Dorozs blogja 2.0

Személyes, napló...

Kulcsszavak
Feedek
Megosztás

Hadnagylány

(#2659) 2014. szeptember 21., vasárnap

Egy fiatal nő, talán huszonöt harminc ha lehet, keresett meg pár hete, hadnagyként mutatkozott be. Katonának nem néztem, ahhoz túl filigrán volt, finánc vagy határőr minek keresne meg minket, mint kiderült valóban rendőrtiszt.

Felajánlotta, hogy bűnmegelőzési drogprevenciós előadást tartana a sulisban. Miért ne – bár vannak kétségeim az ilyen előadások hatékonyságéval kapcsolatban, de hát ezt ő parancsba kapta, és ki tudja, lehet, hogy lesz érdeklődés. Gondoltam én. A szülői értekezlet napját gondoltam kijelölni, ez neki is megfelelt.

Az oldalszárny 31-es alkalmasnak tűnt, amikor jött a hadnagynő (inkább csak kislány, alig idősebb Orsinál), ott beüzemeltem a kivetítővel a gépét (nem volt egyszerű, mert egy 230 V-os csatlakozó bizonytalan), de mint kiderült, kár volt.

Nem jött ugyanis senki...

Közzétettem ugyan az osztályfőnöki csoportban, de vagy nem hirdették az osztályfőnökök vagy el sem olvasták. Az osztályfőnöki csoportbéli felvételükről kaptak érdesítést, de legalább a fele vagy nem is látta, mert nem nézi a levelezését vagy látta de nem tudott vele mit kezdeni. Ez van.

Nagyon nem akartam a dolgot túllelkeskedni, mivel elvileg is hülyeségnek tartom. A hadnagylány persze teszi a dolgát és ez rendben van. Parancsot kap, végrehajtja, ez is rendben van. Elég hosszú prezit összeállított, megdolgozott vele, ez is rendben van.

Azzal kapcsolatban azonban van kétségem, hogy ha pusztán csak elmondjuk a szülőknek, milyen tudatmódosító szerek léteznek, mik ezek használatra utaló jelek, teszünk-e annyit, mint amit szükséges lenne, ezzel elérhetünk-e valamit. Felteszem, a képek szövegek többségét, amit például a hadnagylány a prezijében felhasznált, a net-ről szedte le (nincs ezzel semmi gond), ezeket az érdeklődő szülő tehát pont annyira el tudja olvasni ha akarja...

Persze azt nem tudom, mi lenne igazán hatékony hogy a fiatalok még csak – szerintük! – futó kipróbálás szintjén se kerüljenek ilyesmivel kapcsolatban, de gyanítom, hogy ez nem túl hatékony.

És a leglényegesebb ami miatt nem akartam túllihegni ezt a dolgot az, hogy szerintem a rendőrség a kényelmesebb, lustább utat választja, amikor ilyet csinál! A rendőrség amikor ilyesmiket szervez, a dolgot a lehető legkönnyebb oldalánál fogja meg. Nem tudok a legerősebb felháborodásnál finomabban arra gondolni, milyen már, hogy a rend őrei, amikor a baj bekövetkezik – nem drogproblémára, hanem garázdaságra gondolok, sajnos volt rá példa –, amikor az utcán suhancok egy csoportja elveszi a telefonját egy diáknak, amikor feljelentést tesz nagy nehezen a szülő és a rendőrség csak mentegetőzik előre is, hogy feltehetően nem lesz meg a tettes, nem tudom nem funkciótévesztésnek tekinteni, hogy a rendőrség okoskodó előadások megtartására szólítja fel a fiatal hadnagyait ahelyett hogy utcai harcosokká képezné őket (akit lehet, ezt a kislány feltehetően nem lehetne), akik nem szövegelnek, nem sopánkodnak hanem amikor, kell ott vannak, amikor szükséges, erőt mutatnak a rosszfiúkkal szemben és nem az áldozatnak kellene attól félnie, hogy mi lesz ha a feljelentés mentén ha a rosszfiúk rovására írják azt is amit ellene elkövettek, aztán a törzs éppen szabadlábon levő tagjai majd jól bosszút állnak! Sajnos ezt sem én találtam ki!

Nem vagyok rendpárti, a jog az jog, nem szeretem ha az átlagember a kezébe veszi az igazságszolgáltatást, hiszem, hogy az állam egyetlen monopóliumáról, az erőszak monopóliumáról soha, semmilyen körülmények között nem mondhat le. Az azonban, hogy ahelyett hogy rendet tartanának, ilyen előadások tartására adnak utasítást, nekem valahol komoly funkciótévesztésre utal... Vagy ami még rosszabb, gyávaságra és lustaságra...

Soron kívül!

(#2609) 2014. július 2., szerda

Nem kérve, felszólítva! Ritkított betűkkel, félkövéren szedve és alá is húzva! Tegnap jött, elektronikusan, de természetesen úgy, hogy a mail tárgya semmitmondó, a törzsében semmi, csak egy csatolat ami egy beszkennelt, céges papírra írott levél. Egy vidéki kisváros rendőrkapitánysága kereste meg az iskolát azzal, valaki, aki felvételre kerül oda, érettségi bizonyítványt mutatott be, kérik ennek igazolását. És ez az amiért megmaradt bennem, mert eddig egészen hétköznapi dolog, természetes, ugyanis a kérdéses érettségi olyan régi – az, aki fel akarja vétetni magát a kisvárosi rendőrség soraiba, velünk egy korosztály – hogy akkor még nem volt elektronikus, nem volt központi érettségi nyilvántartás. Mondom, a dolog rendben is lenne, ha az a „ha” nem lenne, ha a címben is említett szerkezet nem lenne. A levél olyan, mintha a kötelességünkre figyelmeztetne, enyhe elmarasztalással, hogy lám-lám, miért nem tettük eddig meg magunktól, na akkor most nosza de soron kívül! Nem tudom, miből gondolta, hogy ilyet leírhat: nem felső hatóságunk nekünk mint például a fenntartó, na „ő” igen szereti az ilyen soron kívüli adatszolgáltatásokat, még szerencse hogy (lekopogom!) ez eddigiek aig pár számbeírását jelentették, eddig még nem kellett órákig, napokig dolgozni egy-egy ilyen soron kívüli adatszolgáltatáson. De hogy egy kisvárosi rendőrkapitányság miért parancsol ránk, hogy soron kívül! És miért nem elég neki a kérés, akár hogy hozzátegye, számára a dolog sürgés és ezért kéri a gyors ügyintézés, azt nem tudom... A kérés egy dolog – az hogy parancsot adnak meg egy másik, persze amit kell azt kell, a törvény, rendelet vagy mifene jogi hablaty sok tahóságot elfogadni rendel. Ám itt a levél derék szerzője vagy slendiránságból vagy mert egyszerűen ilyen nincs, elfelejtett konkrétan hivatkozni pedig ezt meg szokták tenni! De hát mi urak vagyunk – igen hamar ment a válasz, igazán soron kívül: a levéltár elvitte azokat az iratokat, keresse ott! (És ha kedve tartja – ezt már nem írta le Mónika –, akkor tahóskodjon ezzel a soron kívüliséggel azoknak!)

Tankönyvkiszállítás

(#2532) 2014. március 04., kedd

Pár perccel ezelőtt szóltak fel a portáról, hogy keresnek. A rendőrségtől!

Nem ez az a mondat, amitől az ember lenyugszik, pláne ha a portás kolléga hozzá is teszi, nem nem kell lemenjek, jön már fel a rendőr.

Értem!? Hozzám?

Ezmegmiez?

Egy alacsony, jól megtermett fiatalember jött, zászlós... Teljes harci díszben, bilincs, kézifegyver, szpré, láthatósági mellény természetesen és a csuda tudja még micsoda, fel van szerelkezve rendesen, teljes bevetési cucc. Persze ő is azzal kezdte: nem kell megijedni.

Már miért kellene? Elsőre az jutott eszembe, hogy valamelyik legényünk valami disznóságot követett el. Mondjuk rendes, kerek, méretes disznóság lehet az, ami kapcsán egy rendőr látogatása kijár nekünk... Már vizionáltam is hogy itt helyben megbilincsel valakit ez a derék srác, aztán láncon vezeti el, akár mit tisztes maffiózót vagy tolvaj politikust. Esetleg még durvább, lejárt parkolási büntetés miatt jött...?

Nem, még durvább...

Egy kérdőívet kell kitöltenie, ezen elég sok mindent kellett feljegyeznie. Nem arról, milyen a közbiztonság, nem arról, érte-e támadás, zaklatás vagy akár csak annak a kísérlete is a srácainkat. Ugyan, miért kéne, hiszen ehhez ért, ezért képezték ki, ezért rajta az a sok tudomisénmi, bevetési cafrang. Nehogy már ezzel foglalkozzon, nehogy már üldözze a bűnt...

Tankönyvszállítással kapcsolatosan jött adatot gyűjteni.

Olvastam már erről az Index-ben, de uram bocsá', azt hittem a derék sajtóipari megélhetésiek csak valami ostobaságot kanyarintottak, ekkor hülyeséget még itt Idiotisztánban sem tesznek meg, hogy képzett, kiképzett bűnüldözőket, a rend őreit, a rossz fiúk rémeit, a közbiztonság letéteményeit sameszként alkalmazzák, trógerként, semmi munkára, tankönyvkiszállításra fogják őket.

És de.

Van-e olyan mélysége az idiotizmusnak, ami itt elképzelhetetlen? És van-e ami ne valósulna meg? Idiótaság – megírom...