(#2476) 2013. december 5., csütörtök

Mónika és Melinda az irattárat rendezik, a legeslegrégebbi és selejtezhető iratokkal foglalkoznak éppen. Mielőtt kukába dobnák ezeket, át is futják. Ez fontos, hátha akad ezen papírok között olyan, ami érdekes lehet most is és később még inkább, amikor kordokumentum lehet vagy akármi apróság miatt érdemes arra, hogy ne a papírhulladék között végezze. Jó lett volna Andreát a könyvtárost rávenni arra, hogy segítsen és ezen iratokból a legérdekesebbeket összeszedve a könyvtár állományába vegye, de ez egyelőre nem sikerült.

Az alábbi levelet beszkennelve kiteszem ide, a papíros is megmarad remélem, de ez a digitális forma talán még inkább. (Lehet, ennek pont az ellenkezője igaz, sok-sok évtizedes digitális másolatok egészen egyszerűen nem ismertek.)

Az alább bemutatott levél egy ideig az iskolai hirdetőtáblán is kint volt. Már nincs, ugyanis sokan aktuális hirdetménynek vették – a külalak legfeljebb csak gyanút keltett, a szövegben meg feltehetően nem jutottak ez az elvtársazásig, vagy hogy fel sem tűnt...?

osztalyozas_1

 

osztalyozas_2

 

Két dolog miatt illesztem ide. Az egyik általánosságban az, amire fentebb is utaltam: az aktualitása. Akár ma is íródhatott volna, minden szava érvényes ma is. Sajnos... Amióta tanítok, pedig amikor elkezdtem az sem tegnap volt, a levélben foglaltak mindig aktuálisak, mindig megoldandó problémák voltak és minden nevelőtestületin el is hangoztak. Aztán megint. Aztán megint és megint – semmi de semmi foganatja nem lett, hiába előírás beírni a például jegyeket, azok sehova se kerülnek be csak szállingóznak mint legenda, nem kerülnek be az ellenőrzőbe, „csak” az osztályozó naplóba. Hiába tilos, bizony előfordul, hogy januárban bukkan fel szeptemberi (!) jegy, ami ha sok sok ötös lenne, még baj sem lenne, de az így felbukkanó egyesek alapján buktatni több mint etikátlan! Hiába tilos, akad aki törtszámjegyeket ad...

A másik egészen konkrét. Az ötös pont a levélben... Meglepő az az elszánt szigorúság, amivel a levelet író ezt megfogalmazta – ezek szerint általános gyakorlat lehetett ez majd' ötven éve... Hogy az ellenőrzés során ez miként bukott ki, arról fogalmam sincs. Arról azonban van, hogy sajnos ez még ma is szokás. Pedig úgy hiszem, nem több, nem jobb ez annál, mint hogy a tanár a hatalmát érezteti, összekeverve, tragikusan keverve a fegyelmezés és az értékelés eszközeit és utóbbival előbbit akarja elérni. Nincs más eszköze, szokás mondani, ami igaz is meg nem is. Igaz, mert valóban nincs (de sok fegyelmivel való elbocsátásról olvastunk a papírokat átolvasva – ma már ezen büntetések szigorúsága is elképzelhetetlen volna), de nem igaz mert ez egészen egyszerűen nem eszköz. Ez csak bizonyíték arra, hogy nincs más eszköz...

Persze, mivel ma is gyakorlat, a többség ezt nem így gondolja... Ezzel (is) igen kisebbségi a véleményem, de hát az igazság, ezt legalábbis Mr. Orwell óta tudjuk, egészen egyszerűen nem statisztikai kérdés...

Érdekes levél, ezt is eltettük...