Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Pendrájv

(#2861) 2016. március 13., vasárnap

Pénteken hazafelé vettem AAA telepeket (a bicikli hátsó lámpájába meg a vérnyomásmérőbe) és ha már ott voltam, egy pendrájvot is. A most használt 4 Gbyte-os és lassan betelik. Miért tartok rajta annyi vacakot? Egyszer futottam bele abba, hogy a használt gép egy kikapcsolás után már nm indult el azaz semmihez sem fértem hozzá amit annak előtte csináltam, mentettem. Na azóta akármennyi időbe is telik, akármit is csinálok, nem csak a gépre mentem le, hanem pedrájvra is, ugyanolyan mappa szerkezetbe mint a gépen. A most használt 4G-s pendrájvot nem mindig ismeri fel a gép, ezért is, meg mert lassan kicsinek bizonyul, itt volt az ideje beruházni. Egy újba és egy nagyobba ruházzak be. A MediaMarkt-ban (a Bécsi út Vörösvári út találkozásától nem messze) volt is válszték, 64G-s, 32 G-s, de az nekem roppant drága. 16 G-sen gondolkodtam de aztán maradt a 8-as… Egy sony lett a győztes. Amikor géphez kerültem, szépen megformáztam (FAT32-re, nem tudom ezt jól tettem-e, mondjuk senki más nem használja tehát a jogosultság kezelés nem hiányzik, titkos cuccok sincsenek rajta – nem hiszem, hogy az NSA-nak az én közlekedési alapismeretek órai prezentációra fájna a foga. 8G megformázása eltartott egy darabig, de meglett. Aztán szép sorjában átmásoltam rá amit fontosnak tartottam. A negyede ha megtelt. Eddig rendben is volt a dolog. Új cucc, finoman kezelem, szépen lecsatolom mielőtt kirántom a gépből. Aztán valamiért vissza, és itt következtek a meglepetések. Már az is fura volt, hogy két eszköznek látszik: Sony 8X az egyik (ez volt eredetileg, formázás előtt a kötet címke) és azon a kötetcímkén is amit én adtam neki. Persze hogy z utóbbin csatoltam le. Ám amikor ezután ismét visszatettem a gépbe akkor már csak a Sony 8X címke látszott, a méret rendben de – semmi, abszolút semmi sem volt rajta. Teljesen üres volt! Ez meg mi? Így bízzak meg a tárolóban? Elmentem a cuccot és semmit sem találok meg rajta? Ma reggel ismét tettem egy próbát – nem akartam tegnap hirtelenjébe leformázni ismét, majd csak meglátom mi lesz – és láss csodát, most megint látszik két kötetcímkén két eszköz, a Sony 8X most i teljesen üres, a másik az általam adott kötetcímkén rendben ott van minden. A csuda se érti ezt… (Update: csodák úgy látszik tényleg nincsenek: egy 8G-s memóriakártyát tettem korábban a kártyaolvasóba, na ezt tévesztettem össze a pendrájvval :))

Szombat

(#2309) 2013. január 12., szombat

60629

Napkelte január közepén, olyan fél nyolc tájt...

Péntek este annyira volt erőm, hogy kiválogattam, milyen feladatokkal próbálkozom majd a szombati foglalkozáson, a multimádia a kritikus. A HTML, XML foglalkozáshoz megcsináltam a számonkérő feladatot még pénteken délután. Szombaton nagyon korán akartam kelni, hogy rendbe tegyem ezeket, de persze a „nagyon”, az nem sikerült...

Háromnegyed nyolc tájt indultam, Kelenföldre végül is nem kellett menni... A SzÁMALK környéke reggel még nem nagyon zsúfolt (nem úgy délben, kora délután). Az első foglalkozás a HTML, XML. Azt korábban jeleztem a hallgatóknak, hogy lesz számonkérés, bár a végére ígértem de meggondoltam magam és azzal kezdtünk – na ez igen nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel a számonkérő feladat ha bonyolult nem is, de hosszadalmas volt igencsak. Legalábbis sokat-sokat dolgoztak rajt’ a hallgatók. (Ha a végére hagytam, elég nagy gondban lettek volna és persze én is...) Sajnos pár dolgozatot leszámítva közel sem születtek jó megoldások – pedig ez még „csak” a statikus, CSS-nélküli HTML volt, igaz táblázatot táblázatba ágyazva, de hát ők nem felhasználói szintű informatikát kapnak, nekik ez szakmájuk lesz (ez a csoport momentán általános rendszergazda). A foglalkozást bonyolította, hogy nem volt a végére net, a mail útján való feladatbeadás nem volt lehetséges, pendirve-on kellett összemásolnom a kész anyagokat. Annyian vannak hogy ez nem egyszerű...

A következő majdnem három óra üres volt, nincs foglalkozásom – átmentem a suliba. Gyors ebéd a kínaiba, utána belevetettem magam a délutáni foglalkozás feladataiba. Ezt nem csinálom napi szinten (nem a foglalkozásra készülést :) hanem azt, ami a délutáni fogllakozás anyaga, a PhotoShp használata), ezért erre sokkal-sokkal többet kell készülni. Itt is azt találtam ki, hogy számonkérő feladattal kezdünk, de itt még annyira sem mertem eltérni az órán gyakorolt feladattól mint a másik tárgyban a másik csoportban. Egy olyan feladatot csináltam amilyet december 22-én dolgoztunk fel. Na akkor is volt gond: a karácsony előtti utolsó, ráadásul szombatra eső munkanap az eredetileg kiírt teremből, mivel az nem a SzÁMALK szakközépiskola hanem a GDF épületében van és azt meg délben lezárták, áttettek minket egy olyan teremben ahol – nincs gép! Elég bajos PhotoShop kezelést tanulni gép nélkül... Nagyon kevesen voltak a hallgatók, ezért megoldható volt, és a rendszergazda rendes volt mert meg is oldotta, hogy lehozott laptopokat és azon dolgoztunk. Így vagy úgy: az akkori feladatfeldolgozás körülményei nem voltak ideálisak, ez is nehezítette, hogy az ahhoz hasonlót most megoldják a diákok. Nagyjából azért ment – volna a dolog ha program lett volna hozzá :( Már az elmúlt héten jeleztem a sulinak, hogy a trial lejárt a gépeken... Nem történt semmi, most is ugyanazt találtuk... Volt gép ahol a CS3ast sikerült elindítani, a baj csak az hogy az nem egészen ugyanaz, sem kezelőfelületében sem funkcionalitásában (ha ugyanaz volna nem lenne kettő verziószám különbség!), másutt meg... Hát másutt meg más módszerrel sikerült életet lehelni a programba – de nem így kellene ennek lenni, nem lenne szabad hogy nem legális eszközök kelljenek egy óra megtartásához. (Értem én, hogy a SzÁMALK szakközépiskolának egy erősen túlkínálati oktatási piacon kell talpon maradnia és ebben a harcban, ez minden túlzás nélkül az, fegyvertény hogy PhotoShop-ot oktat és a grafika kezelésére mondjuk nem az ingyenes GIMP-et tanítja a diákoknak, de ez így akkro sincs rendben mert meghirdet valamit amije valójában nincs is... :() Nyögvenyelős volt nagyon ez a foglalkozás...

60627

A SzÁMALK sakközépiskola épülete

A szünetek kihagyása miatt fél ötkor végeztünk, amikor kijöttem az épületből még nem volt koromsötét – azzal bíztatja magát ilyentájt az ember, hogy lám-lám, máris hosszabbodnak a napok. (Biztosna hosszabbodnak de ebből még olyan sok nem látszik...)

Feladat volt, vásárlás. Spar – a közelünkben kettő is van,m mind nagyjából olyan 6...800 méterre. A Napfény utcaihoz mentem elsőre, aztán láttam hogy vasárnap kettőkor az hosszabb időre bezár mert átépítik. Gondolom akkor a készleteket már nem töltötték fel, de mivel semmi különöset csak nagy tömegűt kellett venni (azt még rém merik bízni :):) azért próbálkoztam... Volna - de ötkor bezárt, a biztonsági őr már be sem engedett... Nosza, a másik Spár-hoz az Ecseri úthoz mentem, na ott meg éppen akkor zártak, persze hogy az is bezár ötkor. (Elkényeztetik a viszonyok az embert – emlékszem gyerekkoromban a közeli falusi bolt reggel hét és délután négy között volt nyitva munkanapokon és slussz – ahhoz képest hogy hétvégén is nyitva vannak a boltok, számottevő többlet. Aki meg szombaton dolgozik, az magára vessen, minek halmozni az élvezeteket :))

Kaja Pöttyösben, utána indultam ki Ürömre. Kis hó esett, el akartam lapátolni aztán egy ötlettől vezérelve inkább a nyírfaseprűt kerestem meg. Kerestem volna, de nem találtam, el is ment vele egy jó idő. Igaz, addig valamelyest belemelegedett... Nem is csináltam már este semmi értelmeset a TV nézésen kívül (ott UPC Direct van, annak sokkal jobb a csatornaválasztéka, mint itt az UPC-nek. Gondolkodtam az átíratás után a csomagváltáson, nem kell talán mint a sok száz TV csatorna, főleg mert negyedük horvát, román, szerb meg ki tudja még mi nyelven beszélő hírcsatorna, de sajna, a legalacsonyabb díjkategóriába eső csatornacsomagban csak a magyar királyi TV van meg a nemzetiszín pántlikás Duna TV-k, meg még pár gagyi kereskedelmi TV, ez úgy meg simán nézhetetlen...)