(#2307) 2013. január 10., csütörtök

Tegnap hazahoztam az osztályom rajzfüzeteinek a felét, azt a felét ahol még nem adtam jegyeket. Bátor vállalkozás volt, egyfelől mert cipelhettem a Pataky-ba meg haza, másfelől meg mivel a Pataky-ból is hoztam munkát, hát az látszott hogy nagyon nem fog rá sor kerülni. Nem is került, pár füzetbe kerültek be jegyek de nem végeztem még mindig, pedig ma kellene: a szaktanároknak ma kell zárni és holnap az osztályfőnököknek – mondjuk ha a kettő ugyanaz akkor az adott tárgyból van egy nap lauf, esetemben ez igaz a szakrajzra de akkor is... Ma a helyettesítések miatt napközben nem fogok a füzetekre ráérni ráadásul ma H.J. Óracseréje – de utálom az óracserét!! Kusza, követhetetlen, látens, nem látom ki mivel van elfoglalva, azaz ha párhuzamosan helyettesítést is kell kiírni amint hogy kell is, a csuda tudja csak ki az akit igénybe lehet venni és ki az aki ezen informális cserebere miatt elfoglalt – szóval ilyen cserebere miatt ma is lesz rajzóra, ezért ezmiatt csak délután érek erre rá...

Tálán bele fog férni az időbe, hogy délutánra, koraestére a szakrajz jegyek is meglegyenek.

Ahogy javítgatom a rajzokat – brutális, hogy egyesek szakrajz címén mit követnek el – jutott eszembe az a sok-sok évvel ezelőtti emlék, ami még az általános iskolához kapcsolódik,. 1966 vagy 1967 évhez... (Azaz nem tegnap volt!) Azt nem tudom, hogy első és másodikban annakidején tiltott volt-e az osztályzat mint manapság volt egyszer-egyszer, de arra emlékszem, hogy Klári néni – Ürömön olykor látom amint jön-megy, nagyon megöregedett – aki engem írni és olvasni megtanított, az írás, számolás feladatot értékelte. Akinek az ötös felett, mellett is jó lett, annak ráírta a maga arányos, kerek szép betűvel: „Szép!” Ennyi... Nem ragozta, nem cizellálta, ennyi... Az ember erősen igyekezett hogy ne csak ötös legyen, de „Szép!” is...

Bár a szakrajzfeladatok legtöbbikére tudnám ezt ráírni (nem tudom).