(#2343) 2013. március 14. csütörtök

60901

A kertészeti áruház, itt vettem meg a borsót. Dughagymájuk viszont nem volt – alapvetően díszövényekre, virágokra és más haszontalanságra szakosodtak...

Az elmúlt szombaton már csak egy óra-hármasom volt: párhuzamosan kezdődött egy „Adatbázis alapjai” című, ez nyolc foglalkozás és egy „Adatbázis, SQL”, ami előbbi folytatása (nem egyazon csoportnak). Utóbbi azonban csak négy foglalkozásos, az elmúlt szombaton már csak az első három óra volt meg. (Ez jó mert nem fárasztó, de persze kevesebb pénz...) Utána kimentem Ürömre, útba ejtve a Bécsi úton, nem messze a vasúti átkelőtől, szemben a volt laktanyával a kertészeti áruházat. Vettem vetőmagokat. Múlik a tél, ideje a kiskerttel is foglalkozni.

Az elmúlt ősszel a belső kerítést kezdtem kivenni, nem végeztem vele. A főtartók nagyon mélyen vannak. Valószínűleg nem is fogom kivenni, egyszerűen levágom a föld felett: a gyepet az ásott földtől elválasztó téglasor mentén vannak, a téglasor marad, nem fog hát senkit zavarni...

Szombaton remek, szép tavaszi idő volt, napsütéssel és enyhe idővel. Amikor kiértem, hidegebb volt a lakásban mint odakint! Vettem csülköt, annak az elkészítésével elbíbelődtem elég sokat, de hát annak főnie kell sokat, nem akartam este odatenni... Aztán kimentem a kertbe...

Ősszel elmaradt a felásás. Ezt sajnálom nagyon, kellett volna, nagyon... Mindegy, ez van. Most nekiálltam az ásásnak.

60879b

Ilyen apró gyújtógyertyát még nem is láttam... Ha kipurcan, honnan fogom vajon pótolni? Ezek ezekszerint szabványosak?

Kicsit vizesebb volt a föld, mint ami ideális lett volna, de nem volt vészes. Azt leszámítva, hogy kutya nehéz dolog... A kerítés mentén hatalmas tuják: nem tudom miért kerültek oda. Gyerekkoromban itt egresbokrok voltak: azok is foglaltak helyet, de legalább nem magasak, legalább nem vetnek, vettek árnyékot a veteményesre. Valami hasznuk, termésük is volt (bár gyerekként a rettentő sok töske közül nem nagyon szerettem egrest szedni). A tuják nem szúrnak, semmi hasznos rajtuk nem terem de az udvart árnyékolják. Ez nem volt baj, amíg a veteményes helyén is gyep volt, de a konyhakertnek nap kell inkább mint árnyék.

Elsőre lenyesegettem a tuják, a túlsó kettő kilógó ágait. Karcsúak lettek, kevesebb árnyékkal... Aztán ahogy ástam, eszembe jutott, hogy nem kell ezeknek feltétlen ott lenni. Az rendben, hogy amíg vannak, a szomszédból átlátni, de nem tudom, miért kellene hogy zavarjon ha Kati átlát... Azt hiszem, nem kell... Szóval a szombati alkonyig való ásás után, vasárnap amikor kora reggel nekiálltam, megfogalmazódott bennem: ki ezekkel a fákkal!

Az ötlet remek, a megvalósítás azonban nem ennyire egyszerű. Az ágakat szombaton nem volt nagy kaland a kézi metszőollóval levágni. A fa törzse azonban komolyabb feladat. Szerencsére megtaláltam a nagy, kétkezes metszőt. Ezzel az ágak könnyen mentek, de még fenn, a véknya sem a törzsnek... Ujabb eszközmódosítás: a kézi fűrész. Megtaláltam, el is kezdtem e hamar látszott, hogy ez nem vezet messzire, ezzel soha sem végzek így.

Ami nem egy kézzel, hátha megy géppel. Előkerestem a láncfűrészt. A villamostól kevésbé tartok, előbb azt... Elő is került, de volt (és van is) vele kis gond: csak éppen lánc nincs rajta :( Szóval ez így ebben a formában kiesett. Ezután kerestem a belsőégésű motorosat... Az meg is lett. Emlékeztem, hogy ez kétütemű motorral megy, ebbe tehát keverék kell. A keverékes kanna megvolt, a tankba töltöttem benzint, elolvastam szépen a plaketten, a rászegecselt lemezen levő leírást: korrektnek tűnt, nem szószátyár, a lényeget tartalmazta.

Bátor próbálkozás...

Semmi... Még csak tétova berregés sem, egyszerűen semmi. Mintha teljesen halott lenne a motor. Újra és ujra próbálkoztam – és jutott eszembe, hogy ez az egyik, ami miatt a belsőégésű motorosat nem nagyon akartam elővenni (a másik a zaj meg a füst). A fűrész nem indult, jó félóra küzdelem után, ami engem jobban kifárasztott – alaposan! – mint a motort, még semmi.

60877b

Kép a múltból, kétütemű felsőkenőolaj, mér ÁFOR-os flakonban... Motorba már nem tölteném, van vagy negyven éves, de a láncfűrészt kenni talán jó...

Próbáltam teljes gázzal és gázadás nélkül. Leszedtem a „légszűrő” tetejét, megnéztem hogy az indító fogantyú mi a csudát is csinál (semmi különöset, „csak” egy plusz szívócső fojtás) aztán kiszedtem a gyújtógyertyát is. Na ez nem volt egyszerű: a gyertyakulcsot megtaláltam a fűrész doboza tetejében belük, a gyertyát nehezebben. A porlasztó van felül, eddig rendben, igyekeztem elképzelni a henger irányát, valahol annak a végében kell a gyertyának lenni. Meg is lett, természetesen hogy elférjen, ezért a tervezők ferdén építették be. A hely kicsi – és meglepetésemre a gyertya is nagyon apró de megvan benne, rajta minden ami a nagyokon. (Annyira tetszett, hogy le is fotóztam).

A gyertya persze csupa takony volt, olajos rendesen, megtörölgettem, aztán gyertya nélkül pár indítási kísérlet, hogy a hengerből is kiürüljön a sok olaj... Gyertya vissza, újra próbálkoztam, újra csak a sikertelenség... :( Már feladni készültem, amikor a sokadik próbálkozás után a motor meggondolni látszott, és pár ütemre elindult. Aztán megint és megint, de csak pár fordulatra, míg végül a nem is tudom mennyi ideig, de legalább egy óráig való próbálkozás után, előbb csak bizonytalanul, majdnem leállva de – elindult a motor... A gázt koppanásig húzva előbb felpörgettem majd hagytam terhelés nélkül járni. Sok ideje már nem működött az is biztos – és sok időbe telt amíg most sikerült elindítani.

A használata sem volt egyszerű... A fát legallyaztam a törzséig és fejmagasságig, aztán a talaj felett amilyen közel lehetett, elvágtam. A törzset feldaraboltam és kitettem a kisház fala elé száradni: majus elején jön a nagycsalád ide, akkor tervezünk kerti bográcsolást is, ez a gyantás, addigra remélem alaposan kiszáradt fa éppen alkalmas lehet a bogrács alá... A gallyak mentek a szemétdombra, de a neheze még hátravolt: azt a földdarabkát is akartam, akarom használni, úgyhogy a törzs csonkját körbeástam, és amilyen mélyen csak lehetett, fejszével meg a láncfűrésszel elvágva a gyökereket, kivettem olyan 15..20 cm mélységben. Azután a gödörre visszakerült a föld és nyoma sem volt annak, hogy pár órája még ott fa volt.

A kertet folyamatosan felásva eljutottam a következő ilyen tujáig, na azt kivenni emberesebb feladat volt, az egy magasabb és erősebb fa volt. Megdolgoztatott, de a vége az lett hogy most ott is tiszta, veteményesre alkalmas a föld, a gallyak a szemetesben, a törzs pedig szépen feldarabolva vár a sorsára a kisház fala előtt. Aznap több fanyűvésre már nem is volt időm, inkább a kertet ástam fel.

Dughagymát és borsót akartam ezen a hétvégén a földbe tenni. A dughagymára végül is nem került sor, a borsónak is csak a felét vetettem el. A középen kialakított gyalogút mentén jobbra egy másik: két ágyás meg is van. Az északabbra levőbe kettő, a másikba három kisárok készült kapával majd jött a borsó.

60873

A két ágyás a sorok betakarása előtt...

A kétsoros ágyásba a kései érésű, a másikba a korai került, aztán befedtem őket, karók kerültek az ágyások fejéhet és rá a vetőmag tasakja – ezt tavaly is megtettem de akkor a szél elfújta a tasakot, most lecsippentve a sarkát ráhúztam amennyire tudtam.

Egyet felejtettem el – ez már csak később jutott eszembe –, azt hogy gallyakkal lefedjem, mivel így félő hogy madarak megtalálják és kicsipegetik a magokat. Remélem, hogy nem.

Éppen alkonyatra végeztem az ágyások, a sorok visszatakarásával, a szerszámok tisztogatásával és elpakolásával... Egészében: a fanyűvés nem volt betervezve, az viszont igen hogy felásom a kertet és amit lehet elveteményezek.

Nem lett felásva az egész, a fák kint vannak azaz ahol vetemény van ott már nap is lesz, a belső kerítéshez nyúlni sem volt időm, szóval bőven maradt tennivaló a következő hétvégekre...