(#2706) 2014. november 24., hétfő

00066031

Szakrajz füzetek, benne a házi feladattal, javítás értékelés – és a jegyek rögzítse Excel táblába, beírása az @Naplóba...

Szombaton délelőtt a suliban voltam bent (késő délutánig). Pénteken a három szakrajzos órán beszedtem a füzeteket. Előző héten mind a három csoport egy csavarkötéses feladatot kapott, ebben gyakorolni lehetett (kellett volna) a hatlapfejű szabványos csavar, illetve az orsómenet-anyamenet egybecsavarva ábrázolását, a metszet rajzolását, illetve a méretek elhelyezését a rajzon. Egészében nem nehéz feladat. Ehhez képest viszonylag sokan, minden osztályból páran egészen egyszerűen nem csinálták meg. Valami rajzkezdemény van, de világosan megmondtam, aki nem készítette el az elégtelen – és addig az ott is marad amíg a kész rajzot meg nem kapom. Sok minden lehetséges, az azonban hogy a rajz ne készüljön el, nem! Sajnos, a kész rajzok sem tökéletesek (habár ezt az osztályzatban nem, „csak” az ahhoz fűzött kommentárokban akarom és tudom jelezni). Az @Naplóban lehet a jegyhez kommentárt is fűzni a témánál, sajnos csak 255 karaktert és ezt nem is csonkítással kezeli a program hanem ha ezt túl lépem, kivételt dob és nem rögzíti a jegyet. Ezért aztán egy ODT-be í roma megjegyzéseket, plusz hozadék, hogy a speller figyel az elgépelésekre is, meg az is hogy a típus megjegyzés mondatokat összeszedve a legtöbb – de nem minden – megjegyzés ezekből összeállítható. A kijelölésen a Writer szépen megmutatja, hány karakter lett kijelölve, így lehet a 255-ös korlátra figyelni. Ez a megjegyzés megjegyzés formában kerül be az Excel táblába és a témához az @Naplóba, így nem csak az mehet át, hányas lett a rajz hanem ami talán ennél is fontosabb, az is hogy mi nem volt jó (azaz hogy min kell és lehet javítani). Talán valami foganatja van, talán mintha az első rajzon elkövetett hibák száma kevesebb lenne. Bosszant, hogy akad nem egy, aki egészen egyszerűen nem csinálja meg, pedig heti egy óránk van, egyik hétről a másikra kapták a feladatot... Persze, nincs ebben rendkívüli, mindenki aki ilyen vagy hasonló tárgyat tanít, panaszolja ezt... Meglátom mi lesz – jó lenne enyhe nyomás alatt tartani a csapatot, gyakori teszt jellegű óra elejei dolgozatokkal (ehhez nem kell sok idő és javítani is elég gyors) és amikro lehet, feladatokkal is. A következő a fogaskerék hajtás, ezt elkezdtük éppen, ebből feladat azt hiszem nem lesz hamarabb, mint a téli szünetre...