Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Szombat

(#2309) 2013. január 12., szombat

60629

Napkelte január közepén, olyan fél nyolc tájt...

Péntek este annyira volt erőm, hogy kiválogattam, milyen feladatokkal próbálkozom majd a szombati foglalkozáson, a multimádia a kritikus. A HTML, XML foglalkozáshoz megcsináltam a számonkérő feladatot még pénteken délután. Szombaton nagyon korán akartam kelni, hogy rendbe tegyem ezeket, de persze a „nagyon”, az nem sikerült...

Háromnegyed nyolc tájt indultam, Kelenföldre végül is nem kellett menni... A SzÁMALK környéke reggel még nem nagyon zsúfolt (nem úgy délben, kora délután). Az első foglalkozás a HTML, XML. Azt korábban jeleztem a hallgatóknak, hogy lesz számonkérés, bár a végére ígértem de meggondoltam magam és azzal kezdtünk – na ez igen nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel a számonkérő feladat ha bonyolult nem is, de hosszadalmas volt igencsak. Legalábbis sokat-sokat dolgoztak rajt’ a hallgatók. (Ha a végére hagytam, elég nagy gondban lettek volna és persze én is...) Sajnos pár dolgozatot leszámítva közel sem születtek jó megoldások – pedig ez még „csak” a statikus, CSS-nélküli HTML volt, igaz táblázatot táblázatba ágyazva, de hát ők nem felhasználói szintű informatikát kapnak, nekik ez szakmájuk lesz (ez a csoport momentán általános rendszergazda). A foglalkozást bonyolította, hogy nem volt a végére net, a mail útján való feladatbeadás nem volt lehetséges, pendirve-on kellett összemásolnom a kész anyagokat. Annyian vannak hogy ez nem egyszerű...

A következő majdnem három óra üres volt, nincs foglalkozásom – átmentem a suliba. Gyors ebéd a kínaiba, utána belevetettem magam a délutáni foglalkozás feladataiba. Ezt nem csinálom napi szinten (nem a foglalkozásra készülést :) hanem azt, ami a délutáni fogllakozás anyaga, a PhotoShp használata), ezért erre sokkal-sokkal többet kell készülni. Itt is azt találtam ki, hogy számonkérő feladattal kezdünk, de itt még annyira sem mertem eltérni az órán gyakorolt feladattól mint a másik tárgyban a másik csoportban. Egy olyan feladatot csináltam amilyet december 22-én dolgoztunk fel. Na akkor is volt gond: a karácsony előtti utolsó, ráadásul szombatra eső munkanap az eredetileg kiírt teremből, mivel az nem a SzÁMALK szakközépiskola hanem a GDF épületében van és azt meg délben lezárták, áttettek minket egy olyan teremben ahol – nincs gép! Elég bajos PhotoShop kezelést tanulni gép nélkül... Nagyon kevesen voltak a hallgatók, ezért megoldható volt, és a rendszergazda rendes volt mert meg is oldotta, hogy lehozott laptopokat és azon dolgoztunk. Így vagy úgy: az akkori feladatfeldolgozás körülményei nem voltak ideálisak, ez is nehezítette, hogy az ahhoz hasonlót most megoldják a diákok. Nagyjából azért ment – volna a dolog ha program lett volna hozzá :( Már az elmúlt héten jeleztem a sulinak, hogy a trial lejárt a gépeken... Nem történt semmi, most is ugyanazt találtuk... Volt gép ahol a CS3ast sikerült elindítani, a baj csak az hogy az nem egészen ugyanaz, sem kezelőfelületében sem funkcionalitásában (ha ugyanaz volna nem lenne kettő verziószám különbség!), másutt meg... Hát másutt meg más módszerrel sikerült életet lehelni a programba – de nem így kellene ennek lenni, nem lenne szabad hogy nem legális eszközök kelljenek egy óra megtartásához. (Értem én, hogy a SzÁMALK szakközépiskolának egy erősen túlkínálati oktatási piacon kell talpon maradnia és ebben a harcban, ez minden túlzás nélkül az, fegyvertény hogy PhotoShop-ot oktat és a grafika kezelésére mondjuk nem az ingyenes GIMP-et tanítja a diákoknak, de ez így akkro sincs rendben mert meghirdet valamit amije valójában nincs is... :() Nyögvenyelős volt nagyon ez a foglalkozás...

60627

A SzÁMALK sakközépiskola épülete

A szünetek kihagyása miatt fél ötkor végeztünk, amikor kijöttem az épületből még nem volt koromsötét – azzal bíztatja magát ilyentájt az ember, hogy lám-lám, máris hosszabbodnak a napok. (Biztosna hosszabbodnak de ebből még olyan sok nem látszik...)

Feladat volt, vásárlás. Spar – a közelünkben kettő is van,m mind nagyjából olyan 6...800 méterre. A Napfény utcaihoz mentem elsőre, aztán láttam hogy vasárnap kettőkor az hosszabb időre bezár mert átépítik. Gondolom akkor a készleteket már nem töltötték fel, de mivel semmi különöset csak nagy tömegűt kellett venni (azt még rém merik bízni :):) azért próbálkoztam... Volna - de ötkor bezárt, a biztonsági őr már be sem engedett... Nosza, a másik Spár-hoz az Ecseri úthoz mentem, na ott meg éppen akkor zártak, persze hogy az is bezár ötkor. (Elkényeztetik a viszonyok az embert – emlékszem gyerekkoromban a közeli falusi bolt reggel hét és délután négy között volt nyitva munkanapokon és slussz – ahhoz képest hogy hétvégén is nyitva vannak a boltok, számottevő többlet. Aki meg szombaton dolgozik, az magára vessen, minek halmozni az élvezeteket :))

Kaja Pöttyösben, utána indultam ki Ürömre. Kis hó esett, el akartam lapátolni aztán egy ötlettől vezérelve inkább a nyírfaseprűt kerestem meg. Kerestem volna, de nem találtam, el is ment vele egy jó idő. Igaz, addig valamelyest belemelegedett... Nem is csináltam már este semmi értelmeset a TV nézésen kívül (ott UPC Direct van, annak sokkal jobb a csatornaválasztéka, mint itt az UPC-nek. Gondolkodtam az átíratás után a csomagváltáson, nem kell talán mint a sok száz TV csatorna, főleg mert negyedük horvát, román, szerb meg ki tudja még mi nyelven beszélő hírcsatorna, de sajna, a legalacsonyabb díjkategóriába eső csatornacsomagban csak a magyar királyi TV van meg a nemzetiszín pántlikás Duna TV-k, meg még pár gagyi kereskedelmi TV, ez úgy meg simán nézhetetlen...)

SzÁMALK

(#2300) 2012. december 21 péntek, este

60317

Karácsonyfa a Gábor Dénes Főiskola aulájában, a naptári év utolsó munkanapja utolsó óráiban, 2012. december 22-én szombaton késő délután

Szombaton volt az ez évi (naptári évi) utolsó foglalkozásom a SzÁMALK-ban. Kettő is...

A korábbi témája nem problémás, legfeljebb az, miként milyen lépésekben dolgozom fel. HTML, XML a címe, a HTML nylev megismertetése és használtatása egyszerű, sima szöveg kezelését végző programmal (a Notepad++ program van fenn a gépeken, ezt használjuk). Szombaton egy táblázatos lapot is tartalmazó file-hármas elkészítése, a meta TAG-ek megismertetése volt az egyik újdonság, persze az alapelemek – HTML szerkezet, lap színeinek beállítása, címsorok és bekezdések és táblázat formázásának alapjai, valamint hivatkozások – mellett. A másik feladat egy egylapos feladat lett volna, megoldva táblázattal is és CSS-sek, DIV-ekkel is... Erre már nem maradt idő, a három tanóra erre az utóbbira már kevésnek bizonyultak. Az az igazság, hogy lehetett volna gyorsabban haladni, de a hallgatók többsége nem tudott volna lépést tartani. Nem tudom, mi lenne a megfelelő módszer ennek a két, ellentétes dolognak az egyszerre való megvalósítására: gyorsabb haladás és annak biztosítása, hogy mindenki lépést tudjon tartani.

Eztután vot egy három tanórás üres idő, átmentem ez idő alatt a suliba hogy a délutáni fogllakozásra készüljek. Az sokkal problémásabb, nekem legalábbis. Multimédi a címe, és a tematika szerint a nagyobb része Photoshop használatával képkezelés, egy kicsi mozgókép kezelés és hang kezelés. Az anyag legnagyobb része azonban képkezelés a Photoshop megismerése. Na ez nem egyszerű, főleg mert hog yilyet rutin szerűen nem csináltam és nem is tanítottam még. Persze megoldható, de sokkal-sokkal többet kell erre készülni mint akármi más foglalkozásra. A hallgatók – ezt ők mondták – értékelik és kérik is, hogy ne csak a feladatlapot kapják meg hanem a lépésről lépésre feladatleírást, tutor-t is. Éppen ezen a napon próbálkoztam azzal hogy csak a feladatot kapják meg de ezzel elégedetlenek voltak. Hja, más gond is volt, az eredeti terem nem volt használható: a foglalkozások vagy a GDF vagy a SzÁMALK szakközépiskola épületében vannak, hol itt hol ott. Ez a szombat délutáni a GDF épületben lett volna, az azonban délben bezárt, áttettek minket a SzÁMALK szakközépiskola épületébe – csak hogy ott nem volt szabad gépes terem. A csoportból összesen öten (!) jöttek el, a rendszergazda volt olyan szíves öt laptopot rendelkezésre bocsátani, ezzel megvoltunk, habár elég nyögvenyelősen indult a foglalkozás és voltak problémák, mivel CS 5-ösre készültem – ez a tematika alapja – a gépeken meg CS 6-os volt, ezen a szinten ez a különbség problémás... Mindegy, megvolt, szombaton délután ötre, amikorra teljesen besötétedett, nem csak a foglalkozásnak, de az ezen naptári évre ütemezett óráknak is vége lett...

Szerda este

(#2291) 2012. december 10., hétfő reggel 4 óra 28 perc

Szerda esténként van foglalkozásom, adatbázis-kezelés a SzÁMALK szakközépiskolában. Egy épület-páros: az egyik a GDF épülete, mögötte meg a SzÁMALK szakközépiskola... A képet szerda este háromnegyed nyolc tájt csináltam, a fényekkel szépen mutatott...

xxxxx

Gábor Dénes Főiskola épülete este...

Majdnem...

(#2281) 2011. november 24., szombat valamikor délelőtt...

Egy csinos-formás kollegina az első sorban, ő a legjobb, már ami az SQL-t illeti, a dolgozat vége felé töpreng, töpreng... Megkérdem, készen van-e... Igen, mondja ő, már csak egy szó választja el attól, hogy teljesen készen legyen... Mire a mellette levő kolléga félhangosan: persze hogy csak egy szó: a majdnem!

SzÁMALK

(#2279) 2012. november 14., szerda, koraeste

Ezen a héten kezdődött egy újabb órasorozat: csak hat alkalom, alkalmanként három óra. Adatbázisos foglalkozások, az első majdnem csak elmélet...

A foglalkozások öt és fél nyolc között vannak, ebben az évszakban már sötétben jövök. Az első kép a tanterem, a foglalkozás után. A második a SzÁMALK pontosan a Gábor Dénes Főiskola épülete (a SzÁMALK szakközépiskola a mögötte levő épület, a szombat délutáni foglalkozások szoktak ott lenni).

59904

Ebben a tanteremben volt a szerda esti foglalkozás...

59906

A SzÁÁMALK, GDF épülete este...

SzÁMALK

(#2265) 2012. október 20., vasárnap 11 óra 50 perc

00059459

Csodaszép idő volt szombaton, a kép a délutáni foglalkozás után készült...

Szombaton reggel és délután SzÁMALK-os óráim voltak. Mindkettő adatbázis kezelés, bár a címe kissé más a kettőnek. A korábbi egy OKJ-s képzés, rendszerinformatikus (vagy hasonló) a délutáni pedig felsőfokú szakképzés, általános rendszergazda képzés.

Meglehetősen eltérő a két csoport... Az OKJ-s képzés csoportja sokkal szolídabb persze lehet hogy ennek az az oka hogy kora reggel találkozom velük. A délutáni szilaj egy társaság (idősebbek és sokan is vannak), velük erősebb a tempó, gyorsabban haladunk (hátha az leköti a fölös energiáikat).

Adatbázis kezelés: mind a két csapatnak előbb elmélet volt, a normál formák. Nem szeretik, de hát ez van. Aztán SQL, ezt Acces környezetben... A délelőtti csoporttal mintha kicsit lassabban menne ez, bár azt hiszem ott biztosabb lehetek abban hogy ami elhangzik azt meg is értik. Majd kiderül, a foglalkozás sorozat utolsó három alkalmára ígértem nekik számonkérést: az első az elméletet dolgozza fel. Majd kiderül, mennyire értik, illetve a másik két számonkérés gyakorlat, majd kiderül mennyire értik...