(#2470) 2013. november 24., vasárnap

Szombaton megvolt ezen félév (nekem) utolsó főiskolás foglalkozása. Nagyon öszsement ez a képzés: a csoportok nagyon kicsik és a bajai főiskola erre a képzésre ebben a tanévben nem is iskolázott be első évfolyamosokat. (Azt nem tudom, hogy nem volt jelentkező vagy azért, mert a képzés felszámolása van éppen folyamatban...)

Sok évig a Várban volt a képzés (a számítógépesek a Fáy-ban), ezévtől minden óra a Fáy-ban van. Így volt ez tegnap is, a másodéveseknek én tarthattam foglalkozást. Nem egész naposdat, egy másfél órás foglalkozás után jöttem én, aztán volt az enyém után is egy másfél órás más foglalkozás.

A tárgy Információs rendszerek, a tartalma a programozással kapcsolatos: mi az az algoritmus, milyen algoritmusleíró eszközök vannak, ilyesfélék. Az elmélettel most nem vacakoltam: közreadtam a prezentációt ami sokkal bővebb mint egy bemutató. Csak gyakorlat volt, ami a korábbi évekkel ellentétben nem Pascal hanem – JavaScript. Mellette is, ellene is sok minden szólt. Ellene, hogy nem az a klasszikus programozási környezet, ellene hogy ha mindent meg akar az ember magyarázni, az objektumosság miatt rengeteg mindenre kell (kellett volna) sort keríteni. Mellette szólt viszont, hogy korszerű dologról van szó, hogy ezt azonnal tudja használni az, akinek kell ilyen és mellette, talán legfontosabbként – lehet, nem lenne szabad ezt fontos szempontként sorolni, szerintem az –, szóval talán legfontosabb az hogy látványos, eredményorientált és nem öncélú...

Nyolc feladatot válogattam össze, ebből négyet szép lassan lépésről lépésre megcsináltunk, az ötödiket már kutyafuttában, hiszen másik foglalkozás is volt az enyém után, percre pontosan be kellett (be illett) tehát fejeznem.

A csoport kicsi, de még így is nagyon nagyok a különbségek. Egy fő nagyon szépen haladt, vele sokkal többet is el lehetett volna végezni. Sajnos, akadt akinek az e-Mail csatolat kezelése is gond – nagyon igyekeztem nem felfortyanni, de lehet nem sikerült a bosszúságomat leplezni (a hallgatók szavaiból erre vonatkozó utalás hallatszott ki). Soha, soha sem fogom megérteni, hogyan lehet könyvtár-informatikus, akinek gond a fájl kezelés, gond az e-Mail csatolat kezelése vagy akinek nincs e-Mail címe (legalább is olyan, amit akárhol elér).

Persze ez csak szubjektív vélemény – a képzés sajnos elhalni látszik, ezek a kérdések hamarosan teljesen okafogyottak lesznek...