudnak érdemben dolgozni hogy legközelebb ha a nyelvlaborban lehetünk, ne kelljen majdnem elölről kezdeni a dolgot. Szerencse mondom, hogy legalább fegyelmezettek voltak, bár hárman is volt hogy nem tudtak bejelentkezni, és mivel még tanári gép sincs, nem is tudok rajtuk segíteni. Még jó hogy az infó veszített súlyából hiszen nekik már közlekedési ismeretek közlekedéstechnika c. tárgyból kell ötödik tárgyként vizsgázniés hatodikként csak nagyon kevesen fogják felvállalni...

A mélyben való száműzetés – a Degem az alagsorban van, a gyerekkoromban ez volt a diák öltöző – a harminchetesben az enyéimeknek érettségi előkészítő volt. Ezt a diákok kérték, most már heten voltak, három németes és négy angolos. Heten hétféle egyéniség, mind kicsit szertelen és jókedvű – amivel semmi baj – de mert felkészítő, ezért lelkesek és kérdeznek és akarnak haladni. De mennyivel másabb ez mint a tanóra: itt az irányt kell megszabni és mennál többet elmondani, nem mint a tanórán, a többséget noszogatni vonszolni... Van ugyan itt is probléma, az egyik legény, R.D. Állandóan fecseg, szünet nélkül, de olyan szinten zavarta olykor a foglalkozást, hogy a többiek (is) leszólták, vagy duguljon el vagy hagyja ott a foglalkozást mert hogy ezzel csak akadályozza... Azért tudtunk haladni: az első alkalommal egy egytáblás adatbázis-kezelő feladatot csináltunk meg félig (sok elment az érettségiről fecsegéssel), hétfőn azt befejeztük és egy többtáblásat kezdtünk el. Pont addig jutottunk amikor kicsengettek, hogy több táblából kellett volna, lehetett volna lekérdezni. Eddig csak a WHERE-vel kapcsoltunk táblát, velük szeretnék majd a JOIN-nal is foglalkozni: középszinten ugyan nem kell de legalább egyikük, F.L. (nem kevéssé édesanyja „rábeszélésére”) emelt szintet is akar majd (persze előtt tolja szépen a középszintet). Majd meglátjuk. Egy nem sikeredik: másik alkalmat is akarnak a héten (igazuk van, egyszer 45 perc kevés), de nem tudnak megegyezni mikor, mert mind a hétnek nem jó egy időpont. Képtelenek kooperálni, olyan szinten individualisták ilyen apróságban is hogy az elképesztő! Mindegy, én nem fogom még ezt a kis csoportot is kettévenni, egyezkedjenek ha tudnak, ha meg nem akkor marad ez az egy alkalom!

Délután a helyemre visszaérve derült égből villámcsapásként ért, hogy előzetes normatíva adatszolgáltatást kérnek hátfőre, és ráadásul öt olyan rovaton tényszámokat amiket magam nem tudok! Mindez majdnem három órakor! Szerencsére az ötből ránk csak kettő vonatkozott, az egyikkel kapcsolatban M.E.-től kaptam adatot (már a vonaton hazafelé értem el), a másikat is egy kollégától kellett volna megkapni, De Zs.I. Is már hazafelé volt, ráadásul a kért adat neki sincs meg, összesítenie kell hozzá, a telefonban csak becslést tudott adni. Ezek azok a pillanatok amikor rossz és rossz között kell választani. Rossz, ha hétfőn ezt nem adom le, rossz, ha ez az adat hiányzik, rossz ha ez az adat becslés – de még az utóbbi a kevésbé rossz... Hát ezt választottam, megcsináltam, leadtam.

Délután még egy kis statisztika – neki kell feküdni mert már csak ez a hát van és sok a hijja – aztán indulni is kellett mert az ötös busszal el kellett jöjjek, hatra a közeli Kosztolányi Általános Iskolában kellett legyek pályaválasztási szülői értekezleten. Évek óta vagyok ilyenen... Eredetlieg a lacim-cim egyezés miatt kaptam, ez is az is József Attila lakótelep. Azaz közel van hozzánk. Mivel hazajövet kajáltam, csak alig 10 perccel előbb érkeztem ami azt jelenti hogy a 11 meghívott iskola kéviselői között 8. voltam és itt érkezési sorrendben lehet megszólalni. Aki elmondta a magét mehet, azaz ki kellett várjam a végét. Mivel hogy csak nyolcan jöttünk el.

Meglepő volt, hogy az iskolák nem vezetőkkel képviselik magukat! Persze lehet, nem olyan fontos a gyerek – dehogynem – vagy csak nem tartják ezt elég hatékonynak – lehet,nem az – de még inkább lehetséges hogy a januári váltás előtt nagy a káosz és a pánik, sok iskolavezető „menekül” a nyugdíjba. Mindegy, ettől még a nyolcadikosoknak kell (jó hogy kell, jó hogy lehet) mesélni ilyen alkalmakkor iskolánkról. Elsőnek a Leövey képviselője szólt, nem volt szimpi mert úgy rohant mint egy politikus, 5 perc után elhúzott, sokat érdemben nem is mondott (amit meg igen, abban több volt a marketing mint a tény). Aztán a Patronás kollegina szólt, ő még nem volt ilyenen azt hiszem, legalábbis nem emlékszem. Aranyos volt, amikor elmondta, hogy ők különösen a lányokra figyelnek az iskolai munkájuk során – ami aranyos, hiszen ők deklaráltan csak lányokat tanítanak! :) Utána a Szentistvános kollegina beszélt: ő még szórólapot sem hozott. Aztán asszem a Bókay-s, akik humán szakközép és valami egészségügyi OKJ-s szakmákra képeznek elő – de szakmát nem adnak, na ezt szépen kikerülte a kollegina, nem tudom értette-e a hallgatóág a dolog nesze-semmi-fogd-meg-jól jellegét... Aztán a Pataky-s kolléga dicsérte a suliját, elmondva milyen közel van (a csudát van közel), majd a Puskás igazgatóhelyettes kollégája: ő volt az egyetlen aki elég általános dolgokkal nyitott, eléggé tanárkodós volt a beszéde de hát ki tudja mi a hatékony a szülők meggyőzésre. Ki tudja mi a hatékony, hogy rávegyük a szülőket, a gyerekeiket adják hozzánk – és ki tudja milyen szülőket érdemes erről meggyőzni... Most nem a régi igazgató volt ott, ő szegény elhunyt egy autóbalesetben, és – ahogyan a helyettes kolléga elmenetel során pár szót beszélgetve elmondta – már a második sikertelen pályázaton vannak túl, és erősen tartanak attól, hogy a januári váltás után már nem pályáztatnak hanem mint a régi-régi időben, egészen egyszerűen kineveznek! Ijesztő, hogy visszafelé haladunk az időben? Majd meglátjuk, soha még ennyire nem akartuk iskolában dolgozóként, hogy a pesszimista gondolatok nehogy realistának tűnjenek januárban. Pedig erre minden esély megvan... A pályaválasztási szülői ahhoz képest, hogy hány középiskola képviselője volt jelen, meglelően hamar véget ért. Máskor öten hatan vagyunk és nyolcig eltart, most nyolcan voltunk és hétkor már kifelé jöttem...

Este Nóra csinált palacsintát, viszonylag jókedvű volt – de azért a távost azért csak nem adta ki a kezéből! :)

Csütörtök

(#2242) 2012. szeptember 20., csütörtök, 04:41

Nem keltem elég korán – az óra ébresztett, de valamit elnyomtam rajta, amikor felébredtem és már értettem is amit a világító számok mutattak, hát majd' egy órával később volt mint akartam. Az órarendre lesz időm napközben, a helyettesítéseket azonban fejvesztve ki kell írni, kapkodósan, ha már ellustálkodtam a kora hajnalt...

Helyettesítés... Máris beleszaladtam: az egyik kilencedikes csoportnak Petra első órát tart, ha ezt tegnap délelőtt időben írom ki, lehetett volna „Nem jön be” opció... Most erre fel nem küldhetek be ingyen senkit, marad, hogy én helyettesítem... Ez a helyettesítéskiírás dolog olyan találós kérdéses, olyan egyezés keresős dolog... MI lenne a legoptimálisabb megoldás? Ma akadt egy ilyen, a diákoknak van nyelvóra, angol és német és véletlenül a helyettesítendő órában mint a két kollegina szabad... Volt eddig: máris nem telik sem az ő sem a diákok ideje haszontalanul...

Elvacakoltam az időt, később indultam, később érkeztem. A nap a szokásos megbeszéléssel, inkább kötetlen csevegéssel kezdődik, sulis dolgokról: most például arról, hogy a(z állítólag) nemrégen megjelent rendelet szerint december egy munkanap. Ez azért baj számunkra, mert az előtte levő nap – egyébként az a nap egy pénteki nap, tehát ilyesmire ideális – a szalagavató napja, szombat meg üres. Ha elrendelt munkanap akkor viszont baj van. Lehet persze erőlködnünk, hogy jöjjenek a diákok – úgysem fognak jönni, valamelyik ledolgozós szombatra tett szabadnapunkat kell azon az áron ide tenni, hogy ahonnan elvesszük (november közepe?), ott dolgozós szombat lesz. Szerintem tiszta sor, semmi hezitálni való ezen nincs – így legyen és kész, de Edina szerint ezt majd meg kell beszélni... Úgy legyen...

Reggel kiszórtam a helyettesítő papírokat. A kettes előtt már gyülekszik a csapat akiknek be sem kellett volna jönni, de akik itt vannak és akiknek ezért én celebrálok nekik, sajnos grátisz, nem szakszerűt. Valami élvezet azért legyen benne: az azonosítókat megkapták, nosza: állítunk velük, nekik jelszót!

Megvolt... Szép nagy csoport, tele a gépterem. Kicsit értetlenek, valahogy őket is a fecsegésre szocializálta az általános iskola, főleg egy srácot. Megmondom mi a teendő, világosan, minden sallang nélkül: erre 18-an megcsinálják, a tizenkilencedik megkérdi, tényleg azt kell csinálni? Ez is elég bosszantó sokadjára, az meg még inkább amikor elront valamit, látom mi a hiba de szeretném ha tanulna és maga jönne rá, utasítom arra hogy ezt meg azt tegye, és erre nekiáll vitatkozni, hogy azt már megtette, meg emezt is és mégis rossz... Soha sem fogom megérteni, a kapott utasítás mentén miért nem próbálkozik kicsit másként, hátha ráakad a hibára, miért kell vitatkoznia... És ez nem csak erre a csoportra de az egész korosztályra jellemző. Mindegy, végül is kellemes jó hangulatú és feszes tempójú volt az óra, végigvettem velük a Novell bejelentkezési azonosítójukhoz tartozó jelszó beállítását és magát a gépindulást, bejelentkezést is megcsinálták egyszer – azaz hiába volt szakszerűtlen a helyettesítés, a gyereknek nem volt haszontalan...

Délelőtt órarend... Az előrehozott érettségik áldásos hatása... Egy 12-es csoport 21 fős lett... Ennyien nem tettek érettségi informatikából az osztályban. Egy csoportnak ez sok, kettőnek kevés... Kerestem egy hasonló tanmenet szerint képzett azonos évfolyambeli osztályt, ahol 14..16 fő mindkét csoport, erről a 21 fősről leválasztunk három négy főt és ahhoz csapjuk. Ezek szerint ebben az évben kettő olyan csoport is van, akik vegyesek, több osztályból kerülnek ki. Mivel mind az informatika érettségin való megjelenése visszaszorulóban mint maga az előrehozott érettségit is korlátozza a a jogszabályalkotó, ilyesmire feltehetően a jövőben nagyobb mennyiségben nem kell felkészülni. Most azonban bonyolítja a dolgot, igaz: ha meg másfelől nézem, érdekes megoldandó feladat :)

Meglett az órarend, átnéztem, úgy ítéltem hogy ahhoz elég „érett”, hogy az átmeneti munkaterületen közzétegyem. Aztán lenyomtattam egy cetlit is, azt a hirdetőre, egy E-maiét meg a közös levelezőlistára. Nagyon hamar jöttek az első reakciók. Ilyenek is, olyanok is. A baj az, hogy ha egyetlen órarend van egy évben, akár jó akár kevésbé az, azt megszokják, ha érdemben kell módosítani akkor másvalamit kellene megszokni és ez óhatatlan nosztalgiával jár... Valószínűleg itt is sok észrevétel mögött az van. Az észrevételek egy része azonnal bedolgozható, meg is tettem, a harmadik verziószám folyamatosan emelkedik. A javaslatok kérések másik fele meg majd... Eltettem, a következő héten menjen csak ez, majd a rákövetkezőn alakítunk, de remélem most már csak aprókat...

(Eddig készült el folyamatosan, aznap a feljegyzés, aztán félretettem és most már ha agyoncsapnak sem tudom, mi a fenével is ment el a nap. Elment, az tuti...)