(#2512) 2014. február 24., hétfő

Mégsem ért véget a február elsejei foglalkozással a SzÁMALK-os munka. A tavaszi félévre is jutott óra, négyféle órasorozat, bár ezek nem térnek el nagyon egymástól (pontosabban van bennük közös). Programozás alapok, ez az egyiknek a a címe. A cím ez esetben pontos, konkrét programnyelvtől és programozási gyakorlástól függetlenül, elméletben kell megtanítani a hallgatóknak (ráadásul olyanoknak, akik szoftverfejlesztők lesznek!) alapelveket... nem lesz könnyű, a három dolog mindegyike önmagában is probléma (na jó, inkább csak sajátosság). Nagyon régen volt olyan, hogy elméleti órát tartottam volna. (Emlékszem, még az Etele úton volt a SzÁMALK amikor kaptam olyan Hálózati szolgáltatások foglalkozást, amit hat csoportnak egyszerre tarthattam, a földszinten volt egy brutál befogadóképességű előadó terem, még amikor dolgozatot ígértem az utolsó foglalkozásra, akkor amikor majdnem mindenki jelen volt, akkor is csak kátharmadáig telt meg. Na a majd' 120 dolgozatot javítani sem volt kispálya...)

Kicsit későn derült ki, hogy lesz ez a foglalkozás, nagyon kevés időm maradt a felkészülésre, ráadásul elméleti tárgy lévén, az előadó ilyenkor végig aktív, nem hagyhatom rájuk, ezt meg ezt a (rész)feladatot dolgozzák ki... Programozás elméletet meg amúgy sem csináltam még. Szerencsére friss és jó tematikát kaptam, szóval bár kapkodva, de azért valamit csak összehoztam...

Kora délután kezdődött a foglalkozás, a II-es épület földszintjén van egy megfelelő méretű terem, nekem itt még soha nem volt órám. 70 fő a terem befogadóképessége, ha mind a négy csoport, akiknek az órát tarthatom minden hallgatója itt van, olyan 72 fő kellene, hogy jelen legyen. (Azt nem tudom, ebből a tárgyból lehet-e mentességek kérniük főleg pedig kapniuk, mert a tematika szerint minden programozással kapcsolatos gyakorati tárgynak ez az alapja, azaz lenne benne logika, ha nem lehetne...) A terem félig volt tele. Hát, erre nem tudok mit mondani, egy órasorozat során ha fogynak a hallgatók, ha óráról órára kevesebben jelennek meg az lehet annak a jelzete is hogy nem tetszik nekik, vagy ami ezzel egyenértékű, úgy gondolják, hogy a kiadott írott anyagból fel tudnak a számonkérésre készülni azaz simán bevállalják, hogy a rendtartás megengedte legtöbb hiányzott óraszámot összeszedjék – azt hiszem ezt egyébként is teszik – de hogy éppen a kérdéses tárgyból. Ez a foglalkozás azonban az első volt, semmit sem tudhattak arról ki és milyen órát tart... Nem tudom mi lesz ebből (mármint a sk hiányzásból), mert nekem ugyan regisztrálnom kell rendesen, de mi a csudát teszek azzal, aki pont a számonkérésen hiányzik? Felnőttoktatás, tandíjas oktatás, mérsékelten lehet (és kell!) keménykedni.

A foglalkozás a felkészülésre rendelkezésre álló időt is figyelembe véve nem lett rossz – természetesen ha több az idő jobb lett volna, a következő szombaton remélem jobb lesz). Egy dologgal viszont nem tudom, mit kezdek majd... Zsolt a kérdésemre (kérdéseimre) adott egyik válaszában írta, ez elméleti tárgy, legalább nem csak másolnak a kivetítőről a gépbe hanem a füzetükben is lesz valami.

Nos, a többségnek még füzete sincs! És most nem arra gondolok aki hozta a gépét (ahogy láttam ők sem jegyzeteltek), hanem arra, hogy még aki írt, az is ha fél oldalt lejegyzetelt... Persze, mert az előadói PPT-t úgyis megkapják, akkor minek jegyzetelni...? Ez akkor az én tippem volt, de a foglalkozás végén valaki oda is jött kérni, adjam át és közzé teszi a négy csoport számára... Ennek nem nagyon örülök, ha ez lesz a gyakorlat, akkor még kevésbé lesz értelme jegyzetelniük (sőt: jelen lenniük). Persze, erre a válasz az hogy aszóbeli előadás legyen bővebb mint ami dokumentumban megjelenik, ami rendben is van, a számonkérés során azonban van egy minimum, ha a dokumentum azt lefedi, megint csak nincs értelme jegyzetelni (már ha a számonkérésen elegendő a minimum és a nagy többségnek természetesen elegendő.) A PPT átadását persze meg is lehetne tagadni, de ez eléggé barátságtalan lépés, ezt talán nem akarom. Nem jó – mert plusz munkával jár – de semmi okosabb nem jut eszembe, mint hogy a kiadott PPT legyen vázlat, legyen sokkal szűkebb mint amit elővezetek órán, mint ami alapján a foglalkozás zajlik, és persze a különbségre térjen ki a számonkérés. Nem tudom ez praktikus-e (biztosan) és azt sem, hogy etikus-e (ebben már annyira nem vagyok biztos). Jobb azonban egészen egyszerűen nem jut eszembe...