(#2628) 2014. augusztus 25., hétfő

Edit valamikor a tavasszal keresett meg, facebook üzenettel, hogy a nyár végén osztálytalálkozót rendezhetnénk, ugyanis negyven éve, hogy végeztünk az Ürömi általános Iskolában. Így kezdődött...

Az időpont végül is nyár vége lett: ez még talán nem annyira munkás és elfoglalt, hogy ezmiatt ne tudjon jönni, aki szeretne és már talán nem annyira nyár, hogy nyaraljon. (Bár így is akadt, aki mert kicsit csúszott a nyaralása dátumja, lemaradt a találkozóról.)

Későn indultam (elcsúsztam a nappal, későn indultam Pöttyösből vissza, bringával jöttem, kifelé tovább tart), majdnem négy volt, mire elindultam. Klári nénivel találkoztam út közben, együtt értünk oda pár perccel négy előtt. Egy féltucatnyian voltak akkor még csak: Pinte Edit (és a férje, akinek köszönet mert ő fotózott így mindenki rajta lehetett a csoportképen), Schieszl Mariann, Huszti Zoli, Ficze Gabi és azt hiszem Galgóczi Bandi is ott volt akkor már, Varga Berti kicsivel jött később és Szilágyi Misi is.

Amikor indultam, biztos ami biztos, vittem ernyőt is (ez nagyon okos döntés volt), ám mivel késésben voltam, a fényképezőgépet persze hogy elfelejtettem! Ezért vissza kellett, hogy menjek, még szerencse, hogy alig tíz perc alatt megfordultam. Akkorra már Glandzorf Kati is és Meskó Gyöngyi tanárnő is ott volt.

Klári néni elsőben és másodikban (talán harmadikban is?) volt osztályfőnökünk, az iskolához szoktatás, valamint az írás olvasás számolás megtanítása az ő feladata volt. Azt hiszem, az egyik, ha nem a legnehezebb feladat, amivel pedagógus iskolában szembesülhet. Gyöngyi néni pedig hatodikban vett át minket. (Ötödikben két osztályfőnökünk is volt, mint kisütöttük – negyven év nagy idő, nem mindenre emlékszik mindenki pontosan ugyanúgy de azt hiszem így volt).

Elég sokáig, majd' negyed hatig cseverészés, beszélgetés volt... Aztán, hogy az egybegyűltek eldöntötték, aki jött az már itt van, más nagyon nem várható. Előbb Klári néni mondott pár szót – végül is ő kezdett velünk –, azután Gyöngyi néni. Ezt követte az én mondókám: Edit kérte, mondjak az osztály nevében pár szót. Ez igen megtisztelő (nem tudom, miért éppen rám esett a választása). Ez is megvolt, nagy kő esett le a szívemről amikor végeztem (és még csak bele sem sültem!)

Hat is elmúlt azt hiszem, amikor átmentünk szembe, a görögkeleti (ortodox) plébániához. Ott készült csoportkép is. A templom nyitva volt – ezt is Edit intézte – és éppen egy vékony, fiatalember tett vett, mint kiderült, ortodox pap civilben. Ekkor csatlakozott a csapathoz, ekkor érkezett Vakán Ica (ővele nemegyszer találkoztam már a buszon jövet, menet) és Lender Rozi, na őt nem biztos, hogy megismertem volna, ha az utcán találkozunk. Kicsit nézelődtünk, azután visszamentünk a könyvtárba.

Ezután, hogy visszaértünk, hogy letelepedtünk – nagyon szépen előkészítették Editék, köszönet érte nekik! – sorra mentünk és mindenki mesélt magáról. Valamennyit. Ki többet, ki kevesebbet, ki bővebben, ki szűkszavúbban.

Tizenegy tájt már csak négyen maradtunk – Berti az utolsó busszal ment el, azt hiszem nem érte el, mert a buszt előbb láttuk elmenni mint Bertit elköszönni, de ő tudja – amikor elkezdtünk szedelőzködni. Ekkor már ömlött odakint az eső, na ezért írtam, hogy az esernyő bizony jó ötlet volt!

Mariann vitte el kocsival Icát és beszuszakolták Zolit is a kocsiba hátulra. Engem is kapacitáltak, d ehát nekem pár perc csak az Ady utcán végig, nem akartam kocsival menni.

Jó volt, örülök, hogy volt, örülök, hogy ott lehettem. Negyven én elég nagy idő: mindenki megváltozott és senki sem változott szemernyit sem: nem mindenkire ismertem volna rá, ha az utcán szembe jön, ám a viselkedése, nos az senkinek nem változott semmit! Aki halkszavú és tartózkodó volt diáknak az most is az, aki szeretett mesélni, középpont lenni – minden rosszallás nélkül, hiszen egészen egyszerűen van aki ilyen természet – az most is pontosan olyan, aki mókás alkat volt gyereknek az most is az!

Jó volt – köszönet érte a szervezőknek és reméljük, lesz még sok ilyen.