(#2848) 2016. február 14., vasárnap

Pénteken történt, reggel, a suliba kerekeztem. Már a vége felé tartottam: a Duna parton a Szabadság híd déli részén szoktam áttekerni. A balra kanyarodással vigyázni kell, a mögöttem jövő egyenesen továbbhaladó biciklisekre – volt már hogy éppen csak elkerültek – és a villamos sínekre is, pocsék állapotban vannak, ha ráadásul esik is egészen veszélyesen csúszhatnak. (Egyszer Óbudán taknyoltam egy orbitálisat ilyen villamos sínen, a fonódás miatt építkezés volt, sínek között kellett tekerni, a sín fordult az út egyenesen tovább, mögöttem autó, nem mertem elég meredeken nekimenni a sínnek, persze hogy elvágódtam, a fejem koppant a betonon, hála a sisaknak nem lett baj.) Most száraz volt az út és forgalom is alig, reggelente nincsenek sokan. A Szabadság híd délutánonként, visszafelé viszont elég rossz: telidesteli van turistával, ezek többsége a kék órban a várost fotózza, persze hogy nem figyel, hogy és ha hátrébb kell lépni, simán az ember elé lépnek… De most reggel volt. A híd tetejéig taposni kell, a másik oldalon viszont gurul a bringa. Nem eresztettem meg nagyon mert egy csoport embert láttam a hídfőhöz közel. Turisták, kora reggel…? Mindegy, kikerülöm őket… Nem nagyon mozdultak oldalra, hát csengettem kicsit. Ez elég szokott lenni, neki csak egy lépés, én elférek, a dolog rendben van. Most nem. Mintha csak a csengőre történt volna, a szélen álló megtermett felöltős úr még jobban elém lépett, egyre fogyott a hídszerkezet és közte a távolság… Vagy rosszindulatú volt vagy buta. Bár a lényegen nem változtatott, csak úgy tudtam elkerülni, hogy nekimenjek, hogy lenyomtam a bringát. Egészen megütöttem a térdem, mindkettő. OK, vigyáztam volna jobban, ez van. Hanem hogy az úrnak állt még feljebb! Elkezdett kiabálni velem – én meg már vettem a levegőt, hogy alaposan odamondok neki, ám akkor vettem észre, hogy ez a derék alak olaszul kanyarintja amit felteszem, kanyarintott, az arckifejezése és a gesztusai nem nagyon hagytak kétséget afelől, hogy igencsak mérges! Legyintettem, felesleges kiabálnom vele, igazam sincs egészen de ami lényegesebb, úgysem érti meg. (Vagy lehet nem az utóbbi hanem az előbbi lényegesebb?) A társaságban mellette levők közül egy vele korabeli hölgy valószínűleg csitítgathatta, de ezt sem értettem. Legyintettem, feltápászkodtam. Se nekem se a bringának baja nem lett (csak a térdeim sajogtak kicsit), felültem, elkerekeztem. Még hallottam az úr dühös perelését, és ekkor csak nem tudtam megállni hogy – a feltartott középső ujjal ne jelezzem neki, mit is gondolok erről az egészről…