60797

Francia vendégeink a Díszteremben

60799

Az ötvenhármasban – ide elég nehezen fértünk be... Itt nem volt szakavatott vezetés, nekem kellett beszélnem arról amiről csak körülbelül tudom, hogy micsoda...

60802

A csarnok egyesben, itt motorokat, nyomatékváltókat szerelnek a tanulóink, a képen: egy kinyitott, szétszerelt nyomatékváltóművet nézeget a csoport két lánytagjának egyike. Balról a könyvtáros kisérőtanár, jobbról a műszaki rajzot tanító francia kolléga

60805

A csarnok hármasban kaptam el a képet úgy, hogy rajt vannak a francia vendégek is, a mi diákjaink is... Itt a kétféle képzési forma különbsége érdekelte a diákokat, az hogy a mieink „bac” után vannak – az náluk superior :)

(#2329) 2013. február 13., szerda

Kettőre jött egy francia diákcsoport. Ők szerdára ígérkeztek de egy nappal korábban jöttek. Vagy öt tanár jött velük, érdekes egyéniségek, már ha ennyi rövid ismeretség után lehet egyéniség megismeréséről beszélni. Volt egy középkorú férfi és egy valamivel fiatalabb nő, utóbbi törve még magyarul si beszélt, akikről sok nem derült ki mert ők a diákokkal voltak, a másik három kollégáról több kiderült főleg mert velük leültünk kicsit beszélgetni az igazgatóiban. Egy velem nagyjából egykorú vékony magas hölgy volt a tolmács (restellem de neveket nem tudok). Egy középkorúnál valamivel fiatalabb, középmagas, kissé pocakos úr volt e hármas egyetlen férfitagja. Ő volt az egyetlen műszaki, igazi franciaként mindenről ami az oktatás, képzés, megvolt a véleménye és ennek hangot is adott, egészen egyszerűen: sokat sokat beszélt... Szkaját tekintve ha jól értettem a tolmács szavait, műszaki rajzzal foglalkozik, a műhelyekben mutatott minden műszaki dologhoz jól értett. A legidősebb hölgy, erősen őszült, alacsony vékony kollegina könyvtáros, a harmadik kollegina korban valahol kettejük között pedig közismeretis reálos: matematika–fizika szakos. Oreans-ból jöttek, egy ottani nagy szakképző iskola 50 tanulóját kísérték el, ez valami helyi program aminek keretében Európai iskolákat látogathatnak évről évre végig, keleten és nyugaton. Ahogy elmondták, a program minimum 10 éjszaka hosszú utazásokat finanszíroz, a diákoknak csak az élelmezésüket kell maguknak állni minden mást a program, a francia kollégák szavaival valami Helyi Tanács áll. Most Pozsonyból jöttek, Budapest után Győrbe mennek az Audi gyárat megnézni, aztuán Bécs majd Brüsszel és utána haza, Orelans-ba...

A látogatás azzal kezdődött, hogy az igazgatóiban elbeszélgettünk – a tolmácsnak hála értettük is egymást, bár amennyire értettem olykor rövidített amikor fordított: innen oda is, onnan ide is. Nagyon jó volt megint sok év után ismét élő igazi francia szót hallani (a szakrajzos francia kolléga intonált kissé nehezebben érthetően, és persze a diákok szinte mind, akivel persze beszéltem mind rémesen, a többiek kollégák nem). Aztán Tóth Laci a tolmács segítéségével egy rövid prezentációval bemutatta nekik az iskolát majd két csoportra bontottuk őket, egyikkel az egyik magyarul is franciául is tudó kísérővel Laci a másikkal és a tolmáccsal pedig én mentem körbe az épületen bemutatva nekik hogy hol mit és hogyan tanítunk. A 36-osban szerencsére Kövi Miklós kolléga szakavatottan tudta mindezt elmondani. A szakrajzos francia kolléga már itt elemében volt, mert ahoyg elmondta, a most lezajlott oktatási reform miatt náluk ilyen nincs, egészen egyszerűen nem lehet, mert az ő diákjaik nem tanulhatnak szakmai dolgokat ilyen labor körülmények között: egyből az autón kell a fogásokat elsajátítani. Tetszett neki ahogyan mi csináljuk, csinálhatjuk és erősen kritizálta azt amit és ahogyan nekik kell... (Ez visszatérő motívum volt a szavaiban). A francia diákok között volt két alacsony, vékony csinos kislány, őket igen nagyon megcsodálták a mieink (akiknek még volt ilyen kései órán foglalkozása). Az egyik diáklány kérdezett rá nálam hogy a mi diákjainknál náluk lehet a telefonjuk? (Az egyik mi diákunk előtt volt a munkaasztalán, ezért juthatott eszébe.) Ahogy kivettem a válaszából – sajnos gyakorlat hijján is, meg mivel soha sem tudtam eléggé, hát most elég nehezen értettem meg a francia szót – szóval ahogy megértettem a válaszát, náluk eléggé és erősen tiltják, hogy a diáknak iskolában nála legyen a telefon. (Fogalmam sincs, hogy ezt mikétn lehet kivitelezni pláne náluk, ahol természetes hogy a diák visszabeszél, sokkal inkább – sokkal természetesebb és sokkal inkább beszél is vissza – mint nálunk.) A harminchatos után az ötvenhármasba mentünk, szerencsére nyitva volt és szerencsére diákok is voltak itt de sajnos Tibor nem, így valami keveset nekem kellett erről elmondani. Ezután a csarnokok következtek, előbb a motor- és nyomatékváltószerelő, aztán a diagnosztikai, na utóbbi heylen Hangya Gabi sokat, sokat mesélt nekik – és a szakrajzos kolléga a tolmács segítségével megint sokat csevegett arról ami szerinte jó és arról még inkább ami nem annyira, a saját szakmai oktatási rendszerükbe összevetve a mienkkel, legalábbis abból annyival amit láthattak. Itt már erősen tűkön álltam mert közelgett az öt óra amirko „fellépésem” volt a SzÁMALK-ban, de azért türelmesen megnéztük még a diesel befecskendező műhelyt ahol Bükkfejes Gyuri mesélt nekik majd az autóvillamossági műhelyt ahol senki sem mesélt legfeljebb csak én, és a szakrajzos kollégával megvitattuk, milyen már hogy náluk a 75 eurós rezsi óradij miatt fődarabot személyautó fenntartásban cserélnek, nem javítanak (a haszongépjárművek fődarabjai annyira drágák, hogy ott a javítás rentábilis). Hát ez elég pazarló hozzáállás, nem is teszi lehetővé sok apró ügyes fogás megtanítását, de hát ez legyen az ő gondjuk, nekünk sajnos ennél sokkal földhözragadtabb és a napi túléléshez sajnos sokkal közepibb gondjaink vannak.

Innen visszavittem őket a Díszterembe ahonnan kiindultunk és bevártuk Tóth Laci csoportját, addig cseverésztünk (én meg aggódtam, hogy elkésem a programozás órámat).