(#2738) 2015. augusztus 24., hétfő

Cila még valamikor csütörtökön hívott, hogy a hosszú hétvégén Pesten lesz, nem találkozunk-e, nem iszunk-e meg egy sört. Dehogynem, válaszoltam, de akkor csak ennyiben maradtunk. Meg hogy talán a péntek délután jó lehet… Pénteken hívott megint, akkor a szombat délutánt, estét beszéltük meg.

Szombaton eszembe jutott nem egyszer, hogy ilyen olyan indokkal lemondom, fél óra sörözésért bő két, inkább kettő és fél órát és olyan 36 km-t biciklizem, nem biztos hogy megéri… Szerencsére nem mondtam le, szerencsére legyőztem a lustaságomat (más okom visszakozni nem lett volna, a sulis melót úgysem csináltam volna este).

Öt előtt pár perccel indultam és szinte percre pontosan érkeztem a Boráros térre hatra. Hatra… Sehol senki. Vártam egy sort, kettőt, hármat aztán negyed hétkor felhívtam Cilát, aki kicsit értetlenkedett, mint kiderült – neki volt igaza. Nem hatra hanem hétre beszéltük meg! Ahogy mondta, azért, mert Tibi egész nap vakolt – Cila mesélte mit, de olyan nagyon nem értettem, lehet, hogy a szomszéd telken épülő házat? Szóval végül fél hétkor találkoztunk, Tibit Cila telefonilag lemondta, végül is ketten voltunk.

Vettünk sört a Spar-ban (Mester vége, a körútnál – szerencsére szombat este még nyitva tarthatnak) aztán elballagtunk a Duna partra, a park pont szemben van a Műegyetemmel és ott dumáltunk kicsit. Szűk egy órát voltam, aztán indulás haza.

Visszafelé a Duna parti sétányon kerekeztem, nem mindenütt jó az út persze sétánynak a kockakő megfelel, biztosan a lengéscsillapítós teleszkópos bringának is az enyém azonban kegyetlenül rázott. Ott sok volt az ember, a város más részei, főleg Óbudán egészen kihaltak szombat este. Odafelé a Ráday-n tekertem, ott sok a kiülős vendéglő ahogyan Óbudán a Kolossy környékén a sétáló utcában is (Bokor utca, azt hiszem), ám amíg előbbinél csak lézengtek itt-ott vendéget, az utóbbiban egészen üresek voltak a kiülős teraszos részek. Igaz, a szezon erősen a vége felé tart. Klassz hűvös volt, persze ha nem rövid újjúban meg rövid nadrágban megyek talán nem vacogok annyira :):) de persze kifelé, főleg amikor a hegymenet következik már jól jött a lengébb öltözet :):)