(#2313) 2013. január 20. vasárnap

xxxx

”Kinetikus művészet” - korábban a keretes lapok szemléltetésére csináltattam, most a DIV-ek és a CSS használatát tanultuk ezen... Szeretem ezt a feladatot, a második képen mutatottat városkép (Grande Arche, ezt láthattam is, nagyon tetszett) kapcsán.

xxxx

Ez lett a számonkérő feladat, három file-ból kellett összeszerkeszteni...

(HTML, XML és PhotoShop) A hét vége közeledtével égetően szükségessé vált a szombati foglalkozásokra készülni. Kétféle órasorozatot vihetek most a SzÁMALK Szakközépiskolában: a szombat reggeli órasorozat rendszergazda képzésben HTML XML szerkesztésről szól. Eddig csak HTML volt, az elmúlt órán már a CSS-se, foglalkoztunk. Sajnos a többség elég nehezen érti... Az előző foglalkozáson íratott számonkérés hosszadalmas volt, de ez volt az egyetlen nehézsége. Egy nagy, összetett táblázat az oldal váza ebbe egy kisebb táblázat kellett készíteni. Tökéletes megoldás azt hiszem nem is született, nagyon gyenge sajnos annál több... Pedig ehhez a feladathoz még „csak” kitartás és nagy odafigyelés kellett – azokhoz amiket ezután, ahhoz már a CSS (és a övetkezőhöz az XML és annak egy realizációja, a CSV) valamelyes ismerete, habár ez utóbbi kettőből – sajnos – az órarend sajátossága miatt (dupla foglalkozás az utolsó) már számonkérni nem tudok.

A délutáni foglalkozás még nehezebb. Maga a tananyag nem az, képkezelés PhotoShop-pal – a baj csak az, hogy én ezzel korábban nem foglalkoztam, sokkal-sokkal többet kell egy foglalkozásra készülni mint olyan témakör esetén amit korábban már tanítottam. (Ha lesz, ha lenne ilyen órasorozatom a későbbiekben, kevesebb munkával menne, majd meglátjuk). Szombaton egy kisebb feladat (liquid szűrővel egy gömbölyű alakzat kockává formázása) A számonkérő feladatban viszont az eddigiekben csinált feladatokat sorbafűztem: így megvalósult amit a tantárgyi program követel azaz komplex feladattal kérünk számon, megvalósult az hogy csak olyat kérjünk számon amit meg is tanítunk. Tartottam nagyon attól, hogy kevés lesz az el(ő)készített anyag az órára, de nem: a számonkérő feladat volt a második, és volt aki ötkor adta be – 16:50-ig tart a délutáni foglalkozás és szünetet még nem is tartottunk... Hab a torán – nem szeretem hab – hogy sajnos a programmal komoly gondok voltak: a PhotoShop Cs5.1 változatával dolgoztunk, hát az utolsó két foglalkozáson már csak nehezen, ugyanis a trial (!) verzió 30 napja lejárt... Fel nem tudom fogni, hogy az iskola, ha nincs pénze megvenni a PhotoShop programot, miért nem a grafika használatára és nem adott program használatára helyezi a hangsúlyt (főleg ha a képzettek nem is profi grafikusok lesznek, hiszen szombaton például szoftvertervezőket tanítottam), miért nem preferálja az iskola az ingyenes alkalmazásokat főleg, ha deklaráltan a tantárgynak (órasorozatnak) sem előzménye nincs sem folytatása, ha semmi más tárgy nem épít rá... Na mindegy, kérdés amire soha sem lesz válasz...