(#2806) 2015. november 28., szombat

Nem, nem hegyet akarok mászni bár amíg ezzel a dologgal idáig eljutottam, volt hogy úgy éreztem, ez egy véget nem érő felfelé kaptató… Igen, megint a portfólióról van szó. Majdnem kész: két szabadon választott dokumentum hiányzik még, ebből az egyikre konkrét ötletem van (azaz „csak” meg kell írni, formába kell önteni), a másikkal kapcsolatban még nagyon homályosak az elképzeléseim… Ha ez a kettő megvan, megy fel ez is az OH felületére. Mindent, amit megcsináltam, azonnal feltöltöttem, soha sem lehet tudni mikor lesz tolongás, mikor lesz a szerver túlterhelt. (Ráadásul így, ellentétnem a kollégáimmal akik sorstársaim is ebben a szakaszban ami a portfólió készítést és feltöltést illeti, velük ellentétben van sejtésem arról, miként kell és arról is, mik ezzel kapcsolatban a nehézségek.) Biztosan lesz ilyen, mivel nagyon közeleg a határidő. Még az óratervekhez oda akarok ODP anyagot JPG-ben illeszteni (erre tegnap Hegedűs Judit portfóliójának szerkesztésére remek gyakorlás volt) és szeretném átnézni valamennyi szöveget, elhinteni benne itt-ott (sok helyen!) a kompetenciák neveit, az indikátorok neveit. A feltöltött dokumentumokat állítólag szoftver ellenőrzi, kötve hiszem, hogy egy heurisztukus algoritmust alkottak volna erre (vagy meg- illetve bérbe vettek valami titkos szolgálattól, ugyanis tutira létezik ilyen), ami körülbelüli előfordulásuk, értelem szerinti (és nem karakterhelyes) felidézése esetén is találatnak jelzi ezeket (kompetencia, indikátor). Dehogy akarok én 100%-ot (nem ilyen értelemben csúcs a mára tervezett csúcstámadás), csak éppen hogy 75%-ot, ennyi kell hogy megfeleljen az ember. Ha ez megvan, kész vagyok – szerencsére nem úgy –, akkor megvagyok ezzel, akkor már semmi olyat ezzel csinálni nem fogok és nem is lenne értelme, ahol és amiben a ráfordított energia nem haladná messze meg a várható hozadékot. Akkor azt mondhatom kész, ezzel több dolog nincs, akkor már csak várni kell hogy értesítsenek, mikor is jön (és ki is jön) órát látogatni, portfólió védést meghallgatni. Ez a mai feladat, ma ezzel meg kell legyek – a suliba megyek, ott elég nagy a sávszélesség, a gép is gyors, és mivel szombat van, csend is lesz meg nyugalom. (Meg hideg, de hát a csúcstámadás már csak ilyen :))