(#2718) 2014. december 3., szerda

66103

Lev Nyikolajevics az ürömi Egészségház előtti kerékpártárolóban Elég hülye egy megoldás, itt aztán semmi de semmi sincs, amihez a bringát oda lehetne láncolni...

Pénteken mentem ki legutóbb Ürömre. Nem nagyon későn, négykor ér véget az órám, ha jól emlékszem negyed öt után pár perccel már indultam is, de ebben az évszakban akkor már sötét van. Az egész utat sötétben kerekeztem le. Hideg volt, fáztam rendesen (de akkor még legalább az eső nem esett). Ilyenkor, ha nincs fény, majdnem esélytelen a kis géppel fényképezni, de az ürömi kaptatónál csak nem tudtam megállni (főleg mert ott úgysem tekerek soha, na az is esélytelen hogy a Kálváriánál én Len Nyikolajeviccsel feltekerjek, lehet egy váltós bringával menne bár kétlem).

Már korábban észrevettem az ürömi Egészségház előtt a kerékpár tárolót. Mos, hogy kerékpárral járok a városban, jobban figyelek erre, a bringát olykor le kell tenni, leláncolni és nem mindegy, hogy mihez. (Egyszer facebook-on láttam olyat, hogy valaki egy Demszky-karóhoz láncolta, ami elég vicces hiszen csak meg kell emelni, a bő egy méter magas karó semmire se jó ez ügyben.)

Na ez a biciklitároló pont ezmiatt elég érdekes. Az aki döntött, hogy ide ilyen kerüljön, nem jár kerékpárral, soha ilyesmire neki kerékpártárolót használnia nem kell. Ez csak megtámasztja a bringát, kikötni, leláncolni ehhez nem lehet. Akkor meg minek? Ha türelmetlen és szélsőséges akarnék lenni, még le is írnám ami elsőre eszembe jutott róla: jó nagy hülye lehetett aki ezt kitalálta – habár lehet, volt rá oka de fogalmam sincs, mi. Egy biztos, én nem hagynám itt Lev Nyikolajevicset még akkor sem ha egyfelől Lev nem az a kívánatos darab egy kerékpártolvaj számára (bár ki tudja), másfelől Üröm az öt leggadagabb település (ezt komolyan olvastam valahol), így nem valószínű hogy pont egy Lev kiállítású és korú bringát akarna valaki megfújni. De, mondom, az ördög soha sem alszik!