Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Szombat, SzÁMALK

(#2325) 2013. január 27., vasárnap

A szombat most nagyon húzós volt... Fél kilenckor kezdtem, HTML, XML volt a foglalkozás tárgya. A tematika tartalmaz frameset-es lapok készítésének tanítását. Nem tudom miért, amikor az elavult technológia, de mindegy, ha ezt kell akkor ezt tanítjuk. Ezután dolgozatot írtak, egy egyszerű feladatot: a három dolgozat feladatból ez volt a legkönnyebb, de nem nagyon ment nekik. Három és kettő éve volt nekem hasonló tárgyam, igaz: WEB programozók számára. Nekik csak négy foglalkozás volt de azt hiszem, úgy emlékszem, hogy velük többre haladtunk. OK, nem ez a csapat rosszabb, egészen egyszerűen ők rendszergazdák lesznek, nekik ez nem fő tevékenység, számukra, sokuknak legalábbis újdonság volt minden alapvető fogás. Sokat dolgoztak a feladattal, egy kivételével mindenki beadta, az az egy hallgató meg... Hát nem tudom mihez kezdek majd vele, mert az előző feladati is pocsékok... A dolgozat után rátértünk az XML-re, de sokat nem tudtunk vele foglalkozni. Csak megemlíteni tudtam a DTD-t és az XSLT-t, egy primitív és egy összetettebb XML megszerkesztése során a CSS-t is gyakoroltuk, amikor az XML-hez CSS-sel kapcsoltunk formázást... A CSV-sel sajnos semmit sem tudtunk foglalkozni egyáltalán, mert elfogyott az idő... :(

Ezután jött a nagy mumus, a multimédia utolsó foglalkozása. Szerencsére most olyan teremben voltunk ahol volt gép és jó gépek voltak (el nem tudom gondolni, hogy miért nem itt voltak a korábbi miden foglalkozások, de mindegy). A SzÁMALK szakközép egy kolleginája jött be, valami munka- és tűzvédelem vizsga kapcsán kérte el a diákokat – a foglalkozás után. Aztán nekiláttunk mindannak amit aznapra terveztem (számonkérés itt már nem volt) Előbb a filmvágást csináltuk. Majdnem csuklottam amikor kiderült, hiába készültem fel az 1.5-ös Premier-rel, a gépeken a CS5-ös van fenn :(:(:( Szerencsére mindent meg tudtunk csinálni, mert kis keresgélés után meglett minden. Nem voltam csúcsformában, de ahogyan a bemutató tanításokon, vizsgatanításokon a mentortanár a jelölttől elsőnek mindig ezt kérdezi: „Az óra elérte-e e kitűzött célját”, nos határozott igennel tudnék válaszolni egy ilyen kérdésre ha feltennék (senki sem teszi fel), mert láttak ilyet is a hallgatók, maguk csináltak egy kisebb filmvágást és hangszekvencia szerkesztést, ennél többet azt hiszem nem reális kitűzni egy ilyen órasorozatban délként.

A foglalkozás kicsivel négy után ért véget. Pöttyösbe mentem, aztán Ürömre. Vettem zsömlét meg kaját a CBA-ban, aztán feltekertem a fűtést, mert elég hideg az a kilenc fok! Kaja, aztán szombat esti ejtőzés a csendben a TV előtt – szeretem dolog...

HTML, XML és PhotoShop

(#2313) 2013. január 20. vasárnap

xxxx

”Kinetikus művészet” - korábban a keretes lapok szemléltetésére csináltattam, most a DIV-ek és a CSS használatát tanultuk ezen... Szeretem ezt a feladatot, a második képen mutatottat városkép (Grande Arche, ezt láthattam is, nagyon tetszett) kapcsán.

xxxx

Ez lett a számonkérő feladat, három file-ból kellett összeszerkeszteni...

(HTML, XML és PhotoShop) A hét vége közeledtével égetően szükségessé vált a szombati foglalkozásokra készülni. Kétféle órasorozatot vihetek most a SzÁMALK Szakközépiskolában: a szombat reggeli órasorozat rendszergazda képzésben HTML XML szerkesztésről szól. Eddig csak HTML volt, az elmúlt órán már a CSS-se, foglalkoztunk. Sajnos a többség elég nehezen érti... Az előző foglalkozáson íratott számonkérés hosszadalmas volt, de ez volt az egyetlen nehézsége. Egy nagy, összetett táblázat az oldal váza ebbe egy kisebb táblázat kellett készíteni. Tökéletes megoldás azt hiszem nem is született, nagyon gyenge sajnos annál több... Pedig ehhez a feladathoz még „csak” kitartás és nagy odafigyelés kellett – azokhoz amiket ezután, ahhoz már a CSS (és a övetkezőhöz az XML és annak egy realizációja, a CSV) valamelyes ismerete, habár ez utóbbi kettőből – sajnos – az órarend sajátossága miatt (dupla foglalkozás az utolsó) már számonkérni nem tudok.

A délutáni foglalkozás még nehezebb. Maga a tananyag nem az, képkezelés PhotoShop-pal – a baj csak az, hogy én ezzel korábban nem foglalkoztam, sokkal-sokkal többet kell egy foglalkozásra készülni mint olyan témakör esetén amit korábban már tanítottam. (Ha lesz, ha lenne ilyen órasorozatom a későbbiekben, kevesebb munkával menne, majd meglátjuk). Szombaton egy kisebb feladat (liquid szűrővel egy gömbölyű alakzat kockává formázása) A számonkérő feladatban viszont az eddigiekben csinált feladatokat sorbafűztem: így megvalósult amit a tantárgyi program követel azaz komplex feladattal kérünk számon, megvalósult az hogy csak olyat kérjünk számon amit meg is tanítunk. Tartottam nagyon attól, hogy kevés lesz az el(ő)készített anyag az órára, de nem: a számonkérő feladat volt a második, és volt aki ötkor adta be – 16:50-ig tart a délutáni foglalkozás és szünetet még nem is tartottunk... Hab a torán – nem szeretem hab – hogy sajnos a programmal komoly gondok voltak: a PhotoShop Cs5.1 változatával dolgoztunk, hát az utolsó két foglalkozáson már csak nehezen, ugyanis a trial (!) verzió 30 napja lejárt... Fel nem tudom fogni, hogy az iskola, ha nincs pénze megvenni a PhotoShop programot, miért nem a grafika használatára és nem adott program használatára helyezi a hangsúlyt (főleg ha a képzettek nem is profi grafikusok lesznek, hiszen szombaton például szoftvertervezőket tanítottam), miért nem preferálja az iskola az ingyenes alkalmazásokat főleg, ha deklaráltan a tantárgynak (órasorozatnak) sem előzménye nincs sem folytatása, ha semmi más tárgy nem épít rá... Na mindegy, kérdés amire soha sem lesz válasz...

Szombat

(#2309) 2013. január 12., szombat

60629

Napkelte január közepén, olyan fél nyolc tájt...

Péntek este annyira volt erőm, hogy kiválogattam, milyen feladatokkal próbálkozom majd a szombati foglalkozáson, a multimádia a kritikus. A HTML, XML foglalkozáshoz megcsináltam a számonkérő feladatot még pénteken délután. Szombaton nagyon korán akartam kelni, hogy rendbe tegyem ezeket, de persze a „nagyon”, az nem sikerült...

Háromnegyed nyolc tájt indultam, Kelenföldre végül is nem kellett menni... A SzÁMALK környéke reggel még nem nagyon zsúfolt (nem úgy délben, kora délután). Az első foglalkozás a HTML, XML. Azt korábban jeleztem a hallgatóknak, hogy lesz számonkérés, bár a végére ígértem de meggondoltam magam és azzal kezdtünk – na ez igen nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel a számonkérő feladat ha bonyolult nem is, de hosszadalmas volt igencsak. Legalábbis sokat-sokat dolgoztak rajt’ a hallgatók. (Ha a végére hagytam, elég nagy gondban lettek volna és persze én is...) Sajnos pár dolgozatot leszámítva közel sem születtek jó megoldások – pedig ez még „csak” a statikus, CSS-nélküli HTML volt, igaz táblázatot táblázatba ágyazva, de hát ők nem felhasználói szintű informatikát kapnak, nekik ez szakmájuk lesz (ez a csoport momentán általános rendszergazda). A foglalkozást bonyolította, hogy nem volt a végére net, a mail útján való feladatbeadás nem volt lehetséges, pendirve-on kellett összemásolnom a kész anyagokat. Annyian vannak hogy ez nem egyszerű...

A következő majdnem három óra üres volt, nincs foglalkozásom – átmentem a suliba. Gyors ebéd a kínaiba, utána belevetettem magam a délutáni foglalkozás feladataiba. Ezt nem csinálom napi szinten (nem a foglalkozásra készülést :) hanem azt, ami a délutáni fogllakozás anyaga, a PhotoShp használata), ezért erre sokkal-sokkal többet kell készülni. Itt is azt találtam ki, hogy számonkérő feladattal kezdünk, de itt még annyira sem mertem eltérni az órán gyakorolt feladattól mint a másik tárgyban a másik csoportban. Egy olyan feladatot csináltam amilyet december 22-én dolgoztunk fel. Na akkor is volt gond: a karácsony előtti utolsó, ráadásul szombatra eső munkanap az eredetileg kiírt teremből, mivel az nem a SzÁMALK szakközépiskola hanem a GDF épületében van és azt meg délben lezárták, áttettek minket egy olyan teremben ahol – nincs gép! Elég bajos PhotoShop kezelést tanulni gép nélkül... Nagyon kevesen voltak a hallgatók, ezért megoldható volt, és a rendszergazda rendes volt mert meg is oldotta, hogy lehozott laptopokat és azon dolgoztunk. Így vagy úgy: az akkori feladatfeldolgozás körülményei nem voltak ideálisak, ez is nehezítette, hogy az ahhoz hasonlót most megoldják a diákok. Nagyjából azért ment – volna a dolog ha program lett volna hozzá :( Már az elmúlt héten jeleztem a sulinak, hogy a trial lejárt a gépeken... Nem történt semmi, most is ugyanazt találtuk... Volt gép ahol a CS3ast sikerült elindítani, a baj csak az hogy az nem egészen ugyanaz, sem kezelőfelületében sem funkcionalitásában (ha ugyanaz volna nem lenne kettő verziószám különbség!), másutt meg... Hát másutt meg más módszerrel sikerült életet lehelni a programba – de nem így kellene ennek lenni, nem lenne szabad hogy nem legális eszközök kelljenek egy óra megtartásához. (Értem én, hogy a SzÁMALK szakközépiskolának egy erősen túlkínálati oktatási piacon kell talpon maradnia és ebben a harcban, ez minden túlzás nélkül az, fegyvertény hogy PhotoShop-ot oktat és a grafika kezelésére mondjuk nem az ingyenes GIMP-et tanítja a diákoknak, de ez így akkro sincs rendben mert meghirdet valamit amije valójában nincs is... :() Nyögvenyelős volt nagyon ez a foglalkozás...

60627

A SzÁMALK sakközépiskola épülete

A szünetek kihagyása miatt fél ötkor végeztünk, amikor kijöttem az épületből még nem volt koromsötét – azzal bíztatja magát ilyentájt az ember, hogy lám-lám, máris hosszabbodnak a napok. (Biztosna hosszabbodnak de ebből még olyan sok nem látszik...)

Feladat volt, vásárlás. Spar – a közelünkben kettő is van,m mind nagyjából olyan 6...800 méterre. A Napfény utcaihoz mentem elsőre, aztán láttam hogy vasárnap kettőkor az hosszabb időre bezár mert átépítik. Gondolom akkor a készleteket már nem töltötték fel, de mivel semmi különöset csak nagy tömegűt kellett venni (azt még rém merik bízni :):) azért próbálkoztam... Volna - de ötkor bezárt, a biztonsági őr már be sem engedett... Nosza, a másik Spár-hoz az Ecseri úthoz mentem, na ott meg éppen akkor zártak, persze hogy az is bezár ötkor. (Elkényeztetik a viszonyok az embert – emlékszem gyerekkoromban a közeli falusi bolt reggel hét és délután négy között volt nyitva munkanapokon és slussz – ahhoz képest hogy hétvégén is nyitva vannak a boltok, számottevő többlet. Aki meg szombaton dolgozik, az magára vessen, minek halmozni az élvezeteket :))

Kaja Pöttyösben, utána indultam ki Ürömre. Kis hó esett, el akartam lapátolni aztán egy ötlettől vezérelve inkább a nyírfaseprűt kerestem meg. Kerestem volna, de nem találtam, el is ment vele egy jó idő. Igaz, addig valamelyest belemelegedett... Nem is csináltam már este semmi értelmeset a TV nézésen kívül (ott UPC Direct van, annak sokkal jobb a csatornaválasztéka, mint itt az UPC-nek. Gondolkodtam az átíratás után a csomagváltáson, nem kell talán mint a sok száz TV csatorna, főleg mert negyedük horvát, román, szerb meg ki tudja még mi nyelven beszélő hírcsatorna, de sajna, a legalacsonyabb díjkategóriába eső csatornacsomagban csak a magyar királyi TV van meg a nemzetiszín pántlikás Duna TV-k, meg még pár gagyi kereskedelmi TV, ez úgy meg simán nézhetetlen...)

Péntek, hétvége vagy valami hasonló

(#2308) 2013. január. 11., péntek

A tegnapi nap nem lett volna nagyon húzós, ha másként, ha a szokott módon alakul, de nem így lett... Kezdődött azzal, hogy H.J. valami házvásárlással kapcsolatos óracsere miatt, a hétfői óráját elcserélte velem a tegnapira azaz miután megvolt a két infó óra, még egy rajzot is celebrálhattam. (Szívből utálom ezeket a csereberés dolgokat, ha rajtam állna aki ott van tanítana, aki távol van azt helyettesítjük, tertium non datur – így meg mint most is, belefutok abba, hogy más hiányzása miatt kiírtam valakit aki H.J. informális helyettesítése kapcsán is érdekelt volt és persze egyszerre két helyen a kollegina nem lehet... Na mindegy, nem én döntöm el mi lehet, ami van ahhoz kell alkalmazkodni...) Szóval csütörtökön a harmadik is szakrajz volt. Amivel persze semmi baj, csak a hát vége felé, a szombati SzÁMALK-os foglalkozás árnyékában meg a félévzárás környékén nem feltétlenül ezzel akartam foglalkozni. De H.J.-nak kellett a segítség, nem lehetett neki nemet mondani.

Folytatódott azzal, hogy K.P. fia, Kornél lebetegedett és egész héten nincs, a tegnapi napra ebből nekem három óra helyettesítése jutott. (Hja, amikor D.É. Megtudta, mert Mónika telefonált neki, hogy neki is jut egy plusz, helyettesítendő óra a csütörtöki napra, a telefonban állítólag majd' pont olyan mogorva volt mint a diák ha megtudja, hogy lesz órája :( Jó hely az iskola, ahol a diák mogorva ha órája van és a tanár mogorva ha órája lehet :(:() Szóval órarend szerint három jutott nekem csütörtökön K.P. Helyettesítéséből. Két tizedikes csapattal az Excel alapjait kezdtük. Nem tudom, K.P. ennek örülni fog-e, ő akarta elkezdeni de mindegy. Ő a menü sorra vételével szokott nyitni, én azt nem szeretem mert mi a csudának: amit használ a srác, azt megismeri amit nem használ azt meg minek elsorolni a legelején? Úgysem tudja megjegyezni... Az időben első 10-es foglalkozáson egy összetett feladatot akartam megoldani lépésenként de aztán rá kellett jöjjek, hogy ez nem jó ötlet: egy program használtatását nem lehet bonyolult feladat részlépéseivel jól elkezdeni, egyszerű feladat kell ehhez. Így az időben második tizedikes csapattal már jóval lejjebb került a léc, egy sakktáblát csináltunk a táblázatkezelőben: ez teljesen alkalmas a sorok oszlopok formázásának a kezelésére, ha legközelebb lesz velük órám még a figurákat is feltesszük a táblára! Mindig sikerszám az, aminek van látszatja :)

A végén, hetedik órában egy 09E-s csapattal volt foglalkozás (a srácok előtte nagyon érdeklődtek hogy nem-e marad-e el-e :):) – NEM), valaha ez volt az az osztály aki sok infó órát kapott, akik okosak és szorgalmasabban is voltak az átlagnál tehát akikkel lehetett haladni. Mára ez a múlt, ők ezt a tárgyat már ötödiknek nem is választhatják érettségin, a csoport is más mint amilyen az így beiskolázott osztály csoportjai voltak pár éve... Velük nem mentem előre, egy három állományból álló HTML feladatot csináltattam meg, ezt magam kreáltam, Mindig ilyenkor veszem észre, hogy kell, kellett volna a sajtóhibákat kivenni a feladatból, de hát ez most sem történt meg a foglalkozás előtt... A feladatot persze összecsapták, a képek abszolút ösvénnyel kerülnek ki, összekeverik a fájl nevet a keretcímmel. Na ezt sulykolni kellene (talán ez fontosabb mint a menüelemek elnevezése).

Edina délelőtt egy igazgatói tájékoztatón volt, délután ennek kapcsán vezetőségi volt... Elég hosszan, mert sok minden elmondani, megbeszélni való volt. Hárman vagyunk egy ilyenen, rám a jegyzetelés marad, bele nem nagyon szoktam szólni. Nem is nagyon van miben, az új rendszerben az iskola simán végrehajtó szervvé válik. Azt nem tudom, hogy ez jó dolog-e, majd kiderül, az viszont biztos hogy ez ellen tenni nem lehet. Éppen tegnap láttam egy petíciót itt (http://www.peticiok.com/az_iskolak_helyzeterol) fogalmam sincs arról, hogy ezzel mi a csudára lehet menni... Úgy hiszem semmire (főleg ha a petíció majd' minden bekezdése tartalmaz olyasmit, amit pártatlanul és a realitások talaján maradva is lehet vitatni – bár ez magánvélemény, rövidebb és a legkevésbé vitatható dolgokat felemlegetve hatékonyabb lehetett volna, bár azt hiszem az is teljesen mindegy). Szóval nagyon sok a bizonytalanság, ez tegnap a vezetőségin is szóba került, a csuda tudja mi lesz. Feltehetően rengeteg zökkenővel, döcögősen és kuszán (bár ezt olvasva: http://index.hu/belfold/2013/01/08/hoffmann_sikertortenet_az_iskolak_allami_atvetele/ egészen jól érezheti magát az ember, hogy egy sikertörténet része), de csak mennek majd a napi dolgok, most például a félévzárás.

Sok idő elment a vezetőségivel, negyed hat is elmúlt, amikor nekiállhattam a maradék rajzfeladat kijavításának. Lehet, ez a módi sikeresebb lesz (hja, sikertörténet): a füzeteket nem hagyom hazavinni a diáknak, az egész órai munka így itt van velem, ezekre jegyet is kapnak. Kaphatnak... Ezt tudva komolyabban veszik az órát, meg azt, hogy aki lazsál az hátfőn a hetedik órában (akkor csak hat órájuk van) itt marad és különfoglalkozásként megcsinálja a rajzfeladatot! Ezek, meg az azonnali visszacsatolás – az óra végén végignézem azt, hogy ki mit csinált, mit és mivel rajzról van szó azt is, hogy milyen tiszta áttekinthető és tetszetős a munkája – talán fog rajtuk valamit.

A hiányzások lezárása már sorra sem került, eljöttem haza – azt majd ma, pénteken megcsinálom és azzal részemről: szaktanárként és ofőként meg is vagyok. Sajna a java csak ezután jön: elérni azt, hogy a kollégák is megcsinálják ezt a zárást! Na ebben is van persze kanyar – miért lenne minden egyszerű és sima... K.A.Á. egy vagy két hete hagyott itt minket, semmi sincs lezárva az osztályában, vagy ott ahol szaktantárgyat tanított – pedig állítólag azt mondta, hogy rendben hagyja a dolgait. Ezért tegnap írtam neki mail-t. Ma hajnalban olvastam a válaszát, ami röviden nem, hosszan meg egy elég rideg, merev elutasító hangvételű levél, még a Munka törvénykönyvét is hivatkozza. Aham... Persze már mindegy, ő másutt dolgozik, felesleges ez az egész, maximum arra érdemes eltenni a levelet, hogy ha az idő és a körülmények úgy hozzák, hogy ismét tanítani akar és netán nálunk (ez nem is olyan példa nélkül való), akkor az ember tudja majd, hogy mire számíthat. Szóval lesz aki helyett ezt a zárást is meg kell csinálni... Aztán ha mindez megvan, akkor majd összesíteni kell a statisztikát. Mindegy, legalább van mit csinálni...

Orsiról semmi hír... Nem örülök neki, hogy mai-t nem tud vagy akar írni, állítólag a munkahelye erősen billeg: nem mintha ő nem felelne meg de szóba került, hogy bezárják... (Anyja beszélt vele a hét elején telefonon, állítólag beszélt neki erről.) Szóval nem tudni, mi lesz a munkahelye jövője... Nincs nagyon oda érte, de ez biztos pont, vagy eddig legalábbis annak látszott... Hétfőn elég sebbel-lobbal ment vissza Sopronba, azóta nem beszéltem vele, írni írtam neki E-mai-t, de válasz nem volt (még :)), lehet tényleg a telefon marad amivel vele kommunikálni lehet...

Holnap szombat, egy HTML XML meg egy PhotoShop-os foglalkozás, az előbbire is össze kell szedjem magam, az utóbbi azonban még problémásabb... (Az „csak” technikai probléma hogy egy hete a foglalkozásra kijelölt termekben 0 nap volt már csak hátra a feltett PhotoShop CS5 trial [!] használatára, egy kolléga akinek restartolnia kellett, nem is tudott dolgozni azon a gépen – ha ezt mostanra nem oldják meg nem tudom mi a csuda lesz) Remélem, lesz ma délután, este meg éjszaka :( erőm meg időm felkészülni erre... És akkor még hol a félévi statisztika :(:( Ez van, ez az időszak mindig ilyen – az ezt követő meg az érettség adminisztrálás miatt lesz olyan, amilyen lesz, de legalább van! :)

Az év első szombatja

(#2306) 2013. január 05., szombat

… munkás... Sok ilyen lesz ebben az évben. Hál' Istennek (!) a SzÁMALK-ban sok óra van hétvégére a tavaszi félévbe (bár az csak majd februárban kezdődik), adatbázisosak. Ma azonban és a következő négy hétben még nem lesz ilyen (ez még az előző, az őszi félévhez tartozik) hanem HTML, XML, illetve multimédia (ami döntően Photoshop-os képkezelést jelent).

A HTML, XML tananyag kicsit jobban fekszik: ilyet korábban is csináltam már, itt „csak” felidézni kell dolgokat (mármint nekem, hogy hatékonyan taníthassam), rendszerezni, frissíteni... És persze kiegészíteni, bővíteni – ezt nagyon szeretem, kicsit mindig hozzátenni... Most például a HTML5 és a CSS3 kapcsán, persze annyit amennyit be is lehet gyakoroltatni. A tananyagban frameset is szerepel... Fogalmam sincs miért, ha valami akkro az nem korszerű, de hát mindegy, ha kell akkor kell – majd az utolsó alkalommal, a már nem számon kérhető anyagrészben csinálunk olyat is. A mai napon a HTML4 és 5 közötti pár különbségeket vesszük, és a legfontosabbként a CSS alapjait: mi az, miként kell használni... Szeretném ha ez alapvető lenne számukra, ha HTML-t enélkül kódolni sem tudnának... És persze nem elméletben, hanem és csakis gyakorlatban: feladatokon keresztül csakis...

A mai is olyan szombat ami volt már és lesz is még: délelőtt van három óra, aztán három órányi idő üres, aztán délután, kora este megint három óra. Ez az utóbbi bonyásabb, Photoshop... Nem csináltam ilyet előtte soha, nincs rutin és nincsenek gyakorló munkáltató feladataim sem. Azt hiszem ez a kettő kell ahhoz hogy hatékonyan lehessen csinálni. Persze van aki másként kezdi, például hogy jövő héten Petrát kell helyettesíteni, ő mondta amikor kértem anyagot: az Excel-t fogja kezdeni de még csak elméletben... Mi a csudát lehet elméletben foglalkozni ezzel? (Én azzal szoktam kezdeni, hogy a diákok beírnak tantárgyakat meg jegyeket a táblázatba és átlagolnak, ez életszerű példa nekik és példán keresztül ismerkednek meg a programmal.) Valami ilyet kell a hallgatóknak is a Photoshop-pal, ezért is nehéz, mert nincsenek olyan jó feladataim, amik egy-egy tipikusnak mondható fogást, eljárást vagy módszert lehet megcsináltatni velük... Majd csak alakul, szépen alakul, de hát nincs mit tenni: ha újat kell tanítani, akkor legalább ötször annyit kell foglalkozni vele mint ami aztán az órai idő...

Délelőtt megvolt a HTML, XML foglalkozás: kevesebbet tudtam elvégezni mint akartam. Egy kicsi és egy nagyobb feladatot akartam megcsinálni, hát a nagyobbik fele sikerült. Ez van – majd a következő alkalommal befejezzük... Jó lett volna ha akkor már az XML-lel lehetett volna foglalkozni de hát ez van... Azt hiszem ha nagyon tempózunk, annak az a hátulütője, hogy nem követi a tempót mindenki (na jó, mindenki úgysem – de a többség), kérdés úgy meg érdemes-e...

Dél tájt átmentem a sulisba, a délutáni foglalkozásra még csináltam egy feladatot: Orsi egyik fotóját montíroztam rá egy Ausztriában készült kisváros utcaképére. Ez volt az egyik érdekes feladat, a másik az, amikor egy sörös dobozra vízcseppeket varázsoltunk... A másik öt feladat aprócska, fotók feljavítása vagy éppen átalakítása olyanná mintha kézzel festett, rajzolt lenne. A délelőtti és a délutáni foglalkozás között a suliban még befejeztem egy feladatot, kellett is: a délutáni foglalkozást éppen le tudtam a rendelkezésre álló időt a feladatokkal – de az fontos tanulság, hogy ennél hamarabb kell elkezdeni a foglalkozásra készülést (például most :)), nem jó az utolsó pillanatban kapkodni...

Orsi hazajött... (Anci szerint Marácon van otthon, de mégis :)) Este érkezett: a SzÁMALK-os foglalkozás után elmentem a Keletibe... Kicsit várni kellett, de velem volt gond, velem volt a LOTR...A vonat pontosan érkezett, Orsival Pöttyösbe mentünk. A kocsiban jókedvű volt, mesélt sokmindenféléket. Pöttyösben kaja volt, Orsi készülődött mert ment tovább én meg kocsival ki Ürömre. Nem volt valami meleg, alig 10 fok – de hát volt már kevesebb is, nem panaszkodhatom. (A rádió szerint a következő héten jön a januári hideg, na akkor lesz majd cidri...)

SzÁMALK

(#2300) 2012. december 21 péntek, este

60317

Karácsonyfa a Gábor Dénes Főiskola aulájában, a naptári év utolsó munkanapja utolsó óráiban, 2012. december 22-én szombaton késő délután

Szombaton volt az ez évi (naptári évi) utolsó foglalkozásom a SzÁMALK-ban. Kettő is...

A korábbi témája nem problémás, legfeljebb az, miként milyen lépésekben dolgozom fel. HTML, XML a címe, a HTML nylev megismertetése és használtatása egyszerű, sima szöveg kezelését végző programmal (a Notepad++ program van fenn a gépeken, ezt használjuk). Szombaton egy táblázatos lapot is tartalmazó file-hármas elkészítése, a meta TAG-ek megismertetése volt az egyik újdonság, persze az alapelemek – HTML szerkezet, lap színeinek beállítása, címsorok és bekezdések és táblázat formázásának alapjai, valamint hivatkozások – mellett. A másik feladat egy egylapos feladat lett volna, megoldva táblázattal is és CSS-sek, DIV-ekkel is... Erre már nem maradt idő, a három tanóra erre az utóbbira már kevésnek bizonyultak. Az az igazság, hogy lehetett volna gyorsabban haladni, de a hallgatók többsége nem tudott volna lépést tartani. Nem tudom, mi lenne a megfelelő módszer ennek a két, ellentétes dolognak az egyszerre való megvalósítására: gyorsabb haladás és annak biztosítása, hogy mindenki lépést tudjon tartani.

Eztután vot egy három tanórás üres idő, átmentem ez idő alatt a suliba hogy a délutáni fogllakozásra készüljek. Az sokkal problémásabb, nekem legalábbis. Multimédi a címe, és a tematika szerint a nagyobb része Photoshop használatával képkezelés, egy kicsi mozgókép kezelés és hang kezelés. Az anyag legnagyobb része azonban képkezelés a Photoshop megismerése. Na ez nem egyszerű, főleg mert hog yilyet rutin szerűen nem csináltam és nem is tanítottam még. Persze megoldható, de sokkal-sokkal többet kell erre készülni mint akármi más foglalkozásra. A hallgatók – ezt ők mondták – értékelik és kérik is, hogy ne csak a feladatlapot kapják meg hanem a lépésről lépésre feladatleírást, tutor-t is. Éppen ezen a napon próbálkoztam azzal hogy csak a feladatot kapják meg de ezzel elégedetlenek voltak. Hja, más gond is volt, az eredeti terem nem volt használható: a foglalkozások vagy a GDF vagy a SzÁMALK szakközépiskola épületében vannak, hol itt hol ott. Ez a szombat délutáni a GDF épületben lett volna, az azonban délben bezárt, áttettek minket a SzÁMALK szakközépiskola épületébe – csak hogy ott nem volt szabad gépes terem. A csoportból összesen öten (!) jöttek el, a rendszergazda volt olyan szíves öt laptopot rendelkezésre bocsátani, ezzel megvoltunk, habár elég nyögvenyelősen indult a foglalkozás és voltak problémák, mivel CS 5-ösre készültem – ez a tematika alapja – a gépeken meg CS 6-os volt, ezen a szinten ez a különbség problémás... Mindegy, megvolt, szombaton délután ötre, amikorra teljesen besötétedett, nem csak a foglalkozásnak, de az ezen naptári évre ütemezett óráknak is vége lett...