Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Nyomás alatt

(#2896) 2016. október 17., hétfő

Ebben a tanévben elég sok az órám. Négy lehetne, tizenhárom van. Ráadásul nem is egy tárgy hanem három, ráadásul ebből kettőt soha sem tanítottam (egy pedig soha sem létezett a szakgimnáziumi rendszer előtt).

Persze ettől még mindent megteszek, hogy felkészülten kezdjem az órát. Ha én megkövetelem a legényektől, hogy felkészültek legyenek, az a legkevesebb, hogy én is ugyanígy tegyek. (Az más kérdés, hogy nem kevesen közülük fütyülnek erre)

A 09.D-vel volt órám a múlt héten hétfőn. Az egyik legjobb tanterem az övék, ez az oldalszárny 31-es: 70 fős terem, lépcsős elrendezés, hatalmas vászon és remek kivetítő. A tananyag készen volt z órára, még dolgozatot is terveztem (ehhez is kell a kivetítő), így eléggé rosszul érintett, hogy a projektor bekapcsolásakor azt láttam, hogy a szöveg majd' harmada lelóg a vászonról.

Pech…

Ekkor jött a neheze. A projektor saját menüjében megkeresni azt, amivel vissza lehet állítani. Mindez a srácok vizslató tekintete előtt, és persze – nem volt abban rosszindulat – elég sokaknak volt elég szép számmal elég remek ötlete.

Hihetetlen idegesítő tud lenni!

Jobb hijján reset-eltem a projektort – na ez lett csak mókás igazán! A kép szépen megjelent, a vászon széleihez igazítva, de – fejjel lefelé… Egy kis ideig próbálgattam, hogy a menü melyik pontja fordítja meg, közben a srácok – jól nevelt kis csapat, nem harsánykodva de persze magukat visszafogni nem tudva – egyik ötlettel a másik után szolgáltak… Nagyon-nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne kezdjek el dühösködni… Nem kezdtem. Miután pár perc keresgélés után sem lett meg a megoldás, lemondtam róla. A projektrt kikapcsoltam, a dolgozat ugrott, az órát táblai munkával abszolváltam.

Szünetben ebben a teremben nem maradhatnak bent a tanulók. Kitereltem őket, és az üres teremben megint nekiálltam azt a nyüves projektort beállítani.

A projection menüpontban volt, percek alatt meglett.

Ez van.

Közlekedési alapismeretek, teszt

(#2666) 2014. október 4., szombat

Kilencedikeseknek, az ötből négy osztálynak taníthatom a „Közlekedési alapismeretek” c. tantárgyat. Ilyet korábban mi nem tanítottunk. Autószerelőket képzünk azaz gépészeket, persze sok villamos ismerettel. Két év múlva, a 2016-os nyári érettségin azonban a tanulóink már nem választhatják meg szabadon az ötödik érettségi tantárgyukat, hanem a „Közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika)” c. tárgy lesz számukra a kötelező. Korábban is volt „Közlekedési alapismeretek” tárgy, ez azonban alapvetően a közlekedés szervezési dolgokkal foglalkozott, na ilyet mi soha sem tanítottunk. Azután ketté vált a tárgy – nem is olyan régen – és lett egy közlekedés üzemvitel – ez tartotta meg a szervezési dolgokat – és egy közlekedés technika, ez az amivel, vagy amivel majdnem egészében a mieink foglalkoznak, amit tanítunk. Ennek része a szakrajz, az anyagismeret, a mechanika, az elektronika-elektrotechnika. És persze az a tárgy, ami a gyűjtőt tárgy nevét is viseli: közlekedési alapismeretek...

Na ezt az utóbbit taníthatom most kicsiknek... Fura tárgy, de mindegy – ezt kell tanítani tehát felesleges értelmezni, kritizálni meg ilyesmi, Könyv van hozzá és Gál Zolinak köszönet érte, remek tanmenet is, az óráimat projektoros terembe tettem, szóval a körülmények adottak, biztatóak...

Tegnapelőtt és tegnap volt az első számonkérés. Nem csináltam még ilyet soha sem, de a tapasztalatok jók: tesztet csináltak, méghozzá ütemezve. A számonkérés nem vesz el így sok időt, sok papír sem kell hozzá, igaz: a kivetítő igen. Egy diára leírtam a feltételeket. Elolvastatom. Nem elmondom. Ha elmondom, visszakérdez, lazul a fegyelem. Olvasni mindenki tud (nem jól, nem mindenki értve, de tud). Hagyok rá időt, amíg a kicsi, A7-es (!) papírszeletkéket megkapja, elolvassa amit a kivetítőn lát. Csend is volt rendesen :) Utána felírja a nevét a papírra. A dolgozat „megírása” annyi, hogy elolvassa, ki a dia bal-, ki a jobboldalán a kérdést (A és B csoport), amihez 3...4 válaszlehetőséget lát, és le kell a kérdés számát és a helyes(nek vélt) válasz betűjelét írnia... Csak ennyit! A PowerPoint lehetőségét kihasználva, a jobb- és baloldalon felbukkanó első kérdést, ha már látom, nem mocorognak tehát megválaszolták, egy kattintás eltünteti és a dia alján tűnik fel a következő kérdés. Nem érdemi változtatás, ha diánként nem négy – két A és két B – hanem csak kettő – A és B – csoportos kérdés van (ilyen most még nem volt, nem akartam elsőre sok kérdést), ekkor majd lehet hosszabb a kérdés, lehet több a válaszlehetőség, sőt horribile dictu akár olyan is, ahol nem csak egy a jó válasz. Majd meglátjuk...

A dolog nem olyan könnyű mint látszik. Úgy értem, az így feltett kérdéseket megválaszolni nem is annyira könnyű. A válaszok hasonlóak, a két csoport olykor – nem azonos sorszámmal – ugyanazt a kérdést kapja de ekkor meg megcserélem a válaszok sorrendjét. És: a kérdés megválaszolására véges az idő, ha továbblépünk, a kérdés már nem látszik.

A tapasztalat jó. A számonkérés gyors (persze nincsenek illúzióim, a jó válaszok egy része véletlen beletalálás is lehet). Gyors, de azért nem nagyon átfogó. Gyors, de nem kívánja a diáktól, hogy fogalmazzon. Viszont, és ezért döntöttem, hogy ilyet csinálok, az érettségi feladatsorban az első kérdések pontosan ilyenek. Kilencedikesek, messze még az érettségi, de az talán számít, ha a számonkérés az időközi is olyan, mint a záróvizsga.

Az eredmények vegyesek. Négy osztály írta meg, az első elég gyenge lett, a másik három elég jó, az E-sek viszont nem lettek kimagaslóan jók (persze lehet, nem is kell). Az átlag nem e és pí közötti – ezt tanította nekünk egyetemen a matektanár, hogy akkor jó a doli, akkor az osztály tudásszintjéhez igazított, ha az eredmények eloszlása normál (Gauss), és e valamit pí közzé esik, az átlag. Itt most a haranggörbe felfelé tolódik, ami persze egy új tárgy első számonkérése esetén, kilencedikeseknél talán nem is olyan nagy baj. Nem a közepes az eredmények közepe, de úgy nagyjából rendben levőnek látszik.

A módszerrel tehát érdemes foglalkozni :)

Péntek, iskola

(#2325) 2013. január 27. vasárnap

A péntek nem volt egyszerű – bár rosszabb is volt már. Petra nem volt, kettő óra az ő pénteki óráiból rám maradt. Az első a 09.E osztály egyik felének. Velük volt foglalkozásom csütörtökön is (és lesz hétfőn is). Mókás, jókedvű csapat, értelmesek is és Petra jól megtanította őket arra, ami most a tanagyag. Alapvetően nincs velük baj, bár kell a keménység, a határozottság, kell hogy érezzék, akár ha helyettesítés is van, azért az nem 45 perc jópofizás hanem pont olyan munka mint ha Petrával lenne óra (remélem nem rosszabb) Folytattuk amit korábban megkezdtünk. Persze lehetne továbbmenni de azt most nem akartam velük. Egy eléggé összetett feladatot, a malomról szóló prezentációt csináltuk meg. Ez nem ment egy óra alatt: csütörtökön kezdtük, aztán pénteken a nyelvlaborban folytattuk.

Nagyon hiányzott csütörtökön is a kettesben a projektor – a csuda tudja hova lett, erősködtem korábban hogy legyen ott, de se Petra nem használja se Gyuszi, amit nagyon nem értek Miért kell mesélni arról, hogy mit hol hogyan csináljon a gyerek a képernyőn, ahogyan Petra teszi és miért kell a tanári gép köré gyűjteni a gyereket ha meg akarja mutatni mi a teendő, ahogyan Gyuszi teszi. Na mindegy: ez van. Persze hogy ha az ott tanítók nem használják, és ha pusztulunk lefelé hála a körülményeknek és a folyamatos forráskivonásnak, hála annak hogy nem csak a pénz kevesebb de ráteszi a kezét ez meg az – a korábbi fenntartó például leemelt a nekünk szánt szakképzési támogatásból a hatalmas nagy semmiért! – meg hála annak hogy a fene nagy sikertörténet kapcsán a mostani fenntartó valahol a holdban vagy egy másik galaxisban van és semmihez sem lehet egyszerűen sem engedélyt de meg sem pénz kapni, (ami régebben a GSz volt, ott most telefonon senki sem elérhető, már, még ma meg az isten tudja milyen okokkal éppen nincs bent), szóval sikertörténet a javából hála a sok körülménynek csak éppen eszköz egyre kevesebb. Ami van romlik, ami romlik annak a javíttatására meg egészen egyszerűen nincs pénz. Ez az igazi sikertörténet! Például ugrott az a projektor, mert a műszaki vonal érdekérvényesítése erősebb, egy ott megpurcant projektor helyett persze hogy ezt vitték el. Ha nem használják a kollégák, itt akkor persze jól tették, hogy elvitték oda (nem tudom hova) – csak persze nekem meg nagyon hiányzott csütörtökön.

Meg lehet az órát így is tartani, de nagyon kell tudni mit csinál a gyerek, nagyon kell ismerni a feladatot is, meg a programot is amivel elkészítik. Sokszor jut eszembe, amikor ha kérdez a gyerek és nekem fejből, emlékezve a program megfelelő ablakára kell mondanom, hogy hol mit csináljon, hogy ami ez kicsiben, az lehet nagyban – a vakon sakkozás! Pénteken a nyelvi laborban esély sincs kivetítőre mert ott régen valami analóg rendszerrel tanították a nyelvtanár kollégák és kolléganők a diákokat, mostanra azt hiszem „csak” neteznek nyelvoktatási céllal... A 09.E-sekkel elvoltunk, a feladattal végeztünk is. Feszes óra volt, senki sem maradt le és nem volt olyan, akinél nem készült el: ritka az ilyen sajnos. Pedig mindegyiknek ilyennek kellene lennie.

Előtte is, ezután is is a szakrajzra készültem. Kora reggel amint megjöttek, beszedtem a srácaimtól a feladatot, a házi feladatot. Hát mit mondjak... Nem egy nyelvet beszélünk? Hiába mondom nekik, nem dolgoznak szépen, áttekinthetően, tisztábban kellene. Volt aki éppen hogy nem összegyűrve, de kétrét hajtva és koszosan adta be a rajzlapot, a másik valami cikkcakkos tépett szélű lapon adta be, a harmadik valami újrahasznosított barna csomagolópapíron. Házi feladatot! Szakrajzból! Volt aki, egy kilencedikesben jó tanuló, ott akarta megcsinálni, egy üres rajzlapot hozott – beszedtem, nevét ráírva megkapta érte az elégtelent! 15..17 évesek: mikor hiszik el hogy a kiadott feladat, házi feladat, nem kajla vigyorral a suliba, a beadás napja reggelén megcsinálandó, mikor hiszik el hogy a házi feladatot odahaza kell megcsinálni. Nem tudom ez mikorra javul valamit...

A harmadik óra egy másik kilencedikes csapattal volt, de mert a hely rendelkezésre állt, mert nem volt ott óta, bevittem őket a 37-esbe. Persze hogy pont akkor kellett Gábornak a szervert újraindítani, ami azt jelenti, hogy a 37-es tanári monitorja kell neki ehhez, így nem hogy a srácoknak net, de még kivetítő sem volt. Hát... Ez van, ebből kell valamit kihozni. Mivel mindezeket a rossz körülményeket persze csak az utolsó pillanatban tudtam meg. Rögtönözni kellett – nem szeretem az ilyeneket mert ezek nem mindig sikerülnek... Most is prezentáció kezelés volt, de kis elmélet is (nem nagyon kedvelem, az informatika gyakorlati tárgy), egy kis fecsej arról, mi is a prezentációkezelés, aztán hogy fenntartsam az érdeklődést: mindenki saját magáról írt pár sort és készített ebből prezentációt. Az animálásig már nem jutottunk el. Majdnem semmi eszközzel kellett értelmeset csinálni, talán ez az lett, értelmesen kitöltött, nem haszontalan óra...

A hatodik óráig levő időt arra (is) felhasználtam, hogy konzultáltam Zsil-lel. Szombaton a három háromórás blokkból az utolsó a multimédia foglalkozás sorozat utolsó foglalkozása. Most mozgókép és hang szerkesztése a feladat. Zsil-től kaptam egy Adobe Premier-t, azt amit annak idején nem kevés pénzért megvette a suli. Egy iskolai ünnepély felvételén bemutatott pár fogást, amiért nagyon hálás vagyok neki. A filmet három részre darabolva az utolsó két részt megcserélte, majd a film elejére egy fekete képernyőt tett, majd feliratot. Elejére is, a végére is. Utána effekttel megcsinálta, hogy a vágásoknál ne ugorjon... Aztán renderelt... Nekem ezek ismeretlenek voltak, de nagyon hálás vagyok, hogy megmutatta, enélkül a szombati harmadik foglalkozással nagy bajban lettem volna... Nagyon féltem ettől a foglalkozástól, de mostanra egészen tetszik, ezt érdemes lenne akár a középiskolai tanításba is bevinni, ha lenne ingyenes program és a dolog nem lenne gépigényes. A gyerekeknek egészen biztosan igen nagyon tetszene.

A hatodikban szakrajz volt az enyéimekkel. A vetületi ábrázolás témakőr végénél tartunk. A csapat nagy része nem veszi a dolgot komolyan – lásd fentebb, amit a házi feladatról írtam – és ami még rettentően zavar: állandóan, szünet nélkül beszélnek! Nem tudom mi a fenét lehet ezzel kezdeni: a pénteki óra után kétharmadának semmi dolga, a harmadik harmada meg műhelybe megy utána. Így vagy úgy, a lényeg, hogy ha fecsegéssel meg fegyelmezetlenkedéssel elvacakolják nekem az időt, hát tovább ott tartom őket. Erre nagyon-nagyon szoktak neheztelni. A szülőin is szóba kell majd ezt hozzam... Megmondtam nekik, hogy sok mindent lehet csak azt nem hogy a feladatot nem végezzük el! Most a kúp mindenféle ferde síkokkal való metszését csináljuk. Sajnos hogy nem nagyon tudom a többség érdeklődését felkelteni – pedig nagyon érdekes dolog. (Nem tudom, mennyi bajom lesz a hétfőn elkezdeni szándékozott axonometrikus ábrázolással...)

Pénteken volt egy hetedik óra is. Edina osztályában vagy hatan érettségizni szeretnének, kértek korrepet... A hetedik óra neki is nekem is jó, a 37-s rendelkezésre áll. Most már ment a szerver, most már rendelkezésre állt a kivetítő. Évával nem sok adatbázisos feladatot csinálnak (tavaly Erika tanította őket de az év majdnem felét, többet is talán én dolgoztam velük mert Erika tartósan betegállományban volt), szóval nem sok adatbázisos feladat volti ebben az évben, hát mondjuk ezen lehet segíteni. Azzal foglalkoztunk, persze SQL-lel (a QBE rács csal lúzereknek való bohóckodás). Azt viszont nem értem, hogy Éva az érettségiről miért nem mesélt el neki, minél többet. Vagy megtette, csak a diákok letagadják? Nem tudom. A srácokkal tehát, mind a hárommal :) SQL-ben egyszerű lekérdezésekkel adatbázist kezeltünk, nem nagyon reagáltak, nem tudom miért voltak annyira megszeppenve, de remélem majd később feloldódnak.

Délután hamar elcsendesült az iskola... Kicsit a naplóellenőrzőssel bíbelődtem, aztán a szombati foglalkozásra készültem. HTML, XML... Sajnos eléggé kevés időm maradt rá, de hát ebből kellett valamit kihozni. Nem maradtam sokáig... Este Pöttyösben feltettem az asztali gépre a Premier-t, a filmet kipróbáltam vágni szerkeszteni, nagyjából meglenni éreztem vele. Az AudaCity egyszerűbb történet, ingyenes program, nem is annyira gépigényes. Nagyon fáradt voltam, el-elaludtam az asztali gép előtt, a kis gépen a másik foglalkozásra készülni már nem is volt energiám

Információs rendszerek

(#2296) 2012. december 20., csütörtök reggel hat óra

Nem jó idők jönnek...

Eddig sem volt nagyon sok eszközünk, de most rohamosan szűkölnek a lehetőségeink. Ami megvan, folyamatosan amortizálódik, ami felújításra, javításra szorulna, úgy marad és használjuk ahogy tudjuk... Van, hogy nem tudjuk...

A régi számtechben mindig is volt projektor, most nincs. Az oldalszárny műszaki nagy előadóban tönkrement az ottani és azt ami itt volt, oda tettük át. Az ottani képzés stratégiailag fontosabb, infót meg maholnap senki sem fog tanulni hiszen a mostani oktatásirányítás abban a formában ahogyan eddig volt, feleslegesnek minősítette (abban a formában meg ahogyan elképzelik, egészen egyszerűen nem tanítható). Mindegy, ez van nem érdemes ezen rugózni, a véleményünket senki sem kéri, a fenti döntéseket itt lent a béka segge alatt 100 km-re egészen egyszerűen végre kell hajtani.

60141

Bal oldalon fenn hagytam a szerkesztés fordítás futtatás vázlatát, jobb oldalora éppen elfértek az apró programok kódjai, egyik a másik után...

Szóval nincs projektor az egyesben... Szombaton volt foglalkozásom, ebben a félévben az utolsó az EJF-esekkel. Mivel elmélet is meg gyakorlat is volt, előbbit az egyik emeleti tanteremben tartottam meg ahol még van projektor. (Ha az utolsó projektor ízzó is ellobban majd, az lesz a nap amikor a prezentációkezelőt mint a régi gazdagabb világ fényűzését, egészen egyszerűen elfeledhetjük...) Aztán lementünk a tanterembe a foglalkozás gyakorlati részére...

A programozási tételek hangsúlyos részt kapnak ebben a tárgyban, hát a program készítésével foglalkoztunk. Mivel az idő igen kevés, az egyik, ha nem a legnehezebb résztémára kevesebb az idő mint mondjuk a hálózati ismeretekre – amire szerintem feleslegesen van kettő alkalom amikor egy fél elegendő lenne – ezért éppen csak az alapfogásokat tudtuk átvenni, azt is (és éppen ezért) csak egy mára valóban nem korszerű környezetben, Pascal nyelven...

Azért amit lehet, kihoztunk belőele, azt hiszem. Projektor hijján a táblára kellett dolgozzak, elmaradt a lehetőség amit a projektoros munkában leginkább kedvelek, miszerint a munkát szépen fokozatosan építjük fel: egy apró kódot nem az elejétől a végéig írunk meg, hanem előbb a vázát, majd egyik kiegészítést a másik után eszközölve, a forrást nem lineárisan építve hanem egyik-másik részéhez visszatérve és funkcionálisan bővítve alakul az ki. Mindegy, ez van! Amit megcsináltunk, messze alatta van annak, amit meg szerettem volna (és amit szerintem meg is kellene könyvtár-informatikusokkal), de hát ne zúgolódjon az ember mert ha majd ez sem lesz, akkor még erre a kevéskére is nosztalgiával gondolunk majd... Kevesebbet dolgoztunk fel mint szerettem volna de remélem amit lehetett azt elvégeztük. Ennyit, ilyen komplexitású programocskákat tudtunk megcsinálni, elmondtam amit nulláról indulva az adott nyelvi környezetről el kell – minimum – és az adott keretek között egyáltalán lehetséges – maximum – az megvolt... A csoport kicsi, a hangulat barátságos, majdnem családias, mi kell még? :)