(#2748) 2015. február 20., péntek

2748--elemer

Az eLEMÉR nyitólapja

A betűkép ilyen, nem én írtam el… Évente megkeres az OFI minket, gondolom sok vagy talán minden iskolát, hogy vegyünk részt – na ezt ki kellett a honlapról másolnom, hogy szabatos legyen – szóval hogy vegyünk részt abban a felmérésben, amely az információs kommunikációs technológia, az IKT iskolafejlesztésben való alkalmazásának állapotát hivatott felmérni.

Hirtelen felindulásból csak nagyon erős, nem szalonképes szavakkal tudnám leírni azt, ami erről eszembe jut. A gépeink folyamatosan öregednek el. Új gép beszerzése tilos. Pénz erre nincs (kisebb dolgokra, fontosabb dolgokra sincs). Amink van, folyamatosan amortizálódik – ez természetes – és még a szinten tartás sem lehetséges, nem hogy fejlesztés, nem hogy lépéstartás azzal ami korszerű, nem hogy a mai átlagos és a nálunk meglevő közötti már nem is rés de szakadás méretének csökkentésére sincs semmi forrás. Ez egy közoktatási intézmény esetében finoman szólva is, nem természetes.

Abnormális!

Azt nem tudom, természetes-e, hogy ilyen körülmények között hosszas vizsgálatok tárgya legyen, hogy az elöregedő, lassan a használhatóság határára kerülő eszközparkot miként mire mikor és kik használják… Nem tudok nem arra gondolni erre fel, hogy biztosan jó az ilyen felmérés, monitoring, a csuda tudja mi a trendi kifejezés erre, biztosan jó mert lehet erre projektet szervezni, lehet ezt mint egy résztevékenységet, valami intézmény portfliójában szerepeltetni (és akkor az intézmény ezzel is fontosabb lehet), és ami talán a leglényegesebb, pénzeket lehet lehívni, megszerezni ennek a „feladatnak” az elvégzésére…

(Eddig sikeresen elsumákoltam a feladatot és minden erőmmel azon leszek, hogy ez így is maradjon, már csak egy hetet kell kibekkelnem...)