Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Macska #3

(#2627) 2014. augusztus 21., csütörtök

65451

 

Tegnap, huszadikán szerdán reggel ahogy felbukkantam a teraszon, amint mozgást hallott, a kismacska rákezdett és nyávogott, ami belefért. A szabadban éjszakázott azt hiszem, a kis ház teraszata előtt.Nem jó hallani – de sokat nem tudtam vele tenni. Annyit igen, hogy amikor odasündörgött a teraszra – amint meglátott, mindjárt követett –, kitettem egy kis műanyag csészébe tejet, amit kissé megmelegítettem. Fogalmam sincs, hogy ez megfelelő kaja-e egy ilyen apró macskának, de egészen egyszerűen semmi más ötletem nem volt.

A macska persze magától nem akart enni, kis erély, kis erőszak kellett. Semmi durvaság, de bele kellett nyomjam kissé az orrát a tejbe. Ezt aztán lenyalogatta, láthatólag meglepte a dolog. Ha jól láttam, lehet, hogy evett is valamennyit, de az is biztos, ilyesmi ennek az apró macskának korai még, ez szopik! Szóval a kajáltatással nem voltam valami sikeres...

Egész nap itt téblábolt, komolyan kellett figyeljek nehogy a lakásba is bekolbászoljon. Nagyon tanácstalan voltam, mi a fenét kezdjek vele...

Ekkor csengett a kapucsengő. Komolyan a szívbaj jött rám – nem szokott a csengő szólni, vagy ha igen, nem biztos hogy az jót jelent. Most igen: Kati jött át a lányával és hoztak egy kisállat ketrecet, olyan hordozó dobozt. Kati elmondta, hallotta ahogy nyivákol a kismacska, elvinnék a saját macskáikhoz. Hát mit mondjak, ennél jobbat elképzelni sem tudtam. Betettem az apróságot a macskahordozóba, de nem maradt sokáig benne, mert Kati lányának nagyon tetszett az apróság, és a kismacska is hálásan vette, hogy kézbe vették...

A történet vége (azt hiszem), hogy olyan fél-, egy óra múlva Kati átszólt: a kismacska rendben van, az övéi befogadták. Itt a vége: a kismacska jól tette hogy torkaszakadtából nyávogott, így került és jó helyre került. Remélem, élete további részében is legalább ekkora szerencséje lesz...

Macska #2

(#2626) 2014. augusztus 19., kedd

65435

 

Írtam arról, hogy találtam a sufniban két apró kölyökmacskát... A történetnek később, aznap este volt még folytatása. A kismacskák folyamatosan nyávogtak, a nagyon magas hangjuk elég jól elhallatszottak az udvarban. Nem sokkal azután hogy megtaláltam őket, átmentem Katiékhoz. A fia jött ki, ő még a kapuig sem mer kijönni, nem hogy kinyitná, mindig nagyon szűkszavú. Most annyira nem: elmondtam neki, hogy találtam két kismacskát, olyan tiritarkák mint az ő macskájuk (aki/ami akkor éppen a teraszon pihent, nem tűnt nagyon nyugtalannak, nem látszott rajta hogy egy kölykét hiányolná). A srác – nem tudom a keresztnevét sem –, elmondta, hogy igen, az ott levő macskák megfialtak, egyik kicsinyeit egy másik kanmacska megölte. De, ezt váltig állította, nekik nem hiányzik kismacska, amiről tudnak az megvan, az amit, amiket én találtam, nem az ő macskájuk kölyke. Szóval a kismacskák a nyakamon maradtak...

Alig fél óra múlva – a sufni és az íróasztal ajtaját is nyitva hagytam –, szóval nem sokkal ezután megjelent két felnőtt macska! Az egyik, ha jól láttam, pont az a tiritarka, ami, amikor ott voltam, Katiék teraszán heverészett. A másik egy koromfekete macska, nem sokkal nagyobb emennél (nem tudom, a macskáknál a kan sokkal nagyobb-e a nősténynél). A fekete nem ment be a sufniba, a tarka se nagyon mert. Nem mentem a közelükbe, sőt a fűnyírást is félbehagytam: a teraszról néztem őket, a legkevesebb mozgással. Láthatólag tartottak tőlem: a két nagymacska akármit is csinált, szemmel tartott engem. A tarka lehetett az anyamacska, talán pont ennek a kettő kölyöknek az anyja: végül csak bement a sufniba, majd nem sokkal ezután a két kicsivel jött ki! Nagyon aprók a kicsik, elég nehezen tébláboltak a nagy mellett, ám a nagy némileg ügyelt arra, hogy a két kicsi lehetőleg a lábainál maradjon. Elindult a család a kis ház terasza felé. Ez az itt kóborló macskák szokásos csapása, itt szoktak hátra, a magas gazban eljutni Katiék telke hátsó része kerítése felé. Vagy tudom is én merre...

A baj itt kezdődött. A kis ház teraszán is magas a lépcső (a kerítés is), ez egy felnőtt macskának nem probléma, de a kölykök ügyetlenek voltak, kicsik is. Már a lépcsőfokra felmászni sem nagyon tudtak: csak az egyikük tudott itt lépést tartani a nagyokkal. A másik lemaradt!

A két nagymacska elég hamar eltűnt a nagyobbik, ügyesebb macskával, a kisebbik kölyök azonban ott ragadt. Elég sokat próbálkozott, hogy fellépjen a teraszra. A nagymacska hibázott – persze nem túl okos állat ezek szerint –, mert ha nem átvezeti a kicsiket a teraszon hanem megkerülik, akkor mindkettő tudta volna a nagyokat követni. A kicsi, miután nagy nehezen felkapaszkodott a teraszra, egyedül maradt! Addigra a két felnőtt és az egy szem kicsi már eltűnt a csapáson. A kicsi meg itt ragadt! Nyivákolt egyfolytában, de a nagyok nem jöttek már vissza érte, ő meg nagyon tanácstalan volt, mit is csináljon.

Nem tudom, ilyenkor mi a teendő: gondoltam, ha elég életrevaló, akkor csak tudja követni a többieket. Meg sem mertem közelíteni: a nagyok eléggé tartanak tőlem ezért tartottam attól, ha ottan okoskodom, akkor a kicsinek a közelébe sem mennek. Nem tudom mi történt: sokáig, sokáig hallottam még a kismacska panaszos nyávogását, egyre halkabban. Remélem, megnyeri ezt a csatát... (Ha virrad, majd megnézem...)

Macska

(#2625) 2014. augusztus 18., hétfő

65426

Két egészen apró kölyökmacska – hát ezért járt ide az a fehért tarka macska mostanában...

Hát ilyen nincs... Két vagy három napja, amikor készültem füvet nyírni -- akkro eleredt az eső azért maradt el :):) --, a sufiban tetem vettem, a hosszabbítót és a fűnyírót akartam előszedni. A sufniban van egy öreg íróasztal, annak az ajtaja nyitva volt. A sufni nem, de az ajtó alatt simán átfér egy macska, láttam egyszer amit ott mászott ki. Na ennyit a bevezetésről... Szóval két vagy három napja amint ott teszek veszek, a szívbaj jön rám: valami kiugrott a nyitott íróasztal ajtaján, és elrohant a lábam mellett, nekem ért, valami selymes bundás jószág volt. Egérre, de mivel nagyobb volt, magasabban éreztem, patkányra gyanakodtam. Az íróasztal ajtaját mindenesetre bezártam. Ez az első felvonás. Most nem esik, semmi mentségem nincs, hogy ne vágjam le a füvet, megyek hátra, hozom megint elő a villanyvezetéket meg a fűnyírót, de volt egy olyan tippem, hogy nem patkány volt az hanem macska -- harsány siccegéssel nyitottam, ha ott van őkelme, ugorjon aztán fusson világgá. Hát nem: ehelyett veszett nyávogás fogad, egészen halk és egészen vékony hangon, kölyökmacskák hangján. Óvatosan nyitottam az íróasztal ajtaját -- és láss csodát, két kölyökmacska van odabent, ezeket (szerencsétleneket) jól bezártam, fogságba ejtettem, amikor az anyjuk, mert ezek szerint az anyjuk slisszolt el a lábam mellett a napokban, szóval ezeket jól bezártam amikor az anyjuk elszaladt. Mi a fenét kezdjek ezekkel... Egy műanyag csészében tettem oda tejet – tudja a fene esznek-e ezek ilyet, mindenesetre én mással etetni ezeket nem akarom, és akármennyire is utálom a macskát (ma is kellett a fűről macskaszart szedegetnem), annyira megátalkodott még én sem vagyok, hogy lapáttal agyoncsapjam, baltával lefejezzem vagy más módon elpusztítsam őket. Ezeket... Egy esély jár nekik is: nyitva hagyom az ajtót, ha az anyjukban van túlélési ösztön, értük jön, ha nem – hát így jártak, akkor biza nem lesznek az evolúció részesei...