(#2583) 2014. május 20., kedd

64643

A szobor, erősen építkezési környezetben – közelebb nem tudtam menni a fotó elkészítéséhez...

Tegnap, hétfőn kora reggel vettem észre, hogy az amúgy szép tempóban készülő, épülő FTC stadion elé, egy hatalmas szobor is készül, készült: egy kiterjesztett szárnyú madár, engem leginkább sasra emlékeztet. Emlékeztetne, ha akárhol másutt látnám. A madár feje, csőre, nyaka, háta és főleg kiterjesztett szárnyai megfelelően kidolgozottak – ha egy ilyen formáció, egy ilyen alkotás kapcsán, ahol fémlemezek elhelyezése hozza létre az alakot, lehet kidolgozottságot említeni. A madár lábai egyszerűen hiányoznak, az alapzatból nyúlik ki a figura, mintha maga az ami a föld, alakulna a madárrá fentebb. Mondom, egészében érdekes szobor, habár túl komplikált szimbólumrendszer megértésével nem terheli a szemlélőt. Mondom, sas – akárhol másutt is lenne.

Az FTC stadion elé került.

Ez lenne a Fradi, kicsit pedig áttételesebben a magyar labdarúgás szobrászati megjelenítése? Talán igen, talán nem. (OK, tudom, hogy nem, legfeljebb a Zöld Sasok megformázása.) Nem követem az eseményeket, ami a sportot illeti, a focit meg még kevésbé, csak amennyiben egyes fontosabb, a sajtó és a média számára fontosnak ítélt történések megjelennek a(z) elektronikus sajtóban. A sajtó persze torzíthat. Kiemelheti a kudarcokat és bagatelizálhatja a sikereket. Ha jól emlékszem azonban, legutóbb Izland, vagy talán a Déli Sark Egyesült Államai :) nagy múltú futballválogatotja alázta a sárba a magyar válogatottat, nem tudom mennyire, ám az eredmény a döntetlen közelében sem volt. Persze előtte nyilatkozatok, fogadkozások... Eredmény meg semmi.

Annyira magyar a jelenség ez sajnos: azt hisszük hiába fekete a fekete, ha eleget fecsegünk róla hogy fehér, lehet, hogy majd azzá válik (a lényeg, hogy dolgozni, bíbelődni, vesződni vele ne kelljen, csak beszélni róla) Telitalálat nagyon a tanú magyar narancsa ami persze cirom, de hát kit érdekel a valóság... Vereség? Ugyan, megmagyarázzuk...!

Egyik srácom azért hagyott itt minket, azért ment másik iskolába mert ott azzal kecsegtették, hogy többet tud a focival törődni (nem mint ha itt mi valamibe is akadályoztuk volna). Nem volt egy egyszerű legény, de hét egyikük sem az, kár, hogy elment és – ez tárgyamhoz tartozik – azt is nagyon sajnálom, hogy egészen egyszerűen becsapták: focizzon akármilyen jól, ha idehaza marad, csak ez a dágvány marad neki, a sokadik vonalbeli, semmire sem jutó vergődés és a folyamatos magyarázkodás, miért is jó ami persze pocsék, hiszen lassan a patagóniai jégbányászok öregfiú csapata hátrakötött kézzel is porig alázza legjobbjainkat. Azt hiszem, ha valamit szarul csinálunk, abban nem is az a legrosszabb, hogy és ha szarul csináljuk, hanem az hogy ha konok makacssággal félretolva a tényeket nem akarjuk, nem vagyunk képesek beismerni, hogy ami rossz az rossz – el lehetne csak a megmásítás, a jobbítás első lépése. De hát ezt eszünk ágában sincs megtenni...

Eredmény semmi, marad tehát a fémsas, ami ezeket ismerve legfeljebb bádogvarnyú – remélem legalább rozsdamentes acélból készült: bár ha nem, akkor hamarosan, pár évszak és hamarosan a külalakja is olyan lesz, mint amit szimbolizálni igyekezett...