Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

FUTÁR

(#2843) 2016. február 6., szombat

70118

A FUTÁR éjjel...

70120

… és nappal

Ürömre kerekezve a Margit hídat elhagyva egy HÉV vakvágány foglalja a helyet, keskenyíti le a bicikli utat. A múlt héten kiderült, mi ennek a haszna. Valami pályakarbantartás volt a Margit hídi HÉV alagútban, és a szerelvények csak eddig a vakvágányig jöttek. Reggel még nem, de délután, kora este irgalmatlan nagy volt itt a gyalogos forgalom, persze ez akkor nekik HÉV megálló, miért figyeljenek a kerékpárosokra? (Igazából ezt meg is értem, azt kevéssé ha a pirosnál megállunk, majd mámika előrecsoszog a bicikli elé aztán ha zöld, alig akar/tud moccanni – persze ha kalanvágyból nem tipeg át még a piroson...)

De izagából nem ezt akartam leírni... Amíg az ideiglenes HÉV végállomás ott volt a Duna parton, egy konténert tettek le oda, a konténer oldalán is üzemelt a BKK egyik innovációja, a FUTÁR (Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer) rendszer egy kijelzője. A BKK lapján itt olvasható róla minden szép és jó. Leírják azt is, hogy 285 kijelzője van, nos ezt lehetett volna upgrade-olni, egy kis ideig 286 kijelző volt.... A 286. az egy speciális, éjjel-nappal üzemelő kijelző, már nincs meg, de megörökítettem, oldalt a képek mutatják mind a két üzemmódot...

Negyvenegy

(#2627) 2014. augusztus 24., vasárnap

Mármint kilométer... Egy nap... Biciklivel... Eddig ez a legtöbb amit tekertem, és mit mondjak, most, másnap reggel bizony érzem is, hogy nem volt kevés.

Tegnap, huszonharmadikán volt Ürömön az általános iskolai osztálytalálkozó. Jó ideje itt vagyok Ürömön, de amikor kijöttem, nem gondoltam végig, hogy erre az alkalomra kell több is mint papucs, kitaposott edzőcipő, kopott farmernadrág, vagy nyári rövid gatya... Azaz haza kellett mennem valami szalonképesebb, valami ünnepélyesebb cuccárt.

Szombatra esőt ígértek. Nem jó előjel, mondjuk akkor megyek, mehetek busszal metróval. Nem fárasztó, gyors is... Reggel aztán mégsem tűnt esőre állónak az idő, és kigondoltam, megyek is, ha pedig lehet, majd jövök is biciklivel. Reggel a közeli kis boltban rövidebb maradtam valamennyivel, ezmiatt le kellett menni a CBA-hoz az automatához, és még reggel ki akartam menni a temetőbe is, virágot vinni a sírokra.

Biciklivel. Pedig odafelé nagyon meredek, ott én csak tolni tudom, viszont a másik irányban megy az, gyorsan megy. Sajnos semmi sem olyan egyszerű, mit amilyennek az ember kigondolja. A bringa azzal köszöntött, hogy a hátsó elég puha volt. Nem eresztett le teljesen, de nagyon is ráfért a pumpálás. Ráfért volna, ám nincs mivel! A pumpa, egy jó nehéz (igazi oroszt – valóban, az apósomtól megörökölt 1200-es zsiguli felszereléséhez tartozott!) pumpa Pöttyösben maradt. It meg ekkor szombaton regel maradt az, hogy lapos vagy nem, ezzel kell elmennem a temetőbe, a CBA-ba majd vissza ide Ady-ba. Utóbbit azért, mert ha visszamegyek, gondoltam ami már nem kell cucc, azt vissza is viszem.

Az első kőr majdnem nyolcig meg is lett, bár a Kálváriánál felfelé most nem ment a tekerés (volt már hogy igen), inkább toltam. A kisboltban rendeztem amit kellett (egyig van nyitva, tudtam hogy nem érek vissza addig). Ady-ban bepakoltam a hátizsákba. A bringa alaposabb szemrevételezése viszont nem hozott jó eredményt: mint kiderült, kissé laza volt a lánc de a legrosszabb, hogy az apró kis kar, ami a féket támasztja ki, kilazult: a csavarról leesett és elveszett az anya. Bár a csavar nem jár könnyen, de ha az kirázódik, elfelejthetem a hátsó féket, Ami magában is baj. Az első fék ugyanis nem valami erőteljes (bár új a fékpofa), a hátsó féket nem lehet nélkülözni.

Szóval indulás előtt és helyett: szerelés! A sufni előtt fejre állítottam a bringát, kilazítottam a tengelyt a hátsó keréken (a támasz kart nem kellett, hiszen az anya hiányában lelazult) A láncfeszítőkkel beállítottam a feszességet (azt hiszem kicsit túl erősre is, ezen majd ma lazítanom kell), és visszaszorítottam a csavarokat. Kerestem egy megfelelő, kis anyát a féket rögzítő kis karra, azt is feltettem, megszorítottam. OK, a bringa, leszámítva a hátsó abroncs elégtelen nyomásást, bevetésre kész volt.

Ekkor már erősen beborult, nyugat felől kimondottan fekete felhők gyülekeztek. Ez volt az első pont, amikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon jó ötlet-e ma biciklivel bemenni (még ha kifelé, ha elered istenigazából, akkor persze nem ezzel jövök). Végül is igen! Hátizsák fel (ami nem vízálló azokat persze nylon tasakba bebugyoláltam a hátizsákon belül is), és hajrá!

Amikor kigurultam a Dózsa útra, már szemerkélt, amikor leértem a CBA-hoz már esett. Rendesen... Mivel már úton voltam, visszafordulni pont annyira elázás lett volna, ráadásul még a kereket sem fújtam fel, hát mentem tovább, le az elágazásig, a Bácsi útig. Itt nem balra, hanem most jobbra fordulva, nagyon közel, alig ötven méterre talán egy ÖMV kút van. Kicsi kút, volt esélye, hogy a semmiért áztam meg, volt esély arra hogy úgy járok amint a bicikli összerakásakor két hete, amikor is elvittem az éppen készre szerelt első kereket, aztán – nem is működött a kompresszoruk. Amilyen kicsi ez az ÖMV kút, sehol sem találtam kompresszort, majd eszembe jutott hogy van kút ahol kézi kütyü, egy tartállyal mozgatható ellátott izé az, amivel a keréknyomást ellenőrizni és korrigálni lehet. Ezt sem elsőre találtam meg, de meglett. A hátsóban az óra szerint alig volt nyomás, igaz: nagyon kicsik ezek az abroncsok, ami a térfogatot illeti: egy mozdulat, és majd' két atmoszféra lett a nyomás, jó kemény lett a gumi. A szokásos (még apámtól tanultam! :)) módon ellenőriztem, nem ereszt-e de nem.

Egy kocsi állt a kútnál, egy férfi és egy nő, a férfi tankolt majd bement fizetni. A nő nem szállt ki, csak engem nézett, gondolom elgondolta, hogy bolond ez a pasi, esőben bringázik... Elindultam a Bécsi úton visszafelé. Már nem zuhogott, de szemerkélt. Ez volt a második pont, amikor elgondoltam: előre, hazafelé vagy balra, vissza, hazafelé... Az előbbi mellett szólt, hogy egészen egyszerűen ezt terveztem ki, hogy ezzel jó esetben annyi napi kerekezés jár ami még nem, csúcskísérlet... A második mellett az, hogy szemerkél, habár már vizes lettem, ha mérséklődik akár ki is száradhatok, az hogy visszamegyek és buszhoz lejövök, pedig biztosan időveszteség...

Az első lett: hajts, irány előre. Na annyira azért nem lelkesen és lendületesen, a VÁM-nál ugyanis erősen emelkedik, na itten erőlködni kellett feljutni. De ezt leszámítva a befelé menet lejtmenet, szó szerint. Végig a Bécsi úton, mérsékelten kell tekerni mert hol erősebben, hol gyengébben lejt... Az eső már elállt, a menetszél meg az, hogy nagyon hideg nem volt, egykettőre kiszárított. Átmentem a vasúti átjárón (azt a vasútszakaszt hihetetlen tesze-tuszasággal csinálják, nem is tudom mennyi ideje, de legalább egy éve nincs ott sín; most az átjáró mér készen van, egészen jól megcsinálták, de vonat itt még sokáig nem fog járni), el a régi orosz laktanya előtt (most mindenféle intézmények, a tiszti lakótelem meg a gépszín helyén meg „lakópark”-nak nevezett lakótelep), el az Óbudai temető mellett. Itt már kétsávos, és a forgalom is akkora hogy megéri a járdán menni. Annak is van hátulütője, a hatalmas döccenők az útkereszteződésnék és a gyalogosok akik vagy nem vesznek észre, vagy nem akarnak észrevenni (bár ezen a szakaszon nem volt olyanok, mint később, a Duna parton). Itt korábban útépítés miatt egy sáv volt csak, de mostanra megcsinálták. Itt a volt Radelkis (azt hiszem egy darabig Nokia is volt, most semmi, gazdátlan, eladásra hirdetik), egy a domb tetején épített beton épület mellett el, és ez már a Vörösvári út, Bácsi út sarka. Itt elmentem a régi busz végállomés mellett (már a hetvenes évek közepén sem ez volt), majd a Bécsi úton tovább. Itt az úttesten mentem, mert szombaton ilyen tájt azért nem olyan nagy a forgalom – az azonban mindig ijesztő, amilyen sebességgel és vannak akik: amilyen közel elhúznak az ember mellett, és mentül nagyobb a járgány amivel ezt teszik (busz, teherautó különösen ott van). El a Margit kórház mellett, aztán egy bal irányú fordulattal a Lajos utca és a Kolossy tér következik. Ez talán az út „legsűrűbb” része: itt a járda nem alkalmas biciklizésre, az úttestnem széles, éppen elegendő a meglevő két sáv részére és még ilyentájt, még szombaton kora délelőtt is elég nagy a forgalom. Mindegy, ez van: ezen is át lehet, át kell jutni.

A Duna mellé kiérve egy, szombaton piacként funkcionáló parkoló mellett megyek el, aztán valami kórház, és már a Margit híd magasságában vagyok. Itt megy le a föld alá a HÉV pálya, északabbra a HÉV sínek és a Duna között megy a kerékpárút és vezet el vagy Csillaghegyig, na ott szívtam meg legutóbb amikor kijöttem, hogy maradtam a kerékpárúton pedig az nekem nem jó. Visszafelé innen kezdve nem kell az úttesten kerekezni, lehet a bicikli úton. Persze, az sem mindenütt fenékig tejfel: a gyalogosok, a turisták persze hogy ott kolbászolnak, ami még rosszabb hogy több szakaszon a felfestés szerint a járta egyszerre kerékpárút és járda, a gyalogosoknak: szóval itt nem a kocsik kerülgetnek engem hanem én a gyalogosokat.

A Margit hídnál egy kis alagúton vezet keresztül a kerépár út (a híd alatt), aztán szép nagy fák alatt végig a Duna parton. A Batthiány térnél (is) van egy elég nagy bérbicikli „kikötő”: BUBI a fantázianeve, szerintem ennél hülyébb nevet akkor sem találhattak volna neki, ha az elmegyógyintézetben hirdetnek pályázatot a névadásra az ápoltak közreműködésével. OK, értem: Budapest Bicikli akármi, innen ez a hülye név, de nekem elég irritáló.

A Lánchídnál megint alagút, ott kicsit kanyarogni is kell a kerékpárúttal. Az Erzsébet hídnál le volt az út zárva: valami Iron Man verseny miatt az alsó rakprton nem is volt forgalom, a kerekezőket leszámítva, na őket, ezeket elnézve úgy éreztem magam,m ahogyan a Verdákban Matuka érezhette a a főszereplő Piros Villámot látva: ezek a bringák és az enyém...

Ezután már a Gellért hegy tövében fut a kerékpár út. Mivel Üröm a Budai, Pöttyös meg a Pesti oldalon van, ekkorra lassan elodázhatatlan lett a kérdés, ugyan melyik hídon is menjek át. Itt kézenfekvő megoldásnak tűnt a Szabadság híd, még lejjebb lehetett volna a Petőfi hídon, ám onnan a Sorokséri út egyik irányban vagy a körút és az Üllői út (a körút miatt) nem tűnt túl nyugis megoldásnak – hát balra be, és átmentem a Szabadság hídon. Itt is a gyalogosokkal kell a gyalogjárdában osztozni, ami nem is olyan egyszerű, ráadásul a közepéig emelkedik is rendesen. Viszont a Dimitrov (most: Vámház) téren már van az úttestből elkülönített kerékpár út és ezt többé-kevésbé tiszteletben is tartják a kocsik. Aztán a Kálvin tér, aztán jobbra az Üllői út, na ez nem probléma mentes a forgalom miatt de nem is vészes. Az Üllői elején az úttesten tekertem, aztán a járdán, utóbbi nem is rossz mert gyalogos itt nem olyan sok van, és a keresztutcák nem mindegyike nyelvelharapósan döccenős. Az Üllőin a Nagykörúti kereszteződés bonyás, vagy az aluljárót választja az ember és az veszélymentes de akkor a bringát cipelni kell (az Ukrajna bizony nemsúlyra optimalizált), vagy szintben megy az ember át a kereszteződésen, ez viszont a forgalom miatt nem veszélytelen. Az utóbbit választottam, nem volt kedvem cipekedni.

Innen – az Observer régi helye, a volt Kilián laktanya magasságában egy kocsikijárón felhajtva a járdára - egészen a Nagyvárad térig. Ott megint kissé nemegyszerű az áthajtás a kereszteződésen, de utána már nagyon is ismerős a pálya, előbb valami kórház kertje mellett végig, aztán a stadion mellett: most már átadták, most már nem kell az építkezés miatt vagy a másik oldalon menni vagy itt, de itt építési mindenféléket kerülgetni... A Népligetnél van lehetőség szintben gyalogjárón átmenni de ahhoz a másik, a volt Pénzverde oldalán kellett volna jönni, nem ezt tettem ezért az aluljárón kellett a bringát átcipelni. Ezután végig a katonai főiskola helye, egy üres gazos hatalmas telek menén. Tavasz végén, nyár elején itt eperfákon érit a termés, potyog el és van tele sötétvörös meg fehér termésekkel a járda. Gyalogos itt nagyon kevés van, bringás is alig., Aztán a vasúti híd alatt jön át az ember, aztán már a benzinkút az ecseri útnál. És most itt van akadály, a villamospálya építése miatt nagy most itt a felfordulás, le is kellett szállni, tolni kellett a bringát hogy átjussak a József Attila lakótelepre. A továbbiakat már a lakótelepen tettem meg, itt nincs gyalogos forgalom számottevő és gépkocsi is kevés. Így értem haza...

A visszaút gyakorlatilag ugyanez a nyomvonal volt, de sokkal tovább tartott, azt hogy pontosan miért nem tudom, lehet az első húsz, huszonegy kilométer fárasztott ki, az is lehet, eléggé valószínű, hogy a kifelé út vége felé, a Bécsi út majd Ürömön a bevezető út emelkedése lassít sokat a tempón. Az tény, hogy amíg befelé 90 perc volt az út, csak kicsivel több, visszafelé a két órát is elérte. Mindegy: megjártam, és alig áztam el...