(#2782) 2015. augusztus 21., péntek

neurohr-vilmos

Vili bácsi az egyik legutóbbi érettségi találkozónkon...

Az elmúlt szerdán én voltam bent az iskolában ügyeletes, akkor tudtam meg, hogy Vili bácsi meghalt. Nem volt jól az utóbbi időben, de a halálhír mindig váratlan, mindig megdöbbentő. Egy dolog, mit tud az ember és egy másik, mit hisz el…

1975-ben találkoztam először Vili bácsival, hát akkor én még jóval zsengébb voltam, diák. Abban az évben minket még nem tanított, a következő és talán a rá következő évben is igen. Gyakorlatot, ez biztos és autóvillamosságot, ez is biztos. Akkoriban nem nagyon volt még elektronika, „csak” indítómotor, dinamó, feszültségszabályozó, vezetékezés, ezekre emlékszem nagyjából. És arra, hogy igen nagyon szigorú tanárnak ismertük meg, szigorúnak, következetesnek és igazságosnak. Nem minden tanárt vettünk komolyan – őt viszont nagyon is. Ezzel együtt igen nagyon szerettük! Majd minden, ha nem mindegyik érettségi találkozónkon ott volt.

Később amikor már a suliban dolgoztam, munkatárs volt. Utóbb alapgyakorlatot tanított a diákoknak. Szerették, bár azt hiszem a szigora sokat enyhült. A kollégák nagyon szerették, sokáig, amíg tehette, minden vízitúrán ott volt. Azt hiszem, ő volt az utolsó aki tanított is és akivel együtt is dolgozhattam, egy munkahelyen. Volt aki nyugdíjba ment és sajnos sokan sokkal-sokkal messzebbre… Mint most Vili bácsi…

Nyugodjék békében!