Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

@Napló - mézeshetek

(#2654) 2014. szeptember 13., szombat

2654--atNaplo-mezeshetek

 

Lehet, IAR jobb cím lett volna ennek a cikknek. Vagy az, hogy e-napló... Igen sokat írtam már ilyesmiről, sokszor (sajnos) nem valami pozitívan.

Régóta cél, hogy legyen ilyenünk, de sokáig csak kerülgettem a feladatot. Igazából tavaly, kicsivel kevesebb mint egy esztendeje vágtam bele. Az iskolánk sokáig Fővárosi fenntartású volt, a Főváros régóta üzemeltette a Fővárosi Oktatástechnikai Központ nevű intézményt, „ő” kapta feladatul annak a támogató informatikai háttérnek a kialakítását, ami azt hiszem ez a tévedés komoly kockázata nélkül kijelenthető, elsősorban azt célozta meg hogy minnél teljesebb körűen és minnél naprakészebben legyen a fenntartó a fenntartott intézmények minél szélesebb körű információiról tájékozott.

A programra – szerintem – ez alapvetően rányomta a bélyegét. Már akkor volt vele dolgom, igaz akkor nem napi gyakorlat szinten és nem a pontos, határidőre teljesítés kényszerével, amikor még Éva használta: a technikai támogatás volt (rendszergazdaként) a feladatom.

Éva halála és azután, hogy a munkája az én munkám lett, már nem csak a FŐKIR – akkoriban ez volt a neve – működtetése, de az adatfeltöltés, pontos határidőre (ez nem mindig ment) és korrekt naprakész tartalommal (ennek is volt olykor hijja) is a feladatom lett.

Azt nem mondom, hogy a FŐKIR volt a kedvencem: csak itt lehetett használni bent a suliban mert egy saját hálózaton ment (ami az adatvédelmet illeti, ez korrekt), elég lassú is volt. Az F2, ami leváltotta, erős javulás volt ehhez képest. .NET keretrendszer kellett hozzá, ez nem kis darab. A sebességével nem volt gond, viszont hihetetlenül bonyolult volt felvinni ebben az adatokat: a tanév legelején a tantárgyfelosztást, aztán a normatívát és mindig azt, amit éppen kértek. (A fejlesztők biztosan nem értenének egyet azzal, hogy ez bonyolult volt, de nekem annak tűnt. Nagyon is!) Egészében és mindenestül igen korrekt csapat fejlesztette. Volt, hogy a program hibás volt, igaz a fejlesztők javára legyen mondva, nem akarták bemesélni a döglött egérről, hogy csak alszik: amikor egyértelmű volt, hogy a megfelelő adatok bevitele esetén is fals eredményt hoz, javították. (Mondjuk ez a szívjóság annyira akkor és ott nem hatott meg: akkor, amikor az őszi szünetben utaztam volna a családdal pont ezért csak később tudtam elindulni, de belátom, ez egyéni szociális probléma).

Mindezt azt hiszem már leírtam párszor...

Tavaly ősszel aztán végre nekiveselkedtem és az F2 e-naplójának használatát készítettem elő. Az kimondhatatlanul nagy dolog, hogy a program minden alapadatot tartalmaz. Az órarend bevitele és még számtalan más azonban elég nagy meló, de ezzel együtt is használatba vettük. Szerencsére sem a kollégáknak sem a szülőknek sem a diákoknak nem kellett a .NET, nekik egy WEB-es felületen való elérés teljesen megfelelt.

A tavalyi tanévben indult, akkor találta ki valami főokos, hogy ha már minden központi – még nem, de erre felé haladnak a dolgok – akkor legyen egyetlen e-napló. Bár sokszor sokan elmondták, leírták, hogy ez mekkora hülyeség, én ebben nem vagyok biztos. (Hihetetlen, de olykor a főokosok i smondhatnak okosságot. Lehet, tévedésből? :)) A Főváros annak idején ha jól emlékszem vagy 160 intézményt üzemeltetett, de az egyetlen F2 megfelelt erre a célra, mivel azt, a programot elég univerzalitással ruházták ehhez fel. Pedig a Főváros nem országos szerv mint a KLIK: fel nem tudom fogni, a KLIK előkészítése során miért nem erre: az informatikai alapok megteremtésére helyezték a hangsúlyt, miért mondjuk a kiadmányozási szabályozás meg az iktatószámok struktúrálása volt az, amire a figyelmet fordították. Egy ekkora intézményben, intézményhez, ezt nem tudom elképzelni, hogy ne lehetett volna egy erős informatikai csapatot verbuválálni és akár a korábbi ilyen, hasonló rendszerek (pl. éppen az F2) tapasztalatai alapján kifejleszteni egy IAR-t, egy e-naplót. Egyet.

De nem – egyet akartak de a Magiszter lett az az egy. A csuda tudja miért pont az – ezen persze lehet kőröket futni, de nem érdemes, ezt innen a béka feneke alól pár ezer kilométer mélységből megítélni soha sem fogja tudni az ember. Mi a mélyek mélyében csak azt láttuk, hogy valamikor későősszel (!) elérhető lett a Magiszter. Persze, mikor máskor, az természetes, hogy aki dönt ilyenben, annak fogalma sincs, mi a csuda is történik egy iskolában szeptember elsején. Meg jó esetben előtte. Na mindegy. Szóval ősz közepe táján, de lehet, csak a tél elején használhatóvá vált a Magiszter. Akkor már használtuk az F2 e-naplóját...

Persze a kérdés ekkor az, az F2 adatai hogyan kerülnek át a Magiszter-be. Migrálással – ez volt a válasz, de azt nem tették hozzá, hogy az F2 gazdáinak nem érdeke ez (hiszen amely intézményt migrálják azt mint ügyfelet elvesztik), a Magiszter meg nem nagyon foglalkozott ezzel, hiszen neki a hatalmi parancsszóban bízva (felteszem ezt gondolták) úgyis lesz ügyfele, meg aztán ha az adatokat kezelő F2 gazdái nem akarják, akkor a fogadó Magiszter úgysem fog tudni hozzájutni megfelelő adatokhoz. És akkor még egy szó sem esett arról hogy mindenféle heveny kooperatív készség ha lett is volna (nem volt), egészen egyszerűen az eltérő felfogások, filozófiák mentén az adatmigrálás teljes kőrűen megoldhatatlan...

Az F2-t – amint az várható volt – a KLIK számára a Főváros fenntartásában akkor még üzemelő FOK fizetőssé tette. Ezzel nincs semmi baj, azzal inkább, hogy amikor lyukas a zsebünk, erre biztosan nem tudunk költeni meg az is elég bornírt ötlet – és akkor finoman úrinőiesen fogalmaztam – miszerint tessék alapítványi pénzből finanszírozni. Nem én pikírtkedek, elhangzott! Persze – krétát meg a tanárok hozzanak be, ha a táblára akarnak írni. :(

Nem tettük, nem használtunk egy ideig semmit.

Nyáron töltöttük a Magiszter-t én meg gyűjtöttem a munkakedvemet és a lelkesedésemet, miszerint augusztus végén nekiesek, hogy a tanévet mér e-naplóval kezdjük.

Közben a környezet is változott. Más lett a választások után a vezetés a minisztériumban, más lett a struktúra is – nem dolgom minősíteni, hogy jobb vagy rosszabb, szerintem ezt nem is lehet előre eldönteni – de az tény, hogy megváltozott a koncepció. Most már nem akartak egyetlen IAR-t használtatni, most már azt kommunikálták, hogy az iskolarendszer sokféle, egyetlen IAR ezt nem tudja kihszolgálni. Mondom, a jószándékot ebben a hozzáállásban nem kétségbe vonva sem hiszem azt, hogy így lenne. Miért ne tudná kiszolgálni egyetlen IAR ha azt okos emberek, odafigyelő emberek, olyanok akinek időt hagynak erre és olyanok – akik láttak már iskolát belülről (nem, nem gyerekkorukban!) tervezik meg. Na mindegy... Az biztos: rövidtávon előremutatóbb hozzáállás ez, mint a másik (pláne hogy ráböktek egyre, fiam, te, te vagy a győztes. Állítólag verseny sem volt...

Ahhoz, hogy az iskolák számára az egyes IAR-ok használati jogát megvegyék, közbeszerzést kellett kiírnia az Educatio-nak. Ezt sem tették jobban, mint korábban az egyetlen IAR bevezetésére irányuló kísérletet. Elcseszték, a hazai politikai szlogenben Feltó nyomán szabadon: nemkicsit, nagyon! (Ez is jelzi, nem egy adott szín privilégiuma a hülyeség!) Az eredmény az lett, hogy a közbeszerzési döntőbizottság elkaszálta a dolgot, azaz maradt a nagy semmi.

Azaz maradt az, hogy használ mindenki azt, amit használ, ha kell (mert nem ingyenes), akkor finanszírozza ahogyan tudja. A Magiszter ekkor igencsak barátságtalan húzást tett: augusztus 26-a után, másnap hajnalban egészen egyszerűen lekapcsoltak! Ott vannak az F2-ből véres verítékkel migrált adataink, ott vannak a nyáron felvitt adataink, ők meg egyszerűen lekapcsolják a rendszert. Egy udvarias, de semmi jót nem ígérő szöveg virít csak ott... (Nem tudom, mi a fenét akarnak, mert e cikk megírása után mail útján tették közzé, miszerint hamarosan – azt nem írták mikor – kettő hónap próbaüzemre visszanyitják. Ezalatt aki akarja/tudja, mentse, ha addig nem lesz eredménye a tárgyalásoknak, megint lekapcsolnak. Azt hiszem, ezek után Magiszter akkor sem kéne, ha hozzám vágnák!)

Levlistán olvastam, hogy a @Napló ingyenes. (Valaki emlegette hogy vannak ingyenes, ere rákérdeztem, sorolja – én csak a MaYoR-t ismertem addig annak, na ekkor lett a válasz az, hogy pl. a @Napló is az) Ezt nagyon furcsállottam Mind a kettő igaz... A @Napló készítői az adott helyzetre hivatkozva a következő tanévre (később pontosan is megtudtam hogy 2015 szeptember 31-ig) a rendszerük használatát ingyenessé tették.

Igen ügyes dolog. A közbeszerzési döntőbizottság egyik, ha nem a legfontosabb ellenvetése a közbeszerzési eljárással kapcsolatosan éppen az volt, hogy az egyes rendszerek forgalmazóinak bemondása alapján döntötték el, melyik rendszert hányan használják. Azzal, hogy a Magiszter, pont az ahova az előző tanévben átterelni akarták az iskolákat, ilyen módon tűnt el, lépett ki, lehetőség nyílt a @Napló jogtulajdonosai előtt. Persze semmi sincs ingyen. Az ingyenes hozzáféréssel szereztek sok új ügyfelet, ám ők hasznot nem hoznak. Most még nem. Ha a koncepció marad, ha központi forrásból finanszírozzák majd az e-napló használatát és ha nem az első közelítésben megvalósítani szándékozott egyetlen szereplő helyzetbe hozása lesz ennek a módja, akkor jó eséllyel ezek az ügyfelek jövőre már fizetős ügyfelek lesznek, aki pedig egy évig használt egy rendszert, elég kis valószínűséggel fog a saját akaratából IAR-t váltani.

Augusztus 29-én olvastam a hírt, hogy a @Napló ingyen hozzáférhető – természetesen igényelni, regisztrálni kell, ezt megtettem a következő hétfőn és még aznap este meg is kaptam a levelet a hozzáférésről. Másnap hajnalban próbáltam, nem ment: mint kiderült azért, mert ilyenkor futnak az automata karbantartó funkciók.

A program kezelhető, barátságos! Sok minden van benne, de szerencsére nem kell ezen teljes funkcionalitást használni és szerencsére az, amit használni kell, kézreesik. (Az F2-vel szemben éppen ez volt a, nagyjából pedig az egyetlen értelmes ellenvetésem, hogy semmi de semmi felhasználóbarátság nem volt benne az adminisztrátori felületen.) A Magiszter felületével nekem nem volt gondom – egy fórumon azt olvastam, hogy a felület elavult, a kései kilencvenes éveket idézi; lehet, de ez szerintem nem negatívum, mindegy, ízlések és pofonok... A @Napló felülete – ezt a fejlesztő mondta – a legtöbb esetben tabletre otptimalizált, elavultnak tehát nem nevezhető.

Egy komoly baj volt vele: teljesen üresen kaptuk. Ez persze nem a fejlesztő, nem a forgalmazó hibája... Az adataink az F2 megsemmisülésével (ha jól tudom, a FOK közeli, jogutód nélküli megszűnésével a programfejlesztő cégé lesznek megint a jogai, ha a program nem is, a benne levő adataink megsemmisültek) és a Magiszter barátságtalan bezárásával semmink sem maradt. Csupán az adatátvétel a KIR-ből, na ez működik és a legnagyobb adattömeg, a diákok adatainak átvételében nagy segítség. A tanárokéban is, bér ez már nem teljes körű, nem mindenki jön át. És semmi más: mindent de mindent be kell vinni, osztályokat és csoportokat, tanulókat besorolni, tanterveket felvinni, tantárgyakat (és termeket) felvinni, tantárgyfelosztást csinálni, órarendet felvinni. Lenne XML export az aSc-ből de ez semmiben nem segít minket, mert az aSc-hez nincs ilyen modulunk (venni kéne, nincs erre pénz)

Ez van. Most @Napló lesz -. még tartanak a mézeshetek, a programbemutató során csak egy kollegina berzenkedett, hogy miért kell ilyet használni (ő mindig berzenkedik ha gépet kell használni – lükék minden csapatban vannak), a bemutató egyszerű volt és érhető, a konfigurálást meg úgy csinálom, hogy mihamarabb mindenki tudja a programot használni. A support remek, a levélben feltett kérdésekre gyors és alapos válasz érkezik, egészében egyelőre nagyon nagyon elégedett lehetek, lehetünk. Amit tudni lehet a programról – olyanoktól, akik nálunknál régebb óta ügyfelek, ezt használják – az jó eséllyel azt valószínüsíti, hogy ez később sem lesz rosszabb...

Irgalmatlan sok munka lesz még vele, de ez az én munkám (az F2-ve is volt, a Magiszterrel is bár azzal teljesen és totálisan hiába), ha viszont ezért cserébe egy jó IAR és egy panaszmentesen használható e-naplónk lesz, akkor azt mondom, pompás üzletet csináltunk! :)

Magiszter

(#2510) 2014. február 20., csütörtök

2510-magiszter

Magiszter...

A múlt héttel megszűnt az F2 teljes elérhetősége számunkra. A dolog a saját klienssel is csak olvasható, WEB-ről meg elérhetetlen még csak olvashatóan is. Szóval nincs mese, a Magiszter használata nem csak lehetőség ettől kezdve de ez az az IAR, amivel akármiként is, de boldogulnunk kell. Olyan nagyon azért nem zokognék az F2 után: azt sem mi választottuk, kötelező volt használni amíg a régi gazda volt a Gazda. Aki sokkal profibb volt ami az informatikai infrastruktúrát illeti, mint az új Gazda, de hát ez van. Azt kötelező volt használni, elsősorban adatgyűjtő és jelentéstevő kimutatáskészítő program volt.

A Magiszter-ről még semmi ilyet nem tudok mondni. Sajnos, egyelőre csak annyit, hogy a migrálás nem sokat ért, az adatok egy nagy tömege átment, de sok minden nem és a kapcsolat ezek között is bajos, mint egy lyukacsos, összegabalyodott háló...

Az adatátvitel során az F2 kiadta a tanárok e-mail címeit, ehhez képest a Magiszter-ben sorra be kell vigyem azokat, hogy a kollégáknak legyen hozzáférése. Ez még csak hagyján, de egy nagyságrenddel több a szülő, diák: azoknak is megint kézzel meg kell csinálni az elérhetőségét a Magiszterben? És: az osztályokon végig kellett menni, beállítani a feladatellátási helyet, ez pedig benne volt az F2-s adathalmazba, ez nem ment át? Mint ahogyan az osztályfőnök sem, az sem hogy nappali képzési rend és az sem hogy melyik tantervhez, óratervhez legyenek kapcsolva – pedig ezt mind-mind megcsináltam a másik IAR-ban, az F2-ben. A tantárgyak is furán mentek át, minden egyéb, semmi sem a helyére került. Bár azt még nem tudom, ez mennyire gond (biztosan az), a saját azonosítómmal próbáltam ki, és semmit de egyáltalán semmit adminisztrálni nem tudok. Az óráim össze-vissza vannak elhelyezve a héten belül, mintha mindenhova került volna ahol csak az év során volt. Ráadásul szerkeszteni nem is tudom, mivel a Magiszter azt üzeni: a napló zárva! Tisztára olyan ez is: „Az út le van zárva!” Csak hogy Aragorn-nak az Északi Kószának ott van a romjaiból eggyé kovácsolt Narsil, azaz Enduril a Nyugat Lángja, amivel egykettőre jobb belátásra bírja a holtakat, nekem semmi ilyen, a kézikönyvben nem találom (talán benne sincs) a válasz, a feltett kérdésekre egymondatos, semmitmondó válasz érkezett olyasmiről, ami tételesen nem is úgy van. Narsil az, nem Enduril...

Kissé elkeserítő... Kiadta a KIK azt a hatalmas nagy adag pénzt ennek a programnak a jogaira, lassan letelik a tanév és nem tudjuk használni. Nem mert nem akarjuk, nem mert buták vagyunk, nem mert lusták vagyunk...? Hanem mert a tanév felénél adtak elérést, hanem mert az adatátvitel alig ér valamit, és a támogatás sem valami heveny, a kinyomtatott (igen, szokásom és meggyőződésem ellenére lenyomtattam a kézikönyv mind a 111 oldalát, bár nem tudom minek), szóval a kézikönyv sablonos, semmitmondó szövegeinél nem nagyon ér többet...

Persze, mi a csudát vár az ember... Annyira jut amennyire erőlködik, a többi csak lózung, duma, sajtókommunikáció, semmi súlya. Annyira fogok ezzel is jutni amennyit sikerül kicsiholni belőle – pedig azt hiszem nagyon sok van benne, több mint az F2-ben – annyit fogok tudni használni és ami még fontosabb: használtatni amennyit magam felfedezek... Pedig mehetne gyorsabban is :( Hiszen nem egy ingyenes szabadszoftverről van szó...

Most kicsit nagyon reménytelennek látszik :(

F2

(#2508) 2014. február 17., hétfő

f2

Az F2 csak olvasható – az írást igénylő műveletek hibaüzenete...

Ez a nap is elkövetkezett... Valaha kötelező volt használnunk, a tantárgyfelosztás elkészítését ebben, illetve elődjében a FŐKIR-ben kellett megcsinálni, azután a normatívához az adatszolgáltatásnak is ez, az ebben rögzített adatok képezték. Volt néhány év, amikor a KIR-STAT adatszolgáltatást is megkönnyítette azon lekrédezések eredménye, amit ebből lehetett kinyerni (ez az utóbbi évben már nem készült el). Kialakítása egészen sajátos, szerintem semmi más programhoz nem volt hasonlatos... Most búcsúzunk tőle, még két hétig olvasható, de beíráskor ez az üzenet fogad. Március elsejével elsötétedik, de az üzemeltető korrektségét jelzi: az adatokat archiválva átadják.

Migráció - ahogyan a sajtóban olvastam

(#2487) 2013. december 24., kedd

Olyan „megható”, „szívmelengető amikor idelenn a béka feneke alatt ezer mérfölddel napi szintem megküzdendő problémákat a magos média is szóvá tesz... Bár az érzés erősen ambivalens, erről később... Két írásra találtam a net-en ami azzal foglalkozik, amivel sulis dologban mostanában nekem kell, amivel a legsürgősebb lenne és amivel a leglassabban haladok (és ami nagyon sokakat fog érinteni a suliban, akár mennyire is jutok vele, szinte biztosan sokan lesznek az eredménnyel igen elégedetlenek – joggal, de nem tudok többet tenni).

Először a szikár tények: az év utolsó – és a következő első – komoly feladata az iskola-adminisztrációs program migrálása. Korábban F2 programot használtunk. Ezután feltehetően Magiszter programot. (A bizonytalanságról lentebb kicsit bővebben.) A két program által kezelt adatok átvitele azaz az F2-belieket a Magiszter-be vinni, ez a migráció. Az F2-ben exportálni kell, a Magiszter-ben importálni.

Felülnézetben ennyi. Gyors, egyszerű... „Tisztább szárazabb könnyebb érzés”... „Mert megérdemlem”...

Most nem is azon akarok rugózni, mit is kaptunk, hogy valóban ezt érdemeljük-e (erről írtam már és bizonnyal fogok is), hanem arról, miként jelenik ez meg az általam talált két írásban. Az első az Index cikke, ez egy igen nagy média, sok alkalmazottal, azaz feltehetően a tájékoztatásuk pontos, pontos lehet hiszen meg tudnak fizetni hozzáértő embereket. A második egy blog post, ott helyénvalóbb a szubjektivitás és ha el nem is fogadható, érthetőbb ha pontatlanságok – olykor helytelenségek – csúsznak a szövegbe...

Azt nem tudom, az átállással ki mutyizott, nem tudom, ki mennyit keresett rajta... „Csak” azt tudom, milyen volt az F2 és azt, hogy mi a helyzet az átállással. Nem azt, hogy a többi IAR-ról milyen átállni, csak azt, hogy erről milyen...

Ennek fényében legalábbis furcsák a cikkek megállapításai...

Már a cikk címek is rosszak. Az Index szerint: „Karácsonykor az e-naplóval szívnak a tanárok” Ez nem igaz, ez nem általában tanári feladat hanem az e-naplóért felelős alkalmazott dolga. A tanári szívás persze stimmel, de majd akkor, ha az átállás megvolt, amikor keresik a jegyeket, a hiányzásokat, az órabeírásokat amiket megtettek (állítólag vagy tényleg), de ami a migrálás során nem ment át. A másik cikk címe sincs rendben: „Hoffmann karácsonykor is dolgoztatja a tanárokat?” Azt nem tudom, hogy a Magiszter-re való átállás az államtitkárasszony ötlete-e (kétlem), de itt is az a helytelenség, hogy: nem a tanárokat dolgoztatja meg a feladat, hanem csak egy vagy néhány alkalmazottat. (Persze, a bulvár miért lenne objektív?)

Az Index ezen cikke írja például: „...január 1-jétől minden, a KLIK-hez tartozó iskolának a Magiszter nevű iskolaadminisztrációs rendszerre kell majd átállnia.” (OK, a nevezett szöveg karakterhelyes átvétel a másik cikkből, a postból de akkor is helytelen és aki átveszi, miért nem ellenőrzi?) Nem, nem kötelező. Ezt a feladatelrendelő levelek mindig tartalmazták is – habár az is igaz, hogy ha a korábbi iskolaadminisztrációs rendszerek finanszírozása megszűnik (lejár a licenc és újabbat nem lehet venni mert megszűnt a forrás), akkor vagy az átállás marad a Magiszter de persze lehet ingyenes rendszert is használni (ilyen például a MaYoR, amiről csak jókat hallottam. Bár ez nem ide tartozik, ez a program ugyanis „csak” elektronikus napló, nem akar iskolai adminisztrációs rendszer lenni [na a kettő között akülönbség azt hiszem nem egészen egzakt!]). Szóval senki sem mondta, hogy kell átállni – persze alaposan megkanyarintották a fogalmazást, de ettől még nem adták parancsba a váltást...

Aztán... „A probléma, hogy december 16-ig nem mindenhol tudták elkezdeni a korábbi adatok lementését, amelyeket most valószínűleg PDF-ből kell bemásolniuk az új Magiszter rendszerbe.” Ezt is kár volt így átvenni... Az eredeti cikk szerint: „A levél szerint külön nehezíti az átállást, hogy tanév közepén kell azt végrehajtani, amikor már a korábbi adminisztrációs rendszerben (Taninform) szerepelnek például a gyerekek jegyei. Ennek oka, hogy december 16-ig el sem tudták kezdeni a korábbi adatok lementését, amelyeket most majd valószínűleg PDF-ből kell bemásolniuk.” (A csuda tudja ez honnan idézet, egy, a jelek szeirnt zárt Facebook csoport van belinkelve.) Hát lehet, hogy a Taninform migráció támogatása ilyen, de ez nem a Magiszter programot minősíti, talán nem is az átállást hanem a Taninform programot... Nem, ez nem egészen így van, mert a migrálás kapcsán két elelnérdekelt félnek, a régi IAR tulajdonosának és a Magiszter gazdáinak kellene együttműködni, de hát a rágiek piacot vesztenek és sokszor ez egzisztenciális kérdés is, ugyan miért segítenének maguk alatt elfűrészelni az ágat? Az újak, a Magiszter „gazdái” meg sokat nem tehetnek, mivel az adatok birtoklásával a régi IAR kezelői kétségkívül olyan helyzetben vannak amit akár ki is használhatnak... Nekem az F2 programból való migrálás is szívás. Hibás a program az F2 oldalán (a fejlesztők ismerték el és javították ki az egyik hibát) és hibás a Magiszter oldalon is: ezt is elismerte közvetve a support azzal, hogy a hibajegyet a fejlesztőkek továbbítja. Senki sem vár el hibátlanságot, annál inkább olyan együtt dolgozást hogy ne annak kelljen szívni, aki kettejük között van...

Aztán: „Az Educatio Nonprofit Kft. augusztusban kétmilliárd forintos keretösszegű szerződést kötött. Másfél millió tanuló, 140,000 tanár, 6600 "feladatellátási hely" (azaz iskola) ...” Nem annyira fontos – legalábbis a cikk mondanivalója kapcsán –, de nem ugyanazt a feladatellátási hely és nem ugyanaz az iskola, ezt ha ilyen cikket ír valaki, illene tudnia. (Az Index részéről ez is átvétel, de ismétlem: miért vesznek át szamárságot?)

Aztán: „Az Index birtokába került köznevelésért felelős helyettes államtitkár december 20-i, vagyis pénteki levele szerint, az adatok kinyerését, tehát minden tanuló adatát, jegyét az iskoláknak manuálisan kell elvégezni...” Na ez durva hiba. A kérdéses levél megvan nekem, de nem merem beidézni, nem vagyok biztos benne hogy nem vétek valami jogi passzus ellen. Ettől még tény: a levél – és korábban más dokumentumok, írások is – azt tartalmazták, hogy minden érintett intézménynek magának kell a migrálást elvégeznie. Saját maguknak, ez szerepel minden szövegben és nem azt, hogy manuálisan... A kettő azért nem ugyanaz! OK, lehet azt ami nem jó szidni – na jó: krtizálni – de erősen az élét veszi a kritikának és a szidalmazás felé tolja el, ha pontatlan amit leírnak. Ez pedig az. Ellenkezőleg, igen korrekt, hogy azon adatokkal kapcsolatban, aminek jogilak is a kezelői vagyunk (bár az állami fenntartásba vétellel elmaszatolódtak a dolgok), nem akar valaki felettünk rendelkezni és nem intézi el helyettünk ezt a migrálást. Teljesen helyénvaló, hogy az migráljon aki az adatokat kezeli. Az államtitkári levélben sok olyan kitétel volt ami hajmeresztő, aminek kapcsán elég csúnya szavak tolulnak fel az emberben, inkább azokat kellett volna kipellengérezni, de sikerült az eredeti cikk írójának ez egyik, ha nem az egyetlen szerintem támadhatatlan részmondatot megtalálnia... Mondhatom, ügyes :(

A következőben óvatosabb az Index: (idézet ott is) „a tanári levelezőlistákon forrnak az indulatok, mert a Magiszter teljesen működésképtelen, a szupport semmihez nem ért, csak annyit hajtogat, hogy „továbbítjuk a fejlesztőknek″. Először is ez nem tanári feladat, már miért lenne indulatos egy magyar vagy egy fizika tanár, nem neki kell migrálni. Aztán: a Magiszter működésképtelennek mondani barokkos túlzás. Persze lehet kritizálni (melyik program jó?) de ilyen sommás vélemény a véleményt teszi hiteltelenné. (Felteszem, a szokatlanság vana háttérben, akinek egyik programról másikra át kell állnia, az mindig nyűgös!) Aztán: a support nem ért a technikai részletekhez, épeszű ember nem feltételezi hogy jól képzett progrmoazók adnak támogatást a felhasználói kérdésekre. Ezzel szemben tény, hogy korrekt hibajegykezelő rendszere van – az F2 programnak ilyenje soha sem volt, igaz mert nagyon kis ség csinálta, a személyes kapcsolat teljesen és tökéletesen helyettesítette. Tény az is, hogy ha nem is azonnal, de a support válaszol, reagál és szerintem annyira szakértően amennyire egy support-tól reális elvárni, az meg természetes hogy rájuk szakadva ennyi felhasználó, Rengeteg hiba, igen: hiba kerül napvilágra. Erről nem a programozó és még kevésbé a support tehet, sokkal inkább az aki olyan helyzetet teremtett, hogy tanév közben ilyen léptékű váltás sorra kerülhet.

A cikk vége fokozza a hangulatot: „Egy másik tanár szerint a rendszer nem képes magyar nyelven hibaüzeneteket kiírni, a felhasználói felülete a korai 90-es éveket idézi, illetve még annyira sem vették készítői a fáradságot, hogy az egyes funkciógombok nevét rendesen elhelyezzék.” Hát erre mit mondjak? Ez síma hiszti. Ha az ezen mondatot leíró látta, használta -mert kötelezték rá, a Főváros nem finomkodott, nem tarkította eufemizmusokkal a feladatelrendelő levelét –, szóval ha kellett volna a megszólalónak az F2 úgynevezett vastag kliensével (nem a WEB-es felületével) dolgoznia, akkor, na akkor tudná, milyen ha a felület egészen egzotikus (bárha van is benne logika és rengeteg-rengeteg fejlesztői munka), ha a felület a kommersz programokon szocializálódva nem kézreálló. Korai 90-es évek... Síma hülyeség! Mit akar az illető? Amit a kamaszok használnak, érintőképernyőre optimalizált felületet? Mi az hogy rendesen elhelyezett funkciógomb? Ott van ahol – majd megszokjuk, bár semmi más gond probléma ne lenne! Ez a bekezdés tovább fokozza e felütést: „Az egyik tanár a másik problémát abban látja, hogy a Magiszter felépítése nem logikus, nem követi az oktatási folyamatokat, és „rengeteg tökéletesen felesleges adatot kell rögzíteni ahhoz, hogy egyáltalán használatba lehessen venni“. Hja, melyikben nem? És, a kell az megint csak túlzás, lehet... Lehet...!

Utolsó észrevétel: a blog post idéz ilyet:, „A részvételi felhívást az előző kormány alatt írta ki a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, 2009.04.20-án jelent meg Közbeszerzési Értesítőben. A "központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények által korábban beszerzett Novell vagy azzal egyenértékű oktatási szoftverlicencek bővítésére, kiegészítésére, meghosszabbítására, verzió-követésére, cseréjére, valamint új szoftverlicencek beszerzésére és kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére" kiírt keretszerződésekre összesen 4 milliárd forint értékben lehetett pályázni.” Egyszerűen nem értem, ez hogy jön ide. A Novell az tudtommal hálózati operációs rendszer, köze nincs az iskolaadminisztrációs rendszerhez! Miért ezt és ezt miért idézte be a cikkíró...? Egy hálózati operációs rendszer (vagy azzal egyenértékű) központosított beszerzésére kiírt pályázat – legyen akármilyen is – miért vetíti vajon előre ahogy a post fogalmaz, „ központi portál felállítását és működtetését vetíti elő, amelyen keresztül az iskolák adminisztrációs tevékenységüket végezhetik (pl. elektronikus osztálynaplót vezehetnek).” Nem értem a két dolog egybekapcsolását... A post írója itt is téved: „ Eddig az iskolák többféle rendszer közül választhattak a piacon, amelyeket az igényeknek megfelelőnen az adott intézményre optimalizálhattak.. Voltak úgynevezett akkreditált rendszerek (pl. FŐKIR, TANINFORM, ARFOMO stb.) és voltak piaci alapon vásárolható vagy ingyenes rendszerek (Mayor, @Napló, Mozanaplo stb.)” Nem, a beszerzett (vásárolt) programokat kötve hiszem, hogy akárki számára is optimalizálták volna – pár programsor átírása még nem optimalizálás. Tévedés az is, hogy választani lehetett, a fenntartó annak a használatát rendelte el, amire elköltötte az informatikai normatíva erre rendelettel elkülönített 30%-át (már amikor a 70%-át átadta, a Főváros volt olyan kedves egy évben símán lenyelni!). Hja, „ARFOMO” ilyen tudtommal nem létezik, „AROMO” annál inkább – csak a barátunkat kellett volna megkérdezni...

Összefoglalva: elkeserít és megijeszt, amikor ilyennel találkozom. Ha abban, amit ismerek, a média ennyi tévedéssel ír, akkor mennyi fals dolgot benyel az ember amikor a média olyasmiről ír, amit nem ismerek mert nem ismerhetek? Mi a fenét lehet akkor a sajtónak, TV-nek elhinni? Kézenfekvő a válasz hogy semmit, de ez túlzás és általánosítás. És nem is igaz. Sajnos, pedig egyszerűbb lenne. Akkor nem kellene szemezgetni, válogatni... És állandóan mérlegelni...