(#2355) 2013. április 08., hétfő

Ebben az évben a szokottnál korábban, április elején tartottuk az iskolai sportnapot. Ebben az évben nálunk volt az iskolában az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntő, ez és a végzősöknek vészesen közelgő tanév vége miatt kellett előbbre hozni. Az időjárással végül is szerencsénk volt, mint az eddigi összes sportnapon is: előtte pocsék idők voltak – ebben az évben a tél nagyon szeretett itt lenni és csak nagy nehezen vett tőlünk búcsút – mivel aznap bár borús, kissé szeles és hideg idővel indult, de a szél elölt, a felhők eloszoltak és a nap is kisütött délelőttre. Mivel az esemény az OSzTV első napjával párhuzamosan került lebonyolításra, sok kolléga ott volt érintett, így ebben az évben kevesebb helyszínen kevesebb történés volt: elmaradt például a floorball, az asztalitenisz, a fekvenyomás, azaz a termes dolgok, de volt foci, futás, kötélhúzás, volt terepjáróhúzás (egyéni) és -tolás (három fős csapatoknak), gumiabroncs-hajító verseny, súlycipelés, célbadobás... Azt hiszem semmi sem maradt ki. (Ahogyan nem maradt ki sajnos a gizdulás, a hifi bömböltetés, a gumiabroncsfüstöltetés, a csikorogva indulás, a gyorsulási verseny – a sportpálya oldalánál levő Szállás utcai parkolóból... Habár ezek nem hivatalos, igaz: a lézengő, semmilyen sportágban részt venni nem akaró diákok számára fokozott érdeklődéssel kísért „versenyszámok” voltak, de mint minden évben, most sem maradhattak el! Nem tudom, mit lehetne ezek visszaszorítására tenni...) Az alábbi képek a sajátjaimakat ábrázolják, már ahol részt vettek valamin. Sokan hiányoztak (ezt remélem korrektül igazolják majd) és akik fizikailag ott voltak, sokan nem voltak aktívak...

61101

A sportnap elején hárman az osztályból (balról jobbra): Farkas László, Aranyos Balázs és Török István

61113

Foci (balról jobbra): Murin Sándor a kapuban, Hoffmann Roland, Simó Szabolcs és Podámer Gergő

61123

Ez nem volt hivatalos versenyszám, annál lelkesebbek voltak akik ilyen bringával jöttek... Víg Roland (középen, kék kapucnis felsőben), mellette Sponga Dániel (gyalog, az ő bringáját gyötri éppen) Filutás Viktor (háttal), aki nem ilyen biciklikhez szokott...

61128

Szkander, Krupp Róbert tanár úr (balra) a bíró

61163

...és akik nem voltak (olyan) aktívan, a lelátó (balról jobbra): Tóth Richárd, Csapó Bence, Simó Szabolcs (ő focizott! :)), Szabó Dávid (ő a terepjáró tolásban azért szerepelt) és Németh Bendegúz

61168

A terepjáró toló csapat akció előtt (balról jobbra): Murin Sándor, Szabó Dávid és Keresztes László

61171

A terepjáró toló csapat akcióban...