(#2298) 2012. december

Nemsokára karácsony... Egy ideig most nincs iskola...

Az utolsó nap péntek volt, nem szokványos nap... Soha sem szokványos persze az ilyen utolsó nap. Pénteken az enyéimek műhelyben vannak azaz csak kétharmada jön reggelre. Igaz, kora reggelre, negyed nyolckor kezdődik nekik a műhelyfoglalkozás. A nagyteremben – díszteremben nevezzük, bár nem valami díszes – tartottuk ebben az évben is az évzáró ebédet ahova nyugdíjas kollégáinkat is meghívjuk mindig.

A terem azonban sok minden másra is szolgál, reggel át kellett rendezni – ehhez négy legény jött fel a műhelyből. A délelőtt kapkodással szaladgálással telt el, közben próbáltam a szombati két foglalkozásra készülni. Konkrétan a HTML, XML foglalkozásra, mérsékelt sikerrel... Két nagyobb szünet volt, az elsőben a tantestület kapta meg a karácsonyi ajándékát, a másodikban pedig a tantestület tagjai kis műsort adtak a tanulóknak, na ez is évek óta hagyomány.

Ezután jött az osztálykarácsony. Előtte három srácot elküldtem vásárolni. Hát lehet, hogy nem jól választottam ki őket, mert hülyéskedésre használták ki az alkalmat, persze végül is megvették amit meg kell. Az osztálykarácsony elég hangos volt, nem tudom mi okosságot lehetne tenni velük, de rettentő hangosak és rendetlenek. Egy ilyen alkalom nem az az alkalom amikor le lehetne teremteni őket de azért mégis elég zavaró ez a viselkedés. Megvolt, az osztálykarácsony is megvolt, Ezután következett a tantestületi karácsony.

Sok éve hagyomány már, hogy a valaha nálunk dolgozott, már nyugdíjas kollégákat is meghívjuk. Sajnos többen is lemondták: erre vagy arra hivatkozva kimentették magukat. Így is szép számmal jöttünk össze. Előbb kis műsor volt, ebben mint már jó pár éve, betlehemes játék, kollégák szerepeltek énekkel, majd Edina beszéde következett és utána pedig a karácsonyi ebéd. Régebben a kollégák főztek, most a szomszéd iskolából hozta át Erzsike és segítői.

Ebéd után csevegés, aztán egyik kolléga köszönt el a másik után, és szép lassan kiürült az épület. Lassan: az ebédnek kettő körül lett vége és hat óra körül lett teljesen üres az épület. Akkor jöttem el én is.

60162

A Díszteremben az első nagyszünetben kapta meg a tantestület a karácsonyi ajándékát: az étkezési utalványok második felét...

60173

A tanári kórus a mostanra hagyománnyá vált karácsonyi műsorával (ezt az utolsó nap egyik szünetében tartjuk)

60197

Osztálykarácsony a 10.E osztályban, 2012-2013 tanév...

60200

Osztálykarácsony a 10.E osztályban, 2012-2013 tanév...

60203

Osztálykarácsony a 10.E osztályban, 2012-2013 tanév...

60208

A Fáy Díszterme, kész, teljes a berendezés. A kép közvetlen az ünnepi ebéd előtt készült

60230

A karácsonyi ünnepi műsort annak szerkesztője, szervezője nyitja meg, Parti Gábor (magyar-történelem) tanár úr.

60266

A betlehemes játék szereplői

60268

Részlet az ünnepi műsorból (balról jobbra): Parti Gáborné (angol), Dr. Zántó Edina (magyar, történelem), Tóth Károly (testnevelés)

60280

Dr. Zántó Edina igazgatónő ünnepi beszédet mond